Sükei Károly: Áttekintek és más versek

2023. november 12., 10:07

Orth István: Boleró (rézkarc, 50 × 40 cm)

Áttekintek

Áttekintek a nagy messzeségen,
Amidőn a hajnal kel az égen,
S tengerét a fényes délibábnak
Elkiönti síkjain a tájnak:
Mint szerelmed édes gondolatja
Boldogsággal szívem elborítja;
Én a fényben tégedet kereslek,
Angyalom! Csak tégedet szeretlek.

Neked hajnalálom még az élet,
Vágyaidnak édent fest a képzet,
S nyájasan néz szép tündérkertjébe
A kígyó is a madár szemébe.
Álmaidnak legyek éber őre,
S ha fölébredsz sivatag jövőre –
Altató dalt mondjak jó szívednek:
Angyalom! Csak tégedet szeretlek.

Köd borult a tónak tükörére,
Köd borult a bércek tetejére;
Majd a köd, miként a lenge fátyol,
Meg-meging a szellő sóhajától
S látni a tó tükörét, s a bércet,
Mint szívemben az örök hűséget,
Ábrándok közt játszi szerelemnek,
Angyalom! Csak tégedet szeretlek.

Amit nyújt az élet jókedvébe,
Nem tehetem lábad elébe,
Mert a földön nincs nekem világom,
Van csak édes boldogtalanságom.
Mint a hattyút, nyíltól átszegezve,
Ragad engem az élet örvénye;
Hattyúhangját halld a szerelemnek,
Angyalom! Csak tégedet szeretlek.

Lenge szellő…

Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higgy a virág szavának,
Amidőn oly esdekelve
S kérve kér illatbeszéde:
Lenge szellő, lenge szellő!
Kérlek szépen légy te szél.
Ott sötétlik barna felhő,
Mely vihart rejt és villámot.
Kergesd el a barna felhőt,
Mert én félek a vihartól,
Mert én félek a villámtól;
Lenge szellő, lenge szellő!
Kérlek szépen, légy te szél.

Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higgy a virág szavának;
Maradj csöndesen pihenve
Vad bokornak árnyékában,
S ne erőltesd meg magad.
Mert a csalfa szép virágnak,
Más van ajkán, más szívében.
A vihartól, a villámtól
Aggodalma mit se fáj.
Csapodár szerelmi vággyal
Napsugár után eseng ő,
Mit a barna fölleg elrejt,
És azért oly esdekelve,
S kérve kér illatbeszéde,
Hogy elűzd a barna felhőt.

Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higgy a virág szavának.

Nekem nem kell a valóság

Nekem nem kell a valóság: –
Virágait ábrándjaimnak
Megöntözöm a könnyeimmel,
Hogy számodra viruljanak.

Ó, tudom, te eljössz hozzám,
Midőn fájni fog az élet…
Elfogadlak meghajolva,
Mint egy megfeszített szentet:

És feltűzöm áhítattal,
ábrándjaimnak virágát,
Fájó szíved keresztjére –
Mint egy halvány passiflorát.

Midőn együtt vagyunk

Midőn együtt vagyunk
Nem tudunk beszélni;
Szemeinkben látjuk
Lelkeinket élni.

Szívünk titkos vágya
Összetalálkozik:
Mint két bolygó szellem,
Kik egymást keresik.

S megtalálva egymást,
Átfolynak egymásba, –
S szótalan röpülnek
Boldogabb hazába.

Ha szíved..

Ha szíved hozzám hajolna,
Nem tudom: boldog lennék-e?
Boldogító gondolatról
Nincs lelkemnek sejdítése.

Én csak azt az egyet érzem
Hogy úgy lennék mint a madár,
Mely a tenger végtelenjén
Eltévedve, bús dallal jár;