Nem a nyárban vagyunk otthon
Mi nem a nyárban vagyunk otthon,
a mi nyarunk egy kirándulás,
minket átvisznek majd a kompon,
a mi nyarunk délibábozás.
Mi nem a nyárban vagyunk otthon,
a nyár hevében varjú károg,
vágyak nyakörve szorít folyton,
még rám vársz és én reád várok.
Mi nem a nyárban vagyunk otthon,
forrongó húsokra száll a légy,
nem lógunk fán, nem lógunk csonton,
gleccser öntözi szívünk tövét.
Teléig őszül a vén vándor…
(mit írok össze itt, bolondon?),
a nyár illékony, mint a kámfor,
mi nem a nyárban vagyunk otthon.
Kérdés
Támad-e
a gondolat fölé
derengő
hajnalcsíraként
libbenő pára
hűvös lankák
hullámai közt
ráfekszik-e
a nappal
bohóc-sipkás éjszakánkra
ciripel-e
hóemberfülünkbe
tücsök
elér-e
a zene színeváltozása
élesíti-e
görbéjét a tükör
mosolygunk-e
a halálra
várva?
üzenet
lesz hogy fürdesz egy éjjelen
(jó lenne ha velem – de nem)
lebegsz hanyatt a sós vizen
nagy csend lesz s szellő is kevés
elül a hullám-csevegés
s füledet fura zizegés
lepi el s pici alakok
úsznak veled – a csillagok
buknak fel-le s nem is tudod
hogyan került az űrre rés
langy tengeren hideglelés
döf tűnt világ szívébe kést
épp oly szótlanul s névtelen
ahogy nyárnak a tél üzen
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)