Oláh András: Összekócolt irodalom

2023. október 19., 09:25
Pillanatkép az egyik beszélgetésről

Beszámoló a 3. Rimay Költészeti Fesztiválról

Néha előfordul, hogy úgy érzi az ember, semmi sincs a helyén. Ez történt velem is az elmúlt napokban. Felborult a megszokott ritmus, folyton úton voltam – s még így sem tudtam eljutni minden helyre, ahová hívtak, ahol számítottak rám, ahol szerepem lett volna.

Fájdalmasnak tűnt, hogy csak töredékesen tudok részt venni a programokon, hogy állandóan rohanni kell, de utólag azt mondom: megérte. Remek hangulatú irodalmi találkozók résztvevője lehettem Győrött, Berekfürdőn és Sárospatakon is, ahol a meghívóban szereplő hivatalos rendezvények mellett számtalan lehetőség kínálkozott a baráti beszélgetésekre, éjszakába nyúló borozgatásokra.

A sárospataki Rimay Fesztiválnak egyik célja éppen az, hogy különböző tájegységek hangját elegyítse. Itt volt közöttünk Tari István a Délvidékről, Vári Fábián László Kárpátaljáról, Mihályi Molnár László és Tóth Zoltán a Felvidékről, Lövétei Lázár László pedig Erdélyből. A kárpátaljai irodalmat képviselte még Finta Éva is, aki ugyan már három évtizede a határ innenső oldalán él, de a gyökerek elszakíthatatlanok – most is épp egy ilyen programon dolgozik egy hagyaték kapcsán. És persze Kopriva Nikolett is különleges figyelmet érdemel, hisz gyermekkorát Munkácson töltötte, az egyetemi éveket Magyarországon, most viszont Sepsiszentgyörgy az otthona. Hozzájuk csatlakoztunk néhányan, anyaországiak: Kemény István és Serfőző Simon Budapestről, Fecske Csaba, Kürti László és jómagam az északkelet-magyarországi régióból.

A délelőttöket a határon túli alkotók előadásai tették izgalmassá, akik a kisebbségi lét árnyékos oldalát is megmutatva meséltek arról, milyen fontos szerepe van a művészeteknek – különösen az irodalomnak – a hagyományok ápolásában, a magyarságtudat erősítésében, a gyökerekhez való visszatalálásban.

Emellett – csoportokban, zenészek kíséretében – ellátogattunk néhány közelinek mondható településre. Jártunk Kassán, Királyhelmecen, Kisvárdán, Mátészalkán, Felsőzsolcán és Tokajban. Persze a sárospatakiak sem úszták meg a dolgot: az Árpád Vezér Gimnázium humán érdeklődésű diákjait is felszabadítottuk az utolsó délelőttön a tanórai kötöttségek alól.

A sok bolyongás tétje egyértelmű: az irodalmat kézzelfogható közelségbe vinni, megfertőzni vele a hallgatóságot (különösen az ifjúságot). Nem rendhagyó irodalomórák voltak ezek, hanem inkább kötetlen beszélgetések, amelyekbe verseket csempésztünk, részben a szerzők előadásában, részben a társaságunkban lévő zenészek tolmácsolásában.

Azt gondolom, sikeresen emeltük ki az iskolaszagú környezetből a némiképp összeborzolt, összekócolt irodalmat, hogy aztán újrafésülve kulcsot adjunk azoknak, akik nem csupán a szavakra, a szavak jelentésére kíváncsiak, hanem a mögöttes tartalomra, és arra a háttérre is, ami írásra készteti az alkotót.

A program záróeseményén elismerések átadására is sor került. Szabó Gergely, a BAZ megyei közgyűlés alelnöke, és Papp Ferenc, a rendezvény szervezője Mihályi Molnár Lászlónak adta át a Rimay-díjat, a Rimay-ezüstérmet pedig én vehettem át.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)