Luzsicza István: Versek

2020. május 14., 08:18
Verebes György: Várakozó (olaj, vászon, 100 × 120 cm)

Gloria mundi

 

alig múlt húszéves a szerkesztő

akinek közlésre szánt anyagokat küldök

ha jól számolom

egyszerre tanultunk írni

én verseket

ő meg betűket

most tőle várom az ítéletet:

mire jutottam

 

talán kézzel írt választ kérek tőle

megnézni viszonzásul: mire jutott

 

hadd lássuk mindketten a másikban:

fel tudjuk-e már tenni

az i-re a pontot

 

 

 

Verslábon, lólábon

 

Andi József,

a Fóti Betyár emlékére

 

amíg alattunk kopog öreg Rárónk

s jönnek velünk ritmusok és jambusok

– tépjenek bár kétszázzal terepjárók

okádjanak füstöt autóbuszok

 

köpjön ránk a valóság káromkodást:

akkor is lólábakon verslábakon

baktatunk csak rendületlenül tovább

még ha versünk s lovunk is az összvagyon

 

így érkezünk meg a tegnapból lassan

papíron s porban hagyva hátra jelet

s ott leszünk de nem leljük a holnapban

a semmibe futva röhögő jelent

 

addig csendben mormoljuk a verseket

markunk a kantár szárára ráfeszül

s valahonnan valahová elvezet

poroszkáló utunk is végezetül

 

mert ha csontbőr gebeként is kopognak

földönfutó rímeink halk patái

égig egyszer a szárnyas Pegazusnak

sörényébe fogódzva fognak szállni

 

hát ceruzát elő s fel a nyeregbe

felettünk a vers és alattunk a ló

leköpve kifüstölve kinevetve –

de nyomunkban minden hozzánk hasonló

 

 Vízkereszt

ez az ünnep is már csak emlék

beláthatatlanság a másik

az útszélre kitett csupasz fa

nyúlós ködszitálásban ázik

 

emlék az esti utcafényben

fehéren szállingózó béke

seszínével bebugyolál a

mindenség ádventtelensége

 

január ez február ez – vagy

mindegy is: lehetne akármi

míg várakozunk hogy várhassunk

a várakozásig kivárni

 

(Karantének)