Mindig is kerültem a szubjektív beszámolókat, mert már az első leírt szókapcsolat vagy mondat után úgy szoktam érezni, mintha kiárusítanám magam, vagy hogy mindannak, amit leírok, fogalmazásíze lesz, pontosan olyan, amitől gyermekkoromban még szó szerint szárnyakat kaptam, vagy – ahogy egy ma már ismert irodalomtudós mondta –„nagy motorokat”. Persze könnyen lehet, hogy ezt a veszélyt ezúttal sem fogom elkerülni, de úgy érzem, hogy az Irodalmi Jelen 20. születésnapját ünneplő gálaest mellett nem lehet „csak úgy” elmenni, egyszerű tényként közölni, hogy tegnap tartották az Irodalmi Jelen 20. évfordulójának gálaestjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban, beszédet mondott Böszörményi Zoltán, Demeter Szilárd és Varga Melinda.
És felszólalt még a kortárs irodalom megannyi meghatározó képviselője, az ünnepi kiadványban-antológiában ott sorjáznak mindazon alkotók, akik az elmúlt húsz évben valamilyen módon szerepet vállaltak az irodalmi életben, de inkább alakították és jelentőssé tették. Emlékezetes a látvány, hogy egy helyen láthatom/olvashatom azokat a szerzőket, akik közel húsz évvel ezelőtt a felvételi tételsorban is helyet kaptak. Emlékszem Orbán János Dénes Anna egy pesti bárban című kötetére, arra, hogyan olvastam belőle a barátaimnak azzal a céllal, hogy megmutassam tizenévesen, ilyen is lehet az irodalom, vagy hogy milyennek képzeltem a kolozsvári irodalmi életet, benne az Előretolt Helyőrség szerepével (sok fénykép kapcsolódott az akkori irodalmi eseményekhez a rendezvényen is); milyen volt egy konferencia után a nagy nevű Bulgakovban meginni egy kávét, tudni róla, hogy maga a hely egy mozgalmat képvisel. Emlékszem, hányan beszéltek Böszörményi Zoltán hihetetlen szerepvállalásáról, vagy hogyan kapcsolódott össze bennem Arad látványa az Irodalmi Jelennel. És azt is tudom, mit jelent nekem ismerni ezeket az alkotókat, tudni róluk, találkozni velük egy budapesti rendezvényen vagy megnyugtatóan gondolni az otthoniakra, Muszka Sándor, Sántha Attila, Demeter Zsuzsa, Papp Attila Zsolt, Varga Melinda, Balázs Imre József, László Noémi, Lövétei Lázár László reprezentációjára Kolozsváron, Kézdivásárhelyen vagy éppen Csíkszépvízen. Természetesen a felsorolás nem teljeskörű, ahhoz el kell olvasni az antológiát, valamint a folyóirat lapszámait.
A húszéves Irodalmi Jelen gálaestjén kicsit élővé és megtapasztalhatóvá vált az irodalomtörténet, meglévő és alakuló kánonnal. Képviselői kapcsolódtak most a húsz évhez, illetve Böszörményi Zoltán nagy ívű projektjéhez, melynek tartalmi elemeiről részletesen beszélt az ünnepi beszédében. De nemcsak a jelenlét miatt éreztem különlegesnek a rendezvényt, azoknak az alkotóknak a hiánya is rendkívülien hatott, akik nem voltak itt, bár itt lehettek volna. Szőcs Gézára gondolok első sorban, az ő emléke meghatározta a visszatekintést. Ott volt mellette „a holtak első elitcsapata” (Térey): Faludy György, Tandori Dezső, Farkas Árpád, Oláh János, Makkai Ádám, Méhes György, Térey János, többek között az ő műveikből olvasott fel Lázár Balázs és Tallián Mariann.
Böszörményi Zoltán Szőcs Géza temetése után fogalmazta meg az irodalommal, illetve a mindenkori magyar íróval kapcsolatos alaptételeit, köztük a következőt: „A mindenkori magyar író nem gyűlöletkeltő, nem narcisztikus, nem irigy, nem hurrogja le pályatársait, hanem jó értelemben vett alázattal alkot”, ami elhangzott az ünnepi beszédében is.
Az alázattal alkotás meghozza a gyümölcsét, megszeretjük őket, miként Orbán János Dénes írja megható írásában az Irodalmi Jelen antológiájában azokról a szerzőkről, akik nem az élvonalba tartoznak, hanem a „liliputiak” világába, mert valóban elhívatottak, az ő hitük erős: „valójában csak ők hisznek az irodalom megváltó erejében”.
Érdekes cáfolatát láttam ennek tegnap este (egyébként persze nehéz összeszedni az ellenérveket, „Ahogy elfogynak a legendák/kihalnak a mitikus terek” – Farkas Wellmann Endre). Olyan este volt, ahol a résztvevők és az általuk hordozott szellemiség erős hitet képvisel és ez megtartja őket, illetőleg azt a nagyszámú olvasótábort is, mellyel az Irodalmi Jelen ma rendelkezik.
Mert mi más vinne rá egy embert arra, hogy alapítson egy irodalmi folyóiratot, ráadásul egy olyan helyen, ami nincs rajta a mentális térképen, szórványban – nincs rá más magyarázat, csak a szenvedély, ugyanakkor pedig nagy bátorságra is vall, hogy valaki – itt egy ismert üzletember – érdek nélkül fektet energiát és pénzt abba, hogy a magyar nyelvet, a magyar kultúrát támogassa, mondta köszöntőbeszédében Demeter Szilárd: „Adja Isten, hogy legyen erőnk saját kultúránkban élni.”
A Magyar Kultúráért Alapítvány a kétszáz éve született Petőfi Sándor emlékévének alkalmából egy különleges felhívásra bátorítja és ösztönzi a teljes magyar lakosságot. A felhívás elsődleges célja, hogy felidézzük Petőfi természetéhez való viszonyát, s együtt, a költőre emlékezve ültessük el Petőfi Sándor híres – Székelykeresztúron található – körtefáját szerte a teljes Kárpát-medencében. A hagyomány szerint Petőfi Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében egy hatalmas körtefa alatt töltötte utolsó estéjét.
„Tamás karaktere és emlékezete egyedülálló, mindannyiunk számára közös nevező” – olvashattuk a február 27-re szóló programleírásban. S valóban, mi sem mutatja ezt jobban, mint egy hatalmas terem, telis-tele emberekkel, akik még szívükben őrzik Cseh Tamás emlékét, és akik csupán azért gyűltek össze, hogy végig kísérjék a művész élettörténetét. S bár azt gondolnánk, hogy röpke másfél óra aligha elegendő egy hosszú és tartalmas életút feltárásához, mégis bátran kijelenthetjük, a Vecsei H. Miklós rendezésében előadott koncert tökéletesen rácáfolt erre.
Nemes Nagy Ágnes tájlíráját bemutató időszaki kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely verseken, kéziratokon, archív felvételeken és interjúkon keresztül mutatja be a költő egész életművében megjelenő sajátos tájlírát. A Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállításon a költő rajzai is megtekinthetők. A kiállítás péntektől várja a látogatókat.
Február 18-án – Jókai Mórra emlékezve – ünnepeljük a magyar széppróza napját, s e napon ünnepelte idén a Magyar Írószövetség is a magyar irodalmat és prózaíróit: az intézmény egy egész délutáni programsorozattal készült a szépírók, ugyanakkor az irodalmat kedvelők számára, ahol többek között az írószövetség által kiadott novellagyűjtemény bemutatójának és ezzel párhuzamosan egy novellaíró versenynek lehettünk a szem- és fültanúi.
A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának idei második, februári lapszáma az egyik alapítót, Lipcsei Mártát hozza (vissza) az olvasók látókörébe: Költőköszöntő címmel Dénes László írt az idén 80. életévét töltő poéta életútjáról, pályájáról, majd Ködöböcz Gábor irodalomtörténésznek egy méltatása olvasható, amelyet a váradi költőnő frissen írott verscsokra követ.
Teljes a Panoráma Színpad programja, és még három tucat előadót jelentett be a Művészetek Völgye, amely július 21. és 30. között várja a fesztiválozókat a nyár legszínesebb tíz napjára Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.
A KMI 12 című program részeként a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága 2020 óta minden évben kiválaszt tizenkét kortárs szakmailag elismert szerzőt, illetve pályakezdő alkotót, hogy a program által nyújtott lehetőségekkel segítse irodalmi pályafutásukat, karrierjük építését.
Cristian Mungiu a kortárs román film egyik legfontosabb rendezője. Február 9. és 12. között, R. M. N. című új filmjének magyarországi bemutatójához kapcsolódva, az Uránia Nemzeti Filmszínházban négy filmből álló retrospektív vetítéssorozatot láthatnak Mungiu alkotásaiból az érdeklődők.
A kétszázéves jubileum alkalmából a Magyar Nemzeti Bank a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével Himnusz megnevezéssel 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki. Az emlékérmék hivatalos kibocsátásának alkalmából megrendezett eseményen elsőként Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte az összegyűlt ünneplő közönséget.