2022. november 12., 08:27
A Szépművészeti Múzeum időszaki kiállításán El Greco életének nyomába eredhetünk, akinek átfogó kiállítása először tekinthető meg Budapesten. A tárlat célja, hogy széles körű áttekintést adjon az európai művészet történetének egyik legkiemelkedőbb mestere, El Greco, azaz Domenikosz Theotokopulosz életművéről, bemutatva a festő teljes formai komplexitását és nagy ívű stílusfejlődését. A kiállítás során olyan festményeket láthatunk, amelyek nemcsak a reneszánsz, de olykor a barokk stílusirányzatra jellemző jegyeket is magukban hordozzák. Az alkotások kronológiailag követik végig a festőművész életét, miközben párhuzamosan megismerkedhetünk korának kiemelkedő alkotóival is. A tárlat során olyan nevek is felbukkannak, mint Michelangelo Buonarrotti, Tiziano Vecellio, valamint Jacopo Tintoretto.
A kiállítóterembe lépve elsőként a művész, El Greco részletes élettörténetével ismerkedhet meg a látogató. A történeti kronológiát tanulmányozva teljes képet kaphatunk a festő élettörténetéről, utazásainak helyszíneiről, valamint arról, mely történelmi változások alakították festőművészetét és alkotói attitűdjét.
El Greco 1541-ben látta meg a napvilágot Kréta szigetén Domenikusz Theotokopulusz néven. Szülővárosában tanult festeni, ahol 1563-tól már festőmesterként hivatkoztak rá. Tanulmányai elvégzése után Itáliába utazott, ahol 1567-től 1576-ig élt és dolgozott. Ez a csaknem egy évtizedet átfogó időszak kulcsfontosságú szerepet töltött be művészi fejlődésében, és hozzájárult ahhoz, hogy a reneszánsz stílusirányzatának egyik legkiemelkedőbb alkotójaként hivatkozzunk rá. Itáliai életének első három évét Velencében töltötte, ahol a temperával való festészetről áttért az olajtechnikára, s itt sajátította el a nyugati festészet legfőbb vívmányait is. A tárlat első, Idősebb Szent Jakab mint zarándok címet viselő festményén jól látható az a nyugati hatás, amelyet a festő Velencében töltött ideje alatt sajátított el. A színskála széleskörű használata mellett megfigyelhető a tér-, illetve tájábrázolás sajátossága is.
El Greco művészetére leginkább Tiziano és Tintoretto hatott, utóbbitól nemcsak színpadias, kifejező gesztusokat, hanem a megnyújtott figuraábrázolás technikáját, valamint a szereplők különböző pózokba rendezését is átvette, amely végül művészete egészét átjárta. A tárlat ezen szakaszán különféle tematikájú festményei láthatók, amelyek Káin és Ábel története mellett megjelenítik Leonardo da Vinci egyik leghíresebb alkotását, az Utolsó vacsorát, valamint Krisztus sírba tételét, amelyben Krisztus alakja Michelangelo Buonarrotti Bandini Pietáját idézi, ezzel is tisztelegve a reneszánsz képzőművész előtt. Szent Sebestyén című mesterművén a monumentalitást előtérbe helyező michelangelói formavilág a Velencében elsajátított festői eszközökkel párosul. A tárlat egészéről elmondható, hogy a festő aprólékos műgonddal ügyelt alkotásainak szimbólumrendszerére is. Az imént említett festményen például megjelenik a szenthez kötethő fügefa is, amelyhez historikus jelentés is párosul. A legenda szerint ugyanis Szent Sebestyént a Mars-mezőn nyilazták halálra, s itt található Róma megáldott fügefája is, amely gyermekkorukban oltalmat nyújtott a város alapítóinak, Romulusnak és Remusnak.
Az Itáliában töltött évek után El Greco 1577 első felében érkezett Spanyolországba. Eredeti úti célja minden bizonnyal Madrid volt, ahol szeretett volna bekapcsolódni a helyi művészeti központ alkotói műhelyébe. Első megbízását azonban Toledóban kapta, amely végül alkotói attitűdjének és életének egyik legfontosabb állomása lett. Megbízásainak nagyésze vallási tárgyú művekre szólt: közepes méretű képeket festett kolostorok kápolnáinak, templomoknak és magánházaknak. 1578-ban pedig itt látott napvilágot fia, Jorge Manuel.
A tárlat hűen követi El Greco fejlődését, valamint a Toledóban töltött időszak lenyomatát. Bűnbánó Magdolna című festményén még felsejlik a velencei festészet hatása, azonban jól látható a későbbi alkotásain is gyakran alkalmazott technikája. A tájat idővel elhomályosítja, és csupán az absztrakt érzést keltő égbolt és felhők maradnak az alakok mögött. A kiállítás ezen szakaszán nagy hangsúlyt kapnak Szűz Máriához köthető festményei, aki a keresztény ikonográfia egyik leggyakrabban ábrázolt alakja. El Greco korai krétai évitől kezdve számos Szűz Mária-ábrázolást készített, spanyolországi tartózkodása alatt pedig újabb festmények kerültek ki kezei közül, amelyek rendkívüli módon ábrázolják Mária alakját. A Szeplőtelen fogantatás Szent Jakab evangélistával című műve nemcsak azon teológiai kérdés ábrázolásának problematikáját oldja fel, amely a Szűzanyával kapcsolatban az egyik legbonyolultabbnak számított ez idő tájt, de a barokkra jellemző festészeti megoldások is megjelennek, ezzel jelezvén az újabb stílusirányzat közeledtét.
Szűz Mária mellett központi szereplőjévé válik alkotásainak Krisztus alakja is. A középkorra jellemző ábrázolás helyett a Megváltót komoly, visszafogott, apollói alakként jeleníti meg alkotásain, hatalmas, könnyben úszó szemekkel és a már korábban említett, megnyújtott alakábrázolás technikájával. Az itt kiállított festmények tematikájukban Krisztus életét követik. El Greco egyetlen madridi megbízását az Ágoston-rendiek szemináriumától kapta, a templom főoltárának megújítására. Az imént említett Krisztust ábrázoló festmények ezen koncepció során keletkeztek. A festőművész Krisztus életének fontosabb jeleneteit mutatja be: a Megváltó születése mellett megkeresztelése, kereszttel való ábrázolása, valamint keresztre feszítésének és feltámadásának különböző reprezentációi láthatók.
A tárlat záró szegmensében életének utolsó művei tárulnak a néző elé. El Greco számos, szenteket ábrázoló munkája olyan valós modelleket sejtetnek, mint Szent Benedek, Szent Ferenc, Szent Pál apostol, valamint Szent Jeromos. A spirituális lelkületet, valamint az idealizált ábrázolásmódot kifejező festmények ezen apostolsorozatának köszönhetően teljesedett ki és érte el csúcsát. A 16–17. század fordulóján a művész egészségi állapota és anyagi helyzete is hanyatlásnak indult. Életének utolsó szakaszában alkotta meg legszemélyesebb, lírai, ugyanakkor a nyugtalanságról is képet alkotó festményeit. Alkotásait El Greco jelenében az őrület termékeinek sorolták be, a 19. századtól kezdve azonban a modern művészetet átformáló, valamint az avantgárd mozgalom előfutáraként definiálható alkotásoknak tekintették. Ekkoriban készült festményein a kompozíció egyszerűbbé válik, hiányoznak róluk a felesleges elemek, a festő teljes figyelme a képek kifejezőerejére irányul. A már védjegyévé vált megnyújtott alakok, valamint a háttér elmosódása uralja festményeinek központi kompozícióját. Az itt látható művek közül Laokoón címet viselő alkotása méltán helyezkedik el a tárlat központi részében. Ezen festménye a művész életének utolsó szakaszában alkalmazott technikai eszközöket láttatja a nézővel, ezáltal pedig, mintegy a kép szereplőjévé téve őt.
A kiállítás záró darabjai fia, Jorge Manuel munkásságát mutatja be. El Greco utolsó éveiben a családi műhelyt fia vezette, aki feltehetően édesapja mellett tanulta ki a mesterséget. Festői stílusában visszaköszönnek El Greco kompozíciós sémái, mint a megnyújtott alakok, valamint az építészeti elemek beemelése az alkotásokba, ugyanakkor édesapjától elrugaszkodva másfajta sémát kezd el alkalmazni.
A tárlat során nemcsak El Greco festményeibe, de a kor művészeti alkotásainak párhuzamos változásaira, valamint a 16. század kiemelkedő képzőművészének stílustörténetébe is betekintést nyerhetünk. A tárlat időrendben vezeti végig a nézőt azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol a mester megfordult, különös tekintettel a festői formálódását döntően befolyásoló itáliai városokon, Velencén és Rómán keresztül egészen Toledóig, ahol élete több mint felét töltötte és ahol művészete a maga teljességében kibontakozott. A Szépművészeti Múzeumban február közepéig várják azokat a látogatókat, akik szeretnék – még ha csak egy kis időre is – El Greco szemén keresztül látni a 16. századot.
