2021. december 24., 05:43
Rippl-Rónai József: Karácsony (olaj, karton, 1910 körül, magángyűjtemény) - Forrás: Wikimedia Commons
Simek Valéria:
Karácsonyeste
Karácsony estéjén
falumra béke száll.
Ismerős házaknál
toporgó lábunk állt.
Éneket küldött szánk,
egy-egy kis ablaknál.
Kosár diót hoztak,
vártuk az ajtónál.
Ajándékot leső
gyermekszemmel vártuk,
csilingelő csendben
teljesül-e álmunk.
Kutyák, ha kergettek,
futni nem volt szégyen,
hogy gyorsan kiérjünk a
deszkakerítésen.
Téli ágak
A vidámság ágaira
ültetsz minden hópihét.
Szánon ülve nagykendőben
dúdolgat a kicsi rét.
A patak is mélyen hallgat,
a kismadár is berekedt.
Őz áll a hóban, és keres
száraz szénaeledelt.
Dér
A dér fehér kesztyűt
húzott a fákra.
Minden ujját
dér-darával teleszórta.
Játszik a tél, nincsen
más dolga, csakhogy
a tájat fehérre
maszatolja.
Fecske Csaba:
Rozsdatorkú pítyer
Mért keseredtél úgy el,
s kiabálsz rekedten egyre?
Rozsdatorkú pítyer,
rászolgálsz nevedre!
Tán a nyarat siratod el,
zöldjét a rétnek,
ahol bokor térdepel
és könyörög a szélnek?
Sovány a hold éjszaka,
hideg van, zizeg a fű,
árad a szántások szaga,
a gaz füstje keserű.
Nem is csoda, ha úgy
elkeseredtél,
szél fújja szét a hamut,
közeleg a hideg tél.
A Ménes-patak télen
Befagyott a Ménes,
hosszú ezüstszalag,
felvégből alvégbe
mozdulatlan szalad.
A falu derekán
övként díszeleg most,
rajta a hidacskák
dérezüstös csatok.
Mint a disznócsülök
a jó kocsonyába,
befagyott a vízbe
a fűzfák bokája.
Nem jön már a nap sem
úszni a patakra,
no hiszen, ha jönne,
menten odafagyna.
A jégen naphosszat
lurkók korcsolyáznak,
párát virágzik
a lelkük, mégse fáznak.
Hó hull
Ordas tél sompolyog,
zúzmarás az orra,
kémleli az eget,
zsákmányt szimatolva.
S mint mikor a róka
liba tollát tépi,
a világot hulló
hóval bepihézi.
Karácsony
Szuszog a kis falu
a kövér hó alatt,
dunna melegében
élem álmaimat.
Hideg csípte orral
jön Jézuska szánon.
Minden jóságomat
én most neki szánom.
Szállongó homályban
pisla lámpák égnek,
kilyuggatják körben
köpenyét az égnek
a kályha gyomrában
izzadó parazsak.
Búzaszem álmodik
hótakaró alatt.
Tört ágon cinke ül,
a hangja pityergő.
A búcsúzó napot
elnyeli az erdő.
Balajthy Ferenc:
Jön a tél
Jön a tél, az ég pityereg,
Havat dagaszt, ködöt szitál.
Kesereg a madársereg,
Jó magra majd hogyan talál?
Dideregnek a gyerekek,
Elkel most a sapka, a sál.
Varjú károg, hangja rekedt,
Fehéredik már a határ.
Jön a tél, és havat dagaszt,
Szürkületkor ködöt szitál.
Alszik a Föld paplan alatt,
Lába itt-ott kikandikál.
Fehér ágon – fehér álom –
Fagyvirágot fest már a tél,
Csillag lóg egy pókfonálon,
Száraz kórón zenél a szél.
Hópihe száll
Hópihe száll, nagy a határ,
Elbújt a Nap a katlanban.
Koromégen, ha angyal száll,
Holdfény ül meg a hajadban.
Hol van a nyár? Hópihe száll,
Fenyőfán szikrák szipognak.
Készülődik Három Király,
Jézushoz épp most indulnak!
Hópihe száll, fagyott határ,
Zúzmara szunnyad a fákon.
Koromégen angyal se jár,
S minden csillag egy álom!
Hívogató
Halló, holló! Bús fekete fátyol,
Látom rajtad, hogy nagyon fázol!
Házamba gyorsan gyere be!
Hó alatt vannak a magok, tücskök,
De én majd adok kiflicsücsköt!
Házamba gyere be, gyere!
Hejhó, holló! Itt jobb a barakkban,
Éjfél jön már, fekete frakkban.
Ne bújj el, gyere be, gyere!
Halló, holló! Két fekete árnyék,
Messze a hajnal, de még várnék!
Házamba gyere be, gyere!
Kántálók
Hófehér a templomtorony,
Zúzmarától csillog.
Hópihe száll, mint az álom,
Meglephetnek itt-ott.
Várakozásból kalács kél,
Zöld fenyő szikrázik.
Angyal csendben velünk örül
Hajnal hasadtáig.
Meleg jászol párája száll,
Pásztorok regélnek,
Csilingelnek apró szívek:
Reménység és béke.
Kántálóknak víg hadától
A küszöbünk fényes,
Csengőt ráznak, kolompolnak,
Ajándékot kérnek.
Láncos botot úgy zörgetnek,
Ostort csattogtatnak,
Mígnem magas égbolton is
Nyílik minden ablak!
