Simek Valéria, Fecske Csaba és Balajthy Ferenc: Karácsonyi gyerekvers-válogatás

2021. december 24., 06:43
Rippl-Rónai József: Karácsony (olaj, karton, 1910 körül, magángyűjtemény) - Forrás: Wikimedia Commons

Simek Valéria:

Karácsonyeste

Karácsony estéjén
falumra béke száll.
Ismerős házaknál
toporgó lábunk állt.

Éneket küldött szánk,
egy-egy kis ablaknál.
Kosár diót hoztak,
vártuk az ajtónál.

Ajándékot leső
gyermekszemmel vártuk,
csilingelő csendben
teljesül-e álmunk.

Kutyák, ha kergettek,
futni nem volt szégyen,
hogy gyorsan kiérjünk a
deszkakerítésen.

Téli ágak

A vidámság ágaira
ültetsz minden hópihét.
Szánon ülve nagykendőben
dúdolgat a kicsi rét.

A patak is mélyen hallgat,
a kismadár is berekedt.
Őz áll a hóban, és keres
száraz szénaeledelt.

Dér

A dér fehér kesztyűt
húzott a fákra.
Minden ujját
dér-darával teleszórta.

Játszik a tél, nincsen
más dolga, csakhogy
a tájat fehérre
maszatolja.


Fecske Csaba:

Rozsdatorkú pítyer

Mért keseredtél úgy el,
s kiabálsz rekedten egyre?
Rozsdatorkú pítyer,
rászolgálsz nevedre!

Tán a nyarat siratod el,
zöldjét a rétnek,
ahol bokor térdepel
és könyörög a szélnek?

Sovány a hold éjszaka,
hideg van, zizeg a fű,
árad a szántások szaga,
a gaz füstje keserű.

Nem is csoda, ha úgy
elkeseredtél,
szél fújja szét a hamut,
közeleg a hideg tél.

A Ménes-patak télen

Befagyott a Ménes,
hosszú ezüstszalag,
felvégből alvégbe
mozdulatlan szalad.

A falu derekán
övként díszeleg most,
rajta a hidacskák
dérezüstös csatok.

Mint a disznócsülök
a jó kocsonyába,
befagyott a vízbe
a fűzfák bokája.

Nem jön már a nap sem
úszni a patakra,
no hiszen, ha jönne,
menten odafagyna.

A jégen naphosszat
lurkók korcsolyáznak,
párát virágzik
a lelkük, mégse fáznak.

Hó hull

Ordas tél sompolyog,
zúzmarás az orra,
kémleli az eget,
zsákmányt szimatolva.

S mint mikor a róka
liba tollát tépi,
a világot hulló
hóval bepihézi.

Karácsony

Szuszog a kis falu
a kövér hó alatt,
dunna melegében
élem álmaimat.

Hideg csípte orral
jön Jézuska szánon.
Minden jóságomat
én most neki szánom.

Szállongó homályban
pisla lámpák égnek,
kilyuggatják körben
köpenyét az égnek

a kályha gyomrában
izzadó parazsak.
Búzaszem álmodik
hótakaró alatt.

Tört ágon cinke ül,
a hangja pityergő.
A búcsúzó napot
elnyeli az erdő.


Balajthy Ferenc:

Jön a tél

Jön a tél, az ég pityereg,
Havat dagaszt, ködöt szitál.
Kesereg a madársereg,
Jó magra majd hogyan talál?

Dideregnek a gyerekek,
Elkel most a sapka, a sál.
Varjú károg, hangja rekedt,
Fehéredik már a határ.

Jön a tél, és havat dagaszt,
Szürkületkor ködöt szitál.
Alszik a Föld paplan alatt,
Lába itt-ott kikandikál.

Fehér ágon – fehér álom –
Fagyvirágot fest már a tél,
Csillag lóg egy pókfonálon,
Száraz kórón zenél a szél.

Hópihe száll

Hópihe száll, nagy a határ,
Elbújt a Nap a katlanban.
Koromégen, ha angyal száll,
Holdfény ül meg a hajadban.
Hol van a nyár? Hópihe száll,
Fenyőfán szikrák szipognak.
Készülődik Három Király,
Jézushoz épp most indulnak!
Hópihe száll, fagyott határ,
Zúzmara szunnyad a fákon.
Koromégen angyal se jár,
S minden csillag egy álom!

Hívogató

Halló, holló! Bús fekete fátyol,
Látom rajtad, hogy nagyon fázol!
Házamba gyorsan gyere be!

Hó alatt vannak a magok, tücskök,
De én majd adok kiflicsücsköt!
Házamba gyere be, gyere!

Hejhó, holló! Itt jobb a barakkban,
Éjfél jön már, fekete frakkban.
Ne bújj el, gyere be, gyere!

Halló, holló! Két fekete árnyék,
Messze a hajnal, de még várnék!
Házamba gyere be, gyere!

Kántálók

Hófehér a templomtorony,
Zúzmarától csillog.
Hópihe száll, mint az álom,
Meglephetnek itt-ott.

Várakozásból kalács kél,
Zöld fenyő szikrázik.
Angyal csendben velünk örül
Hajnal hasadtáig.

Meleg jászol párája száll,
Pásztorok regélnek,
Csilingelnek apró szívek:
Reménység és béke.

Kántálóknak víg hadától
A küszöbünk fényes,
Csengőt ráznak, kolompolnak,
Ajándékot kérnek.

Láncos botot úgy zörgetnek,
Ostort csattogtatnak,
Mígnem magas égbolton is
Nyílik minden ablak!