Fehér Csenge

MIért félsz a guvacstól?

De másnap ott lesz megint. A kapud előtt áll majd, és téged vár. Mindent megtesz, hogy beszélhessen veled: üzenget a szomszédokkal, feltartja a barátaidat, és igen rossz szerelmesverseket hagy a postaládádban. Tartsd behúzva a függönyöket, és ha ki kell lépned a lakásból, tedd észrevétlenül, a hátsó ajtón át.

Ilyés Krisztinka

„Már csak magamat szeretném megváltani, nem a világotˮ – interjú Fehér Csengével

„Szerintem azt izgalmas megmutatni, ami a felszín alatt húzódik, megragadni a tárgyak, emberek, állatok, helyek belső lényegét.ˮ – vallja Fehér Csenge, akinek írói különlegessége leginkább a nyelvi megformáltságában érhető tetten. Bár fél a lírától – ennek oka, hogy a verseket főként a szerkezetükből adódóan a szabadságvesztéssel társítja –, mégis, célja, hogy olyan alkotásokat hozzon létre, amelyek besorolhatatlanokká válnak a műnemek szempontjából is. A kibomló test című első kötetéről, a Magyar Írószövetség Debüt-díjáról és az ösztönző hatásokról is

Helyőrség

Fiatal szerzők: Fehér Csenge

Kovács Áron

Tér és idő prózába oltott lírával – interjú Fehér Csengével

Fehér Csenge 1996-ban született Zalaegerszegen. Első novelláskötete – mely rendhagyó módon még egy elbeszélést is magába foglal – káprázatosan mutatja az emberi élet szövevényes és sekélyes létezését. Vágyakkal teli, groteszk képei, metaforikus címadása felborzolják az olvasók kedélyeit. Fehér Csengével beszélgettünk A kibomló test című kötet rögös-rögtelen útjáról, az írásról és a lehetőségekről.

Fehér Csenge

Az özvegy Kállóné káposztája

Hát bizony az özvegy Kállóné káposztája közt a gaz inkább ne nőtt volna soha akkorára, olyan veszedelmesnek, olyan susogósnak, inkább változott volna a Péri lányok hajává vagy az özvegy Télné állán a szőrré. Mert hogy milyen rettenet esett meg a nyakig érő gyom között, annak csak Isten és a tekintetes vármegye a megmondhatója. Hanem ’iszen Isten előtt is legelébb Csipke Sándor.

Fehér Csenge

A betűszedő mérge

Rátelepedett az éjszaka a Lefőtt zacc kávéházra, s szemközt kigyúltak az Órához címzett kocsma lámpásai, ahol az idő mindig öt perccel előrébb járt. Egy kocsi zörgött a macskaköveken, és a kávéházban már csak két kipirosodott, hagymázas képzeteit önkívületben soroló poéta görnyedt az asztalok fölött.