2021. december 23., 09:26
„Adjon Isten, Jézusunk, három király mi vagyunk.” Miért vittek a napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát a didergő, éhező csecsemőnek (és családjának), ha megtehették volna, hogy sokkal praktikusabb, egyszerűbb ajándékokkal lássák el az újszülöttet? Az elsődleges értelmezés szerint azért, mert ezek az ajándékok a felsőbbrendű felé irányuló hódolatot jelképezik. Ám ezek az ajándékok többek ennél. Mint a szentség, emberfelettiség külső szimbólumai, maguk is a misztikum hordozói. Ezektől az ajándékoktól, és attól, hogy az ajándékozók maguk is kiemelkednek az emberek közül (hiszen királyok/bölcsek), válik az esemény többé, magasabb rendűvé, mint egy újszülött gyermek meglátogatása.
Mára az ünnepet evés, ivás és ajándékozás gyakorlati eseménysorozatává egyszerűsítettük. Az ünnep különlegességét kisebb részben az asztalra kerülő évente csak egyszer készített ételek adják, nagyobb részben pedig a zene. A zene, ami újabban már novembertől szól a nagyáruházak hangszóróiból, csömörbe sodorva a legkarácsonyibb hangulatot is, mire eljön Jézus születésének napja.
Mégis, a felszín alatt dolgozik a tűz, profánabb nevén a szeretet, amitől Isten emberré lett.
Szűts István, a Kormorán együttes billentyűse nemrég hatvanéves lett, ez alkalomból jelent meg önéletrajzi regénye (Hatvan év feketén-fehéren címmel). A koncerttel egybekötött kötetbemutatót az Újpesti Kulturális Központban tartották. Hogy Szűts Istvánt milyen szoros kapcsolat fűzi a kerülethez, hosszú lenne elregélni. De az összegyűltek mint érezhették a családias légkört, ami az eseményt belengte. A karácsony mindig a közösségről, az együttről szól. Még csak az adventben jártunk, de számomra az egyetlen olyan kulturális esemény volt ebben az időszakban, amelyet tényleg belengett az ünnepi várakozás hangulata. Számtalan előadás, beszélgetés szerveződik ilyenkor a karácsony köré, szájbarágósan emlegetve, mire készülünk. Ez a kötetbemutató hivatalosan nem szólt sem Máriáról, sem a Jézuskáról. De a műsor első felében felsorakozó meglepetésvendégek (Papadimitriu Athina, Pintér Tibor, Sárközi Anita, Janicsák István, Karkó Heni, Szűcs Liza, Szendrei Zsolt, Vadkerti Imre, Gödi Gézengúzok), akik Szűts István által komponált rockoperák egyes énekeit adták elő, akaratlanul is bevonzották ezt a hangulatot. Mert megmutatták, mekkora szíve lehet egy zenésznek, mennyi ajándékot tud adni a munkájával, olyan ajándékot, ami felemeli a lelkeket a misztikumba, a szentség égkörébe. Azt hiszem a napkeleti bölcsek is ilyen személyek lehettek. Akik lényükkel, létezésükkel tudták az embereket felfelé irányítani az Istenhez vezető úton. Hódolatuk a magasabb rendű felé egyben létezésük értelme is. És mint ilyen, egyezik a művészi élet alapvetésével. A művész a földön túli szférák üzenetének evilági leképezője. Alkotásai a szentség hordozói. A művészet célja a napkeleti bölcsek céljával azonos. A vezérlő csillagot követve eljutni a Teremtőig és minden alkotással neki hódolni. Az emberiség képtelen lenne felemelkedni, repülni a magasságban nélküle. Nem ismernénk a misztikumot művészet nélkül. És nem bírnánk elviselni az életet misztikum nélkül. Ahogyan a Bibliában a napkeleti bölcsek ajándékai mutatják meg a kisded isteni voltát, úgy mutatja meg a művész, különösen a zenész, alkotásai által az élet szentségét, és ehhez kapcsolódóan az ünnepek emberfeletti voltát, különlegességét.
Egy ihlettel átitatott művészi találkozó (aminek a kötetbemutatót most címezni tudom) nem tud kivonódni ezen emelkedettség alól. Különösen, ha egy olyan ember áll a középpontban, aki az egész életét tette fel erre a világra.
A műsor második fele, a koncert tovább erősítette ezt a hangulatot. Égjen a tűz, szólt a dal. Ki a szívét osztja szét, övé a remény. A csendes éj után új nap lesz, új világ.
Béke és áldás áradt szét a teremben. Om mani padme hum.
Kell még egy szó.
