A készülő eső ájult morajlássalmegriaszt. Az ég alacsonyanjár felettünk, ránk ereszkedik.Egy vég nélküli üzenetet küld,rongyait teregeti a tájon.
Levetted kalapod és köszöntéla nyárnak, s a folytató szószádon maradt hirtelen.A jegenyefasor sudarai,mint néma felkiáltójelekszemedben. Harangszóhintázik fölöttünk a magasban.
Ajtód résein kifolytlámpád fénye, szétterülta széles, havas küszöbön.Kopogtam, minél előbbbebocsáss sötét udvarodfaluvégi magányából.
Karácsony estéjénfalumra béke száll.Ismerős házaknáltoporgó lábunk állt.
Varjútövis,tűzliliom,gallérját hátkigombolom.Aranka ésangolperjejaj, a jég csakel ne verje.
Kiadta mérgét a tél.fehér hegyeket fújta kertek alá.Szél jajgatott, nadrágjátkét kezével rázta,lopva leselkedetta meghajló fákra.
A fény porszemei között ülsz aszobában az ablaknál. A nagycsendben a köszönésem is felszívódik.
Keresed az elmondottak
fonalán az összefüggéseket.
Az ember mindenhatósága…
Kortyolásnyi vigaszért
bukj föl a keserűségből.
Visszhangod bolyong a fák között,szimatol az erdőszagú ember felé.A pataknak is megjött a hangja.A völgy körülvesz, beágyaz a magaismeretlen puha ölébe.
S látom, ahogy ez a nap is kicsúszik
a kezemből. Szomjazom a réten
álló fa lábánál csordogáló
forrás szabadságára.