„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek. Míg a tudomány állandó helyet kap a jövő alakulásának (és alakításának) kerekasztal-beszélgetésein, addig az irodalom által kínált szempontokat ritkán emelik be az ilyesfajta kérdések megvitatásába.
„A tudomány egyetért abban, hogy a jövőben a közösségek erejének kulcsszerepe lesz a megmaradásban. Akkor miért becsüljük alá azokat, akik el tudják mondani a történeteket? Miért becsüljük alá a valóságnak azt a részét, amelyet ma még csak a költők érzékelnek?” Ugyanilyen releváns a jövőnk szempontjából a szeretet világokat megmozgató erejének megértése, hiszen „Egy nagyon erős és szelíd embertől tudjuk, hogy a szeretet Isten legfőbb parancsa – évezredek óta bizonyos, hogy az életet, a túlélést szolgálja” – írja a magazin főszerkesztője.
A lapszám ismét több íven végig haladva járja körül az erő mibenlétét; Lippai Krisztina Az erős fekete című cikkében a kávé útjáról, elkészítéséről, közmegítélésének alakulásáról és ehhez hasonló érdekességekről számol be az olvasóknak, míg Leczo Bence Magyarország legerősebb gépeinek toplistáját állította össze. A lapszám izgalmas interjúkkal is jelentkezik, köztük a Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész Uhrik Teodóra vezet be minket a táncművészet és a folytonos újrakezdés erejébe, rögtön utána Kerényi Lajos atya avat be hittel és szenvedésekkel teli élettörténetébe. Ekler Luca paralimpiai bajnokkal folytatódik a történetmesélés, aki tizenegy évesen sztrókot kapott és lebénult, de nem adta fel. S persze most is találkozhatunk Zoób Kati divatlexikonjával, melyben a divat társadalomformáló ereje kerül a fókuszba; Bagossy-Biró Barbara gasztronómiai cikkeiből megismerhetjük többek között Szabó Adrienn klinikai dietetikust is, aki a munkája és pályaválasztása mellett a népszerű étrend-kiegészítőkről, különböző tévhitekről és a nem létező egészséges táplálkozásról beszél. Kurucz Árpád fotóin keresztül pedig a pillanatok erejét, egy-egy fényképbe sűrített idődarab hatalmasságát mutatják be.
A Magyar Kultúra magazin tehát ismét egy igazán izgalmas témakört boncolgat, melyen végig haladva talán saját erőforrásainkat is képesek leszünk mozgósítani, hogy aztán a bágyadt sóhajtozások helyett újult erővel nézhessünk szembe a jövő rejtelmeivel.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.
A prózakötet címében szereplő senki földje mindössze néhány négyzetméternyi terület: „a Tisza melletti töltés aljában egy nyári út fut, mely egyszer csak ok nélkül megtörik, majd öt vagy hat méter után szelíden visszakanyarodik, hogy zavartalanul haladjon tovább, mintha mi sem történt volna”. A kanyar haszontalansága, hiábavalósága egész gondolatsort indít el az íróban, s amikor húsz év múlva előveszi az ott készült fotográfiákat, és meglátja a kitérő értelmét, konstatálja, hogy a ma embere gyakran nem veszi észre a nyilvánvalót.