Simek Valéria: Versek

A pataknál

A hídon megálltam, néztem,

hallgattam a patak csörgedezését.

Hát ilyen az életünk is,

jövünk és megyünk is.

Valamikor egy parányi cseppből

indult életünk, kuncogva, játszva

jöttünk, hoztuk gyermekkorunkat.

Mindig jövünk és megyünk is.

Fürdik bennünk a nyári ég,

felhőit dajkáljuk.

Játszunk gyermekekkel,

öregek lábát mossuk,

állatokat megitatjuk.

Mikor csattogó, dühös

villámok között sárral,

iszappal terhesen sodródunk,

alakítjuk partjainkat.

Jövünk és megyünk is,

folyamatosan, megállás

nélkül, mint a napjaink.

Ha sűrű szövésű őszi köd

telepszik ránk, virágoktól,

bokroktól búcsúzunk.

Jövünk és megyünk is.

A télben dideregve fehér

jégcsipkéket horgolunk

partjainkon, s ránk borul

ezernyi hópehely. S a súly

alatt ropog minden tagunk.

Jövünk és megyünk is.

Tavaszra ébredve az ég

kékjében mossuk arcunkat,

rigók, fecskék fürdetik

bennünk szárnyaikat.

Barkavirággal, ibolyával

meghozzuk a kikeletet.

Jövünk és megyünk is,

mint a nappalok és éjszakák,

percek, órák, hetek, évek…

Jövünk és megyünk is,

mint a patak, mindig

sietünk valahová.

Karácsony napján

A hóesés a jelenbe múltat kever,

idehoz téged, hókucsmásan,

válladon pihenő hócsillagokkal.

Elhozod a karácsony napját.

A lámpa fényében üveggömbök

sorakoznak. Kezedben apró,

felfűzött, csillogó csomagok,

csengők, aranyszínű ruhában

tetszelegnek a fenyőfán.

A gyertyáról a viaszcsepp

lefolyik, a percek a hóesésben

elsietnek.

Lecseppen

Arcodról lecseppen egy

pillanat. A felelősség

gyökeret ver benned, nem

hagy nyugodni. Vallomásod

az égi ér. Érzelmeid

sziklákat görgetnek.

Átléped határaid,

igazolást adsz

mulasztásaidnak.

Egyik utad végpontja

egy másik út

kiindulópontjává vált.

Összefüggések

Indulatod magja fogan meg,

növekszik. Aztán csak sisteregsz

önmagad parazsán.

Szemedben elraktározott

pillanatképeket betűkre,

szavakra visszaváltod.

Keresed az elmondottak

fonalán az összefüggéseket.

Az ember mindenhatósága…

Kortyolásnyi vigaszért

bukj föl a keserűségből.