„Kollektív kiegyensúlyozatlanság. Performansz a női lét stációiról. A sétát vezeti a haiti származású Bakcsó Batáta holisztikus szemléletű gyógyító, méhnővér, perfomanszművész.”
Kiss Jolán, a raksai SZTK recepciósa elkerekedett szemekkel olvasta a bejárati ajtó melletti hirdetőre kitűzött plakátot. Mintha nem is magyarul lett volna írva. Napokon keresztül az lett az üresjáratok programja, hogy megfejtse a plakát tartalmát. Kiss Jolán nem érezte magát teljesen hígvelejű libának, akinek utolsó olvasmánya még a hetedikben átszenvedett A kőszívű ember fiai volt, de ebbe beletört a bicskája. Mint a Raklap című raksai folyóirat önkéntes főszerkesztője és az irodalmi rovat vezetője, sokat olvasott. Sokat olvasott, keveset értett, rengeteget érzett. Gyakran hívott meg kortárs írókat, költőket, akik közül kettő válaszolt is az évek során, és egy el is jött. Farkas Bohus egy hosszú hétvégére érkezett Raksára. Addig sem igazán értették műveit, jelenléte után még azt sem, amit addig. Ez azonban nem vont le semmit ottléte értékéből. A szalonna- és dohányillatú értetlenséget, amit maga után hagyott, feledtette bársonyos hangján elszavalt verseinek légköre. Az SZTK előterének félhomályában összegyűlt irodalom- és Jolán-szerető lelkek felültek puha hangjának bolyhaira és belesüppedtek a hangulatba. A szó szoros értelemében pihent agyúak lettek és biztosították Farkas Bohust, visszavárják. No de visszatérve Kiss Jolánhoz és az ominózus plakáthoz, mint a fejlődésben töretlenül hívő ember, elhatározta, végére jár a dolognak. Mi az a performansz? Mi az a kollektív? Mi az a stáció? Főleg a női lété? Mi az a női lét? Mi a lét? Hol van haiti? Mit csinál egy holisztikus? És egy méhnővér? „Kérdések nem szűnő árja” – gondolta Kiss Jolán és nyomozásba kezdett.
Kissé hátrébb lépve mind fizikailag, mind értelmezésében, a plakát főcíme segített elindulni az definiálás dimenzióiban. Nőnap alkalmából az SZTK egy figyelemfelhívó napot szervezett, melynek keretén belül a női testi és lelki egészség megőrzésének módjaira hívták fel a figyelmet. Molnár igazgató úr pályázati pénzből valósította meg a projektet. Nőgyógyász, reumatológus, pszichológus, mentálhigiénés szakemberek várták egész nap a hölgyeket. A pályázat megírása során bepipálták, hogy kulturális programot is rendeznek, s a haiti hölgy éppen ezt kínálta: kultúra és gyógyítás egy kalap alatt. Molnár igazgató úrnak egyből szimpatikussá vált Bakcsó Batáta. Egy ökonomikus nő. Micsoda üdítő oximoron! Természetesen az SZTK női dolgozóinak kötelező volt a részvétel a raksai történelem életében páratlan napon.
Egyszóval Kiss Jolán, aki hetekig nézte és olvasta el ezerszer a plakát tartalmát, izgatottan és nyitottan várta a nagy napot. A kollektív kifejezéssel tisztában volt, Molnár igazgató úr gyakran hangsúlyozta a kollektíva jelentőségét. Már úttörőként megtanulta, hogy jókedvvel dolgozzon és önként szolgálja a közösséget. A kiegyensúlyozatlanságot sem kellett közelebbről és hosszan bemutatni, főleg amióta felült a menopauza hullámvasútjára. A két kifejezés együtt már érdekesebbé tette az értelmezést: kollektív kiegyensúlyozatlanság. Tény és való, Katica barátnéja a reumáról és a Aranka nővér is beszámolt már a klimaxkatasztrófáról. Egy kevés, kettő páros, három az már tömeg. A következő kifejezés a performansz volt. Ráguglizott, amíg Mátraházi Marci bácsi felért a rámpán. A Google-fordító szerint azt jelenti, teljesítmény. Talált egy nőt is, aki egy asztalnál ült. Semmit mást nem csinált, csak csudaszép piros ruhában ült egy asztalnál egy hatalmas teremben, és bárki leülhetett vele szemben. Kiss Jolán nem tudta elképzelni, meddig ült ott a nő, de sokan telepedtek le pár másodpercre vagy percre vele szemben. És az a nő csak nézte őket. A raksai SZTK recepciósát villámcsapásként érte a felismerés: ő tulajdonképpen egy performanszművész. Egész életében itt ült és jöttek az emberek, akiknek a szemébe nézett. Látta azt, amit a röntgen, a CT, az ultrahang. Látta előre. Hát ez lenne a teljesítmény? Ő egy teljesítményművész. Ez felvillanyozta.
A nap, ahogy Mátraházi Marci bácsi, lassan, de határozottan közeledett. Jolán a stáció kifejezés szűkebb és tágabb értelmezésének labirintusában bolyongott, amikor is kénytelen volt tevékenységét felfüggeszteni, mert indult a séta.
A raksai SZTK előterében, Kiss Jolán piedesztálja előtt egy három babakocsiból összerakott guruló gardrób állt. Mint egy babakocsi-Laokoón. Kiss Jolán megannyiszor átlapozta a váróban található Ki kicsoda az antik mítoszokban? példányát, erről jutott eszébe a szobor is. Aztán jött Bakcsó Batáta. Szép volt, csudaszép ruhában, kisimult arccal. Mezítláb. Nézegette a babakocsi-Laokoónt. Talált rajta egy rádiót, amit bekapcsolt és az zenélni kezdett. A guruló gardróbon annyi cekker, táska, hálós szatyor lógott, hogy senki nem gondolta volna, hogy egyszer csak valóban gurulni kezd. A hölgyek körben álltak, az idősebbek ültek, egy-két férfi is lézengett a háttérben. Molnár igazgató úr és Bogár Béla polgármester hivatalból, Mátraházi Marci bácsi hűségből. Aztán a nő lendült egy nagyot és elkezdte tolni kifele a babakocsit. A hölgyek ide-oda tekintgetve keresték a „Most mit kell csinálni?”-ra a választ. Valaki tapsolni kezdett. Biztosan ennyi volt. No ezen aztán agyalhatunk egy darabig. Kiss Jolán azonban érezte, itt még nem lehet vége. Performansz. Nem értette, de érezte (ahogy Farkas Bohus verseinél is), itt valami nagyobb, valami különlegesebb dologról van szó. Teljesítményről. Lelépett piedesztáljáról és a hölgy után iramodott. A raksai asszonyok az egri nők lendületével és elszántságával lódultak utána. Rongyoltak le a rámpán, sarkukban Molnár igazgató úr összeráncolt szemöldökkel követte őket. Ijesztő gondolatok cikáztak a fejében. Kiszabadultak a nők. Öntudat szaga csapta meg horgas orrát.
Innentől kezdve Kiss Jolán emlékezetében úgy él a séta, mint egy trip. Életében egyszer fogyasztott tudatmódosító szert, akkor sem önszántából. Mondhatni véletlenül. Édesszájúsága áldozata lett. Az egyik karácsonyi bulira a szemtelenül fiatal és kockás hasat viselő ápolófiú, Rodrigo nagyon finom brownie-t sütött. Mint utóbb kiderült, varázssüti volt. Kiss Jolán az egész estéből csak foszlányokra emlékezett, de azokra kristálytisztán.
A női lét stációin tett pszichedelikus séta is élénk és valahogy női életének esszenciális mozaikjaiból állt össze. Nyargalás a babakocsival… sok-sok cekker… bizonytalan léptű nők körülötte… hunyorgó Molnár igazgató úr… megállás… Bakcsó Batáta a helyi nyilvános telefonfülkében beszél… kávét iszik és közben sminkel a helyi presszó teraszán, ők nézik… eszébe jut, ez finomabb, mint az SZTK-s automata 42-es kapucsinója… Bakcsó Batáta száguld tovább rúzsozott szájjal, spirálozott szemekkel… a kisboltnál a helyi aperitif-törzs nem zavartatja magát és cisszent egy sört a hölgyek egészségére… csörtetés tovább kissé zaklatottan a raksai Fő utcán… meg-megállás… előkerül egy konyharuha, Bakcsó Batáta azzal suvickolja hektikusan a babakocsi- Laokoónt… Molnár igazgató beáll egy fa árnyékába, ásít és epésen megjegyzi, hogy unalmas és több akció kéne…Kiss Jolán az életére gondol… igen, valóban unalmas és több akció kéne bele… ütemesen robognak tova… jön egy autó… a nők szétválnak, a férfi sofőr a fejét rázza… Bakcsó Batáta egy piros-fehér jelzőszalagból készült masnit nyom az önkormányzat zárt ajtajára… Molnár igazgató úr azonnal letépi és mielőtt a Bogármester úr észreveszi, gyorsan zsebre teszi… a menet egyre erőltetettebb… már szalad a nő…Kiss Jolán tartja a tempót… a séta szétszakad… a focipályán meccs van… a könyöklősök oldalra nézve köpnek egyet és kortyolnak a sörükből… a raksai SZTK recepciósa mantrázza, hogy menjenek be a pályára… már látja, ahogy átvág a nőmenet keresztbe a megye II. sztárjai közt… de lekanyarodnak a játszótér irányába… gyors futásba csapnak át… a parkban repülnek a táskák, cekkerek, gyerekruhák… Kiss Jolán könnyeit nyeli, ahogy szedi össze őket… mindenki odaér… a nők hajolgatnak a ruhákért… sajátjukként cipelik tovább magukkal… gondolatban mindenki máshol jár, a saját cekkerei közt… aztán megáll az egész… Bakcsó Batáta szétfolyt sminkkel, csupasz babakocsival áll a raksai utca közepén… pőrén, tisztán, fájdalmasan esetlenül… a babakocsi-Laokoón csontvázként emlékeztet a pehelykönnyű halandóságra… a női lét, gondol bele Kiss Jolán… Laokoón meg a két fia meghalt… az igazság ismerete életveszélyes és ártalmas az egészségre… a nők némán sírnak… ezúttal együtt… Molnár igazgató úr összenevet a Bogármesterrel, hogy biztosan egyszerre menstruálnak, lám, lám, a kollektíva ereje egyensúlyba hozta őket… Mátraházi Marci bácsi is odaér a járókerettel, egy frottírpelenkát terít rá… a séta áll… végtelennek tűnő összekapcsolódás… Bakcsó Batáta nagyot sóhajt és elkezdi tolni a babakocsi-csontvázat… lassú menet, üres kocsi, láthatatlanul nehéz terhek, sós könnyíz a szájban… Kiss Jolán, a raksai SZTK recepciósa nem bírja tovább és odalép a babakocsihoz… mintha kilépne porhüvelyéből… együtt tolják… minden lépés nehéz… vontatott… a raksai nők egymás után lépnek a kocsihoz… szívfacsaró látvány a raksai SZTK elé érő babakocsi és nő-szirmai… elégikus kép.
Kiss Jolán erre már határozottan emlékezett. Az érzésre, hogy mennek ők, a nők, együtt, súlytalan létüket maguk előtt tolva. Kollektív kiegyensúlyozatlanság. Már érti. Vagy érzi. Mint Farkas Bohus verseit. Talán nincsenek szavai a megfogalmazásra, mégis egymás tekintetéből mindent értenek. Megfogalmazása felelőtlenség.
A raksai SZTK előterében egymást ölelő nőkhöz odalép Molnár igazgató úr, és Kiss Jolánt szóbeli figyelmeztetésben részesíti, amiért beleavatkozott és elrontotta az előadást. A raksai SZTK recepciósa mosolyogva és szavak nélkül fogadja a lecseszést. Ez nem előadás, ez performansz, gondolja magában. A női lét grandiózus teljesítménye.
