Kikerülni
Amikor a zárt ajtó előtt, egyik
lábaddal a másikra álltál, hogy
elérd a kilincset. Kijutni valahogy…
S a járókádban is a mackódra
álltál, hogy magasabb legyél,
s amikor egy ugrással kint
termettél belőle, Te lepődtél
meg a legjobban. Így lenne
jó kikerülni ebből a járvány
miatt bezárt otthonból.
Az erdő közepén becsukott
szemmel megállni, hallgatni
a madarak énekét. Lábamról
az út porát a bokrok közt
bujdosó patakban lemosni.
Nézni ahogy a virágzó fák
lehullt szirmaival takarózik
a föld. A tölgy lábához heverni,
mélyet sóhajtani a tűnő tavaszban,
nyárban magot ültetni, palántát.
Mikor még a lebukó nap átölel,
mosolyogni valami őrzött titkon.
S látom, ahogy ez a nap is kicsúszik
a kezemből. Szomjazom a réten
álló fa lábánál csordogáló
forrás szabadságára.
A gyermek, aki voltál
A minap játszottam azzal a
gyermekkel, aki voltál.
Labdád magasra repült, s
ugrálóköteled az udvaron a
port csapkodta. A réten
bódítóan virágos paplanon
pihentünk. Hajad simogattam,
s a nyári pompába öltözött
virágok csak kacagtak, kacagtak.
Kék szemedben benne volt az
ég, a tengerek, az egész mindenség.
S repült a labda évről évre…
Egyszer csak felszökkentél az
ifjúságba. Álmomban ma is
játszottam azzal a gyermekkel
aki voltál.
Elvirágzott
A gyermekek elmentek, a
székek is üresek az asztal
körül. A délutáni fény
játszik rajtuk. A lombjukat
bontó fák összesúgnak.
Elvirágzott minden ölelés…
Egy útkereső magányos
ember vagy nagy kerülőkkel.
Ülsz a könyvespolc előtt, s
egy régi állomásra gondolsz,
átutazóban Hegyeshalom felé.
A pályaudvaron tömegek
sodrásában, idegen lépcsőkön
megérkezek hozzád.
Töprengő
A régi szövetet új szabásmintákkal
körbe szabom. Kréták színe halványodik
szememben. Szájmaszkokat varrok.
Töprengő arcom eltakarja a
kikeményített függöny halk suhogása.
Az ablakon az ébredő tavasz
nyugtalansága lép be hozzám,
olyan, mint egy kiscsikó, mint
egykor én voltam. Örökmozgó,
szabadságra születő.
(Karantének)