Simek Valéria: Versek

Otthonod

A fény porszemei között ülsz a
szobában az ablaknál. A nagy
csendben a köszönésem is felszívódik.
Távolba meredsz, olyan dolgokat is
látsz, amiket nem kellene.
Kezeid úgy pihennek öledben,
mint két álmosan összebújó
cica. Majd a jelenbe térsz vissza.
Nem kérdezem, merre jártál…
Kimész, az udvaron fát aprítasz,
kukoricát szórsz a baromfinak.
Itt vannak a dombok, az akácos
erdő, lábánál a patak. Az udvar
végében az árnyat adó diófa.
Lelket nyugtató hely ez.
Idilli földrajzi táj. Ez az otthonod,
az együvé tartozás tudata benned él.
Élettörvények szavaidban útmutatók.
A szülőföld, a származás ajándékai,
gyermekkorod lelkületformáló ereje hajt.
Küszködés árán is a megmaradás, az
emberhez méltó gyarapodás.

Csalóka fények

Boldog voltam, hogy Te voltál
mellettem. Minden felhőben,
fában arcod látom. Te bukkansz
elém a nappal csalóka fényeiben.
Téged rejt az éjszaka. Érzem, hogy
mellém bújsz, átölelsz.
Minden azt bizonyítja körülöttem,
hogy léteztél, és én elveszítettelek.

Egy fehér lap homlokára

Belőled a szeretet csillaga
tündökölt. Életem egy darabját
Tőled kaptam. Az idő a legértékesebb
ajándék, amit magadból adtál.
Amely egyenlő volt a közös életünkkel.
Pénzt szerezhettünk többet, de időt nem.
Az csak korlátozott mennyiségben állt
rendelkezésünkre. Ezek is már csak egy
fehér lap homlokára rótt sorok.
Beszívom a piruló kalács fűszeres
illatát. A szél a fenyőfák közt zúg az
ablakok alatt, engedd, hogy érezzelek.

Gyerekkacajjal

A ház vidám zsivaja ne halkuljon
el, hogy a falak újra örömtől
visszhangozzanak! Élet töltse
meg színekkel, gyerekkacajjal,
énekszóval, edénycsörömpöléssel.
Gyermeki izgalomban égő
arcukat a fény itassa át.
A kert végében a patakon
ugrálva egyik kőről a másikra,
átkelni a túlsó partra.
Békákat, apró halakat fogni.
Szabadban kóborolni a mezőkön,
dombokon, réteken. Csínyeikben
ártatlan tanúnak lenni. Nézni az
esőt az ablakból, ahogyan az
esőcseppek egymást kergetik
az üvegen. Ahol emlékek felhője
gomolyog a szobák zugában.
A százszor elmesélt történeteknek
újra tanújának lenni. Ahol az ünnepek
olyanok voltak, mint a csendes eső,
amely hangtalanul tisztított, és
táplálta a földet.