Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk. Ez viszont segíthet elmélyülni a bensőnkben, s mind ismerjük azt a manapság sokat ismételt igazságot, hogy környezetünket csak úgy és annyira ismerhetjük meg, amennyire önmagunkat. Ha szemben vagyunk egy fallal, az lehet olyan, mintha magunkkal lennénk szemben: egy tükör. Lehet akadály, esetleg semleges, tiszta felület, vagy éppen az otthonunk alapja is. Bizonyos szempontból bárhol egy szobában, a négy fal között, elkerülhetetlenül arccal a falnak vagyunk. A bizonyos szempont a most bemutatandó könyv esetében – ahogy a hátoldalon is olvasható – kizárólag a lírai én. A számos kötettel rendelkező, muzslai származású szerzőt irodalmi munkásságáért korábban Madách- és Forbáth-díjjal is kitüntették, szerteágazó tevékenysége révén neves közéleti személyiségnek számít.
A fedélen látható, Csillag Lajosnak köszönhető borítóképről először egy bombarobbanás színes porfelhője jutott az eszembe, de kissé távolabbról nézve inkább úgy fest, mint egy halványan parázsló tábortűz hamuja a holdfényben. Ha kinyitjuk a könyvet, e baljós első benyomásokat igazolja a bevezető vers címe is: így nevelem a depressziómat. Zümmögő tudatállapot, hajnali rágódás, naplószerű, szenvtelen belső monológ, mely teret enged a játékos asszociációknak, s végül egyfajta összegző vallomásba torkollik. („zsonglőrködtem túlélésért / loptam szabadságot szövegben / és képben mímeltem gyönyört / neveltem sikolyok díszletei közt erőszakot / viszolyogtam gyermeksírástól / rettegve hajoltam üres kádak fölé”)
Az első fejezetben a lírai én tekintete a repedések, a kopott vakolat, a lecsapott szúnyogok vérfoltjai, a villanykapcsoló körüli szürke ujjlenyomatok és az üresen feszülő pókháló után felénk néz, és hátraszól: cinkosaim vagytok! Nyers, egyenes hangvételű szabadversek szembesítenek olyan változatos, sokszor a költői világtól szokatlan, aktuális témákkal, mint a fiatal állatok evésének előnyben részesítése, gyilkos kamaszok, kommentelés, disznóölés vagy éppen a koronavírus. A kötet talán legmegrázóbb versében, melyet igazán csak egy nemzeti kisebbségben tengődő élhet át, a lírai én központi dilemmája az, hogy: („hogyan tudja megmondani a kórházi boncnoknak szlovákul / hogy miénk a háromnapos halott baba”).
Ezt követi a második és egyben utolsó rész, a nem szent család. Személyes történetek szülőkről, meg nem ismert testvérről, családi szerepekről, szomszédokról – mindezek az emlékezés és az elmúlás problematikájának fényében, köntörfalazás, pátosz nélkül. Gyakran megjelenik az erőszak motívuma. A sejtető, de mégis közvetlen, élőbeszédszerű versnyelv – ahogy a kötet egészére, itt is jellemző. („túl durva tapintású volt a felejtés / úgy vetted fel a fonalát mégis / mint akit bántottak / mintha bánthattál volna vele”) mint a zacc – szól az egyik vers címe. Maga a kötet is olyan, de nem ülepedik le, nem oldódik fel. Inkább, mintha a víz párologna el belőle. Egyre sűrűsödik, s kortyolgatva egyre inkább sérti, ingerli a torkunkat. Egyre nehezebb nyelni, de valahol mégis érezzük, hogy felüdít, hat, hogy jót tesz velünk.
Barak László: Arccal a falnak, Kalligram, Pozsony, 2022
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.
A prózakötet címében szereplő senki földje mindössze néhány négyzetméternyi terület: „a Tisza melletti töltés aljában egy nyári út fut, mely egyszer csak ok nélkül megtörik, majd öt vagy hat méter után szelíden visszakanyarodik, hogy zavartalanul haladjon tovább, mintha mi sem történt volna”. A kanyar haszontalansága, hiábavalósága egész gondolatsort indít el az íróban, s amikor húsz év múlva előveszi az ott készült fotográfiákat, és meglátja a kitérő értelmét, konstatálja, hogy a ma embere gyakran nem veszi észre a nyilvánvalót.