Simek Valéria: Versek

2020. július 23., 22:13
Márton Árpád: Forrás (olaj, tempera, 129 × 109 cm, 1972)

Kikerülni

Amikor a zárt ajtó előtt, egyik

lábaddal a másikra álltál, hogy

elérd a kilincset. Kijutni valahogy…

S a járókádban is a mackódra

álltál, hogy magasabb legyél,

s amikor egy ugrással kint

termettél belőle, Te lepődtél

meg a legjobban. Így lenne

jó kikerülni ebből a járvány

miatt bezárt otthonból.

Az erdő közepén becsukott

szemmel megállni, hallgatni

a madarak énekét. Lábamról

az út porát a bokrok közt

bujdosó patakban lemosni.

Nézni ahogy a virágzó fák

lehullt szirmaival takarózik

a föld. A tölgy lábához heverni,

mélyet sóhajtani a tűnő tavaszban,

nyárban magot ültetni, palántát.

Mikor még a lebukó nap átölel,

mosolyogni valami őrzött titkon.

S látom, ahogy ez a nap is kicsúszik

a kezemből. Szomjazom a réten

álló fa lábánál csordogáló

forrás szabadságára.

 

A gyermek, aki voltál

 

A minap játszottam azzal a

gyermekkel, aki voltál.

Labdád magasra repült, s

ugrálóköteled az udvaron a

port csapkodta. A réten

bódítóan virágos paplanon

pihentünk. Hajad simogattam,

s a nyári pompába öltözött

virágok csak kacagtak, kacagtak.

Kék szemedben benne volt az

ég, a tengerek, az egész mindenség.

S repült a labda évről évre…

Egyszer csak felszökkentél az

ifjúságba. Álmomban ma is

játszottam azzal a gyermekkel

aki voltál.

 

Elvirágzott

 

A gyermekek elmentek, a

székek is üresek az asztal

körül. A délutáni fény

játszik rajtuk. A lombjukat

bontó fák összesúgnak.

Elvirágzott minden ölelés…

Egy útkereső magányos

ember vagy nagy kerülőkkel.

Ülsz a könyvespolc előtt, s

egy régi állomásra gondolsz,

átutazóban Hegyeshalom felé.

A pályaudvaron tömegek

sodrásában, idegen lépcsőkön

megérkezek hozzád.

 

Töprengő

A régi szövetet új szabásmintákkal

körbe szabom. Kréták színe halványodik

szememben. Szájmaszkokat varrok.

Töprengő arcom eltakarja a

kikeményített függöny halk suhogása.

Az ablakon az ébredő tavasz

nyugtalansága lép be hozzám,

olyan, mint egy kiscsikó, mint

egykor én voltam. Örökmozgó,

szabadságra születő.

 

(Karantének)