Szalai Klaudia: Fűből, fából irodalom – beszélgetés Mirtse Zsuzsa íróval, valamint Bíró Gergely szerkesztővel

2022. július 31., 11:13
Fotó: Szalai Klaudia

„Otthon vagyok benne. Ismerem buckáit, lankás tájait, alföldjét, ami valljuk be, ha odafentről nézzük, lehet, hogy tényleg unalmasnak tűnik, de én sosem odafent vagyok” – részlet Mirtse Zsuzsa Három szín című prózájából.

 

Most csend van. Nyugalom.

Már rég nem éreztem ilyet. A háborgás időszaka mindenkit utolér – mondják. A lelki vívódás korszakát élem. Aztán elérkezem Kapolcsra. Művészetek Völgye – ismét. Tavaly már sikerült leküzdenem a démonaimat, idén is menni fog – gondolom magamban. Az első eseményhez érkezem, amely a kapolcsi evangélikus templomban kapott helyet. Fűből, fából irodalom. Érdekes címnek gondolom, a természet és az irodalom örökös összefonódása mindig is vonzott.

Bíró Gergely, az esemény moderátora elsőként a természet iránti vonzódásáról kérdezi az írót. Mirtse Zsuzsa közelsége az élővilághoz már gyermekkorában kirajzolódni látszott, de igazán fiatal felnőtt korában értette meg, mit is jelent számára az élővilág nyújtotta ősi erő. Több mint tizenkét éven át volt főmunkatársa a Süni néven ismertté vált ökológiai gyermekmagazinnak, amelyben hangsúlyos szerepet kapott az élővilág s annak megfoghatatlan misztériuma. A templom falai közt elsőként Három szín című írását hallhatjuk. A felolvasást követően Bíró Gergely a természeti képekről, valamint az író prózájában megjelenő vadvirágnevek kapcsolatáról kérdez. De vajon mely pontok mentén köthető össze a személyes szülőföld képlet, valamint a vadvirágok neve a kortárs irodalmunkkal? Mirtse Zsuzsa novellisztikájában a természeti képek mellett élővilágunk megismerésének folyamata is kitüntetett szerepet kap. Mint mondja, a virágok neve kellemesen hat a sorok közt. Már kiejtésük által is belefeledkezik az ember a mindennapok problémáiba, pedig megismerésük és megértésük élethosszig tartó folyamat. Talán éppen ezen írói attitűdből adódik, hogy Mirtse Zsuzsa írásaiban gyakran sejlik fel az elmúlás gondolata. Az ember szüntelen szeretne hinni a linearitásban, de az örök körforgás mégis utoléri. Ahogyan a nagypapa átadja tudását a gyermeknek, vagy ahogyan a gyermekből felnőtt, s a felnőttből idős lesz. Szintézise mindannak, amelyet a természet képvisel. Mert a valóságnál nem létezik érdekesebb – mondja, ha az ember ismeri mindazon ajtókat, amelyeken érdemes belépni. 

Az előadás záróakkordjaként Bíró Gergely a belső harmónia, valamint a természet kapcsolatáról kérdezi az írót. Mirtse Zsuzsa a gombaszedésre esküszik. Hiszen, mint mondja, a szabad ég alatt mindig teljesnek érezheti magát az ember. Amikor belső békénk felborul, s a harmóniaérzetünk kimozdul megszokott medréből, úgy érezzük, minden összenyom. Testünk és elménk rabjaivá válunk, amelyből csak önmagunk segítségével tudunk kiszabadulni. A természet a teljesség felé haladás útjára terel bennünket. Az optimalizálódás széles skáláján mozgat, amint az avarra, az apró bogarakra vagy épp a gombafajták helyes megállapítására gondolunk. A zavaró tényezők távoznak, s talán anélkül, hogy tudatosítanánk magunkban, a lelki békénk automatikusan rendeződik.