Pál-Lukács Zsófia: Odaadott történetek. Kollár-Klemencz László Zene×Szöveg estje A38-as hajón

2022. március 24., 16:01

Outsiderként is szokták emlegetni a Kistehén zenekar frontemberét, dalszöveg-íróját, Kollár-Klemencz Lászlót, akit a megjelent irodalmi műveiről Erdős Viktória kérdezett az A38-as hajó Zene×Szöveg című estjén március 22-én.

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

Aki ismeri a Kollár-Klemencz László Az Öreg Banda, A műanyag kerti székek élete és a Miért távolodnak a dolgok? című kötetei körül kialakult diskurzust, annak lehet már rálátása a műveiben megjelenő fő témákra, fókuszpontokra, melyeket szervesen egészít ki a szerző élettapasztalatából eredő háttéranyag. Egészen más jellege van azonban, ha ő maga meséli el a nagy hatású történéseket, megfigyeléseket, amelyek az évek során irodalmi anyaggá állnak össze. És itt nemcsak a fent jelölt három műre kell gondolnunk; közvetlenül ide kapcsolódnak a dalszövegei és az általa írt forgatókönyvek is. A megjelent írásokban három meghatározó szempont szervezi a gondolkodását, ezeket a művekben sajátosan és sokoldalúan közelíti meg:

milyen a kapcsolatrendszer falu és város között, milyen az ember és a természet, illetve ember és állat közötti viszony.

Ez utóbbihoz kapcsolódik az emberben lakó állat szimbolikája, mely kapcsán főként arra kíváncsi, mi lehet az ősi és eredeti formája ennek. Keresi azt, hol veszítettük el az emberben élő állat méltóságát, s ha már elveszítettük, hogyan lehetne mégis visszakapni. Ezek a témák egyesítik azokat a lényeges dolgokat, amelyek eddig történtek benne, illetve körülötte, és amelyekre szeretett volna emlékezni. Az ilyen események teljesen átlagos dolgok, tárgyak, történetek is, amelyek valamiért megragadják a figyelmét és tovább munkálnak benne. A lényeg ezek kapcsán nem a mit kérdése, inkább a hogyan kérdése, azaz a világlátás, a dolgok egyéni szemlélete irányadó és ez nyújthat élményt az olvasás során is. Elmondása szerint számára meghatározó téma, hogy miként tudja bemutatni a felsorolt szempontokat, vagy hogyan képes megtalálni a kapcsolatot a benne zajló dolgokkal. A dalszöveggel ellentétben, amely „egy behatárolt tér”, a novellák lehetőséget teremtenek a belső munkára. A belső munka helyszíne pedig, mint alkotói környezet, változó és függetlenített, hiszen teljesen nagy zajban is tud alkotni, ahogy olyan helyzetekben, amikor például (igaz, ritka alkalmakkor) a HÉV-en utazik: „A HÉV a legjobb hely írni”, ott nagyon intenzíven jelen tud lenni az alkotásban. Ezek mellett egyszer szeretné kipróbálni azt is, milyen életérzés lehet elvonulni egy alkotóházba, hogy csak az írásra összpontosíthasson.

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

Kollár-Klemencz László irodalmi munkáiban nem kap hangsúlyt a zenei pálya bemutatása koncertekkel, turnékkal, mivel ez egy másik terület, mint mondta, amelyről a szövegekben nem akar beszélni. Az első kötet, amelyről az esten beszéltek, Miért távolodnak a dolgok? címmel jelent meg, tizenöt év anyagát foglalja össze. A novellák szerkesztői munkáját a Magvető Kiadónál Szegő János segítette, együtt dolgoztak és, mint mondta, azóta is jó a kommunikáció közöttük. Visszaemlékezése szerint ebben az időszakban költözött vidékre, és kifejezetten érdekelte a vidék-város közötti különbség, melynek a feszültségéről szeretett volna összerakni egy anyagot. Ezek természet-írások voltak, de mások, mint ahogyan azt például a népírók megközelítették, ezért új természetírásoknak nevezte el őket. Ezekben sokoldalúan mutatja be a természetet és benne az embert; számára elsősorban ez a kiemelés a nagy kaland, hogy eljut olyan rejtett helyekre az írás által, ahol nem járt korábban.

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

Legutóbbi, 2021-ben megjelent kötetében barátja, Grecsó Krisztián írta a fülszöveget. Grecsó Szindbádhoz hasonlítja a novellaciklus főhősét, Toszka karakterét (akit alteregóként is értelmez a recepció). Az ilyen kapcsolódások kapcsán Kollár-Klemencz László elismerte, hogy például a Toszkában van egy távolságtartó viszonyulás a világhoz, ami lehet analógia közte és a főszereplő között, ő viszont nem szeret ezekkel az analógiákkal foglalkozni, így a zenéit sem szokta visszahallgatni soha.

A saját tükrén keresztül már nem fog látni új dolgokat, viszont más aspektusát megláthatja a történetnek, ami ennél fontosabb.

A beszélgetésbe iktatott felolvasásokkor pedig újra szembesült azzal, hogy nem jó érzés a saját szövegét sem visszahallgatni, mivel az idő elteltével már máshogyan érzi a mondatot, máshova helyezné a hangsúlyokat.

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

A szöveghez való viszonyulás mellett fő szempont a szöveg-valóság viszonya, az elbeszélőnek a tárgyakkal való kapcsolata, ami különösen a Műanyag kerti székek élete című mű esetében nagy jelentőségű. Hogy megismerje azok szimbolikáját, sokáig fotózta őket, majd feltöltötte egy Facebook-oldalra. Első sorban arra volt kíváncsi ennek során, hogyan használjuk a tárgyat, mennyire vesszük komolyan önmagunkat a használat által. A műanyag kerti szék bizonyos szempontból kultikus tárgy, mivel valami módon végigkíséri az életünket. S miként végigkövette egy tárgy történetét, ugyanígy foglalkozott a szövegekben megjelenő szereplők történetével is, akiket a legtöbb esetben valós karakterek ihlettek. Ezek az emberek hatással voltak rá, ezért szerepeltette őket vagy az „odaadott történeteiket” a dokumentumszerű elbeszéléseiben.

Ezeknek az odaadott történeteknek a kereteivel ismerkedhetett meg a Zene×Szöveg közönsége, áttekintve a fő családi, baráti és környezeti hatásokat, emlékeket és analógiákat, olyan kérdések felé irányítva az érdeklődésünket, amelyeket vélhetően a kötetek fognak majd megválaszolni.