Simon Adri: Szatmárnémeti song

2021. január 05., 01:30

Jovián György: Bontás II. (olaj, vászon, 150 × 200 cm, 2009)

Áramelosztók és drótkötegek mindenütt,
és porzó sitthalom néhány utcasarkon.
A füst a ránk szakadó hőhullámmal elvegyült,
Szatmárnémetiben így szállt le az alkony,
földig hajolt, egy plakátfoszlányt felkapott –
mintha torz halottról rántana le fátylat,
s a szutykos képű, levitáló holdkorong
súgott így augusztusban valamit a fáknak.

A Hotel Dacia összes ablaka kitörve,
és pattogzik mindenhonnan a vakolat,
ha itt kellene egyszer maradnom örökre,
építenék a város fölé egy fényhidat,
vagy inkább egy gigantikus párakaput,
melyből esténként víz zubog a térre,
megtisztulna a város, a parkok, az út.
De nem kell itt maradnom szerencsére.

Szatmárnémetiben számos a műemlék,
de mindent központilag hagynak lerohadni,
nem éltem itt, nem is fogok, de hétszentség,
hogy súlyos döntés lehet végleg itt ragadni:
a házfalak most is elnyomást lélegeznek,
a tűztoronyban mintha puskák ropognának,
a kivilágítatlan utcán fékevesztett
inalásba kezd pár felriasztott állat.

Komor, mélyvilági hely, híg apokalipszis,
negyven éve itt felejtett vasbetondzsungel.
Kölcsey-csapat és vad hagyományőrzés,
a felperzselt határban bedőlt atombunker.
E halk tájon véget ér a lázas Európa,
szomjas a borvidék, remeg minden reggel.
A teljes lakosság elment elvonóra,
sorsfüggőségükre nincsen még ellenszer.

epilóg
Szatmárba utazni remek móka,
ha van hová utána hazajönni,
Szatmárban senki sem tehet róla,
hogy hazája csupán egy krumpliföldnyi.
A völgyben szigorú viharok járnak,
a felhők itt nehéz, lógó mellek,
a fények fehéren lebbenő szárnyak,
a sötét, mint gyertyán a faggyú, dermed.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. november 17-i számában)

Benyhe István

Versek

2021. január 04., hétfő

Most napra nap tanulni kell,
a feledést, mi elvisel
vad szorítást a szív felett,
a mélybe húzó vétkeket
magyarázó közönnyel.

Szabó Fanni

Versek

2021. január 04., hétfő

Az alma így sem bomlik le bennem,
a szemhéjad mélyítő vonala nem keresztez,
és nem dönti ki fáimat.
A kígyó mérge erősödik csak, ha látja,
hogy mellettem is milyen egyedül maradsz.

Katona Nikolas

Versek

2021. január 04., hétfő

Nem dúdolod tovább
a dallamot.
Olyanok vagyunk,
mint egy váratlanul
megpattant
villanykörte.

Verebes Ernő

Véletlen találkozások

2021. január 03., vasárnap

Egy véletlen találkozás reménye
Amíg az átfagyott cinke
Alázuhan, mielőtt
Súlya alatt megolvad a jeges aszfalt

Szondy-Adorján György

Versek

2021. január 02., szombat

A tavon csónak ringatózik,
az evezés örvénye illanó pára,
a mozdulat egy folyó tükrén
himbálja a sást, hol van
a kéz, mibe visszatérne már.

Ravasz József

Versek

2021. január 02., szombat

Leveleimet egyszerű papírra,
régi golyóstollal írom,
amelyeket az alagsori pincékbe
rejtek, egy modern kori vaspántos ládába.
Lassan megtelik emlékeimmel,
gyermekkori titkaimmal,
régi, piros színű, durva karácsonyi
celofán zacskókba csomagolva.
Szegénynek érzem magamat.
Apám, anyám gyermekkora hiányzik
e világból kigyalogoló életemből.