Új könyve, az Időutazás, igazán jellemző Tóth Lászlóra. Lehet, hogy nem hangzik túl jól, ha azt mondjuk, alkalmi írások gyűjteménye – de olyan remekművek, mint a Gondolatok a könyvtárban vagy a Nemzeti dal kifejezetten alkalmakhoz kötődtek. Igaz, egy költőnek-írónak kapóra jöhet bármilyen alkalom, hogy maradandó gondolatokat hívjon elő. Ettől fontosak Tóth Lászlónak az alkalmi kisprózái is: könyvismertetések, kiállítási megnyitók, évfordulós és más emlékezések. Ráadásul nemcsak sok húron, hanem sok hangszeren is játszik, hangneme a megszólalás helyzetéből következően változik: hol tárgyszerűen tudósít tárgyáról, hol vallomássá-esszévé formálódik anyaga. Lévén vérbeli író, éppolyan informatívak (kis)esszéi, mint amilyen személyesek tudósításai. Így rajzolódik ki egy korszak szellemi élete: ez az időszak nemcsak az írások születésének ideje (2006–2016), messzebbre nyúl vissza, többnyire a hontalanság éveiig, de főként a családtörténetét fölvillantó epizódokban messzebbre is.
Tóth László elsősorban költő, aki azonban szívesebben nevezi magát művelődéstörténésznek, szerkesztőnek, esetleg írónak. Ehhez hozzá kell tennünk: minden működési területén kivételes minőséget teremt, írásai rendre túlmutatnak önmagukon, és még lokalitásuk is nemzetpolitikai dimenzióban kapja meg jelentőségét. Kutatásaival hiányzó intézmények munkáját pótolja, még az alig néhány oldalas cikkek mögött is (kis)monográfiákhoz elegendő ismeret áll. Írásaiban olyan alkotókat, műveket mutat be, amelyek nem helyi, hanem egyetemes értékek. Az általa megszerzett tudást akarja minél szélesebb körben terjeszteni, védekezésként azzal a tájékozatlansággal szemben, amelynek Csoóri Sándor szerint van olyan szintje, amely már a gyöngeelméjűséggel társul. Tóth László írásainak hősei és tárgyai a szlovákiai magyar művelődéstörténet kihagyhatatlan értékei. Ezért lesz az általa megidézettek névsora önmagában olyan hosszú, amely meghaladná e rövid ismertetés lehetséges terjedelmét: ezért lenne méltatlan közülük bárkiket kiragadni: mindegyikük ugyanannak a szellemi közösségnek a részese. Ez a közösség élni akar, éppen ezért jelképes, hogy a sokféle téma közt rendre visszatér a mesevilág: mert ez erősíti a gyermekek nyelvi önazonosságát – ezzel a folytatást, a jövőt. Ezért nem véletlen, hogy Tóth László éppen egy népmesegyűjteményről írva fogalmazza meg ars poeticáját: „Azt hiszem, a mi világunk s gyermekeinké annál nagyobb lesz, annál nagyobb lehet, minél több elfér benne a múltból.”
Egy olyan nemzedék tagjaként, amelyiktől elrabolták-ellopták a történelmét máshol ezt mondja: „a múlttal […] saját életét hosszabbíthatja meg az ember, s ha a jövőjét […] el is vehetik tőle, a múltja örökre az övé.” Magyarságáról pedig ezt vallja: „engem ez a nemzet nemzett”. Valóban: ez adott neki kultúrát, történelmet, sorsot.
Ír hát könyvekről, kiállításokról, színházról, más művészetekről. E sokszínűség közös nevezője a szlovákiai magyarság sorsára való figyelem: számára ennek a közösségnek a jövője tét, és ezért küzd fáradhatatlanul. Ez az alkalmi írásokat kínáló könyv alkalmat ad arra, hogy Tóth Lászlóról is elmondhassuk, amit mondott az Esterházy János becsületéért fáradhatatlan harcot folytató Molnár Imréről: „egyike azoknak, akiket biztos hely illet meg azok között, akik segítettek visszatalálni elveszett értékeinkhez, elveszített önmagunkhoz.”
Tóth László: Időutazás, Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2023
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
A Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! – Logoterápia dióhéjban című könyvében szereplő bölcsességek szinte minden nehézségünkre gyógyírként szolgálhatnak. Hogyan történhetett meg, hogy nem hallottam korábban a műről? – merül fel bennem a kérdés a memoár elolvasása után. Az alkotás az emberi gonoszság egyik legtragikusabb történelmi példáját dolgozza fel, mégis joggal lehet az élet himnuszának nevezni.
A Cser kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötet, a Bestiarium Hungaricum egyedülálló módon igyekszik bemutatni a magyar népi kultúrát és hagyományokat, annak legjellemzőbb szegmenseit. Magyar Zoltán néprajzkutató kultúrtörténeti leírásai képezik a szövegkorpuszt, amelyet Németh Gyula rémálmokat idéző, varázslatos színes grafikái és P. Szathmáry István egyedi, fekete-fehér linómetszetei gazdagítanak, ezáltal megalkotva a szöveg és a kép tökéletes szimbiózisát, amely komoly esztétikai értéket ad a könyvnek.
Századunk felpörgetett tempójában nem könnyű eldönteni, hogy egy-egy társadalmi esemény, történés már a „múlt”, vagy csupán a közelmúlt részeként említendő-e? A nyolcvanas évek végén Csehszlovákiában (is), a hosszú birodalmi alávetettség után, mintha hirtelen omoltak volna le az örök érvényűnek tekintett (és el is fogadott) „börtönfalak”.
Furfangos antológia, érzékletes címválasztás. A kötet kacskaringós történeteibe, szereplőibe és azoknak sorsába ugyanis egészen beleivódik az a mámoros lüktetés – andalító dinamizmus, amelyet a lapfödémen röviden csak delíriumként olvashatunk. S hogy miként is jelenik meg a delírium?
Van az a mese a zsiráfról meg a nyakáról… Gyerekkorom egyik kedvence, amikor a nyűgként megélt hosszú nyakát szeretné elcserélni a gazdája. A többi állat kapva kapna a lehetőségen, mivel az élet számos területén hasznát tudná venni, így viszont a zsiráf is megérti, micsoda kincs van a birtokában, és örömmel megtartja. Bevallom, egy kicsit ilyen zsiráfnyak volt számomra az idén a Desiré fesztivál.
J. Robert Oppenheimer a 20. században élt elméleti fizikus, akit gyakran az atombomba atyjának is neveznek. Élete, munkássága sok filmkészítőt megihletett már, és idén is született egy alkotás, amely ismét más perspektívából, részletesen és hosszasan foglalkozik Oppenheimer életével, vagyis legfőképpen a munkásságával, azon belül is az atombombával kapcsolatban végzett kutatásaival. A filmet rendezte és a forgatókönyvet írta Christopher Nolan. A zeneszerző Ludwig Goransson, a főbb szerepeket Cillian Murphy, Matt Damon, Emily Blunt, Robert Downey Jr. és Florence Pugh alakítják. Történelmi film, egyben életrajzi dráma.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt 2023-ban a Brazíliában született Chris Carter, aki az USA-ban tanult kriminálpszichológiát, szakmájában a michigani államügyészségen dolgozott, profiként szerepelt amerikaifutball-csapatokban, tíz évig különféle zenekarokban gitározott, majd egy gyökeres fordulat következtében, egy álom nyomán krimiíróvá vált, és ma egyike a legnépszerűbbeknek.
Cselenyák Imre újrahonosított egy régi műfajt, a regényes életrajzot, amelynek olyan nagy elődjeit ismerjük, mint Irving Stone vagy a magyarok közül Dallos Sándor. Csak míg az amerikai szerző külföldi hírességek életéről is írt – Michelangelo, Van Gogh –, addig Dallos Sándor magyar festővel (Munkácsy Mihály), Cselenyák Imre magyar költőkkel foglalkozik.
Advent üzenete hagyományosan a belső csend felé fordulást, a lét békés összhangjának (vissza)keresését, lelkünk megerősítésének heteit kínálja föl. S hát mindezek elérését leginkább a versek kínálják – az a költészet, mely szakrális, ezoterikus kiterjesztésekkel képes áldással enyhíteni hétköznapi szorongásainkat. Megóv akár még ekkor is, a konzumkarácsonyok feszült „lélekszegényítő” önfárasztásától. Mondhatni, épp ezért (is) a legjobb pillanatban érkezik a könyvesboltok polcaira Baka Györgyi új (immár tizedik) kötete (Átmozduló léthatárok).