Kinek mi
„Kacsa” – mondja Sz. János.
A hatéves Pankának még soha nem volt a kezében kacsa, de tudja: szép a tolla. Főleg a hímnek. Tétován körülnéz a szobában.
„Kacsa” – suttogja Sz. János.
A nyolcéves Feri előveszi autós könyvét. Szereti az oldtimereket, egyik kedvence a Citroën kacsa.
„Kacsa” – nyögi Sz. János.
Sz.-né Juditka visszaérkezik a lépcsőházból. Napilapot lobogtatva a betegágyhoz tart. „Azt írják, jövőre nálunk lesz az olimpia – újságolja. – De szerintem ez kacsa!”
Sz. János az ágy mellett heverő műanyag edény felé bök az állával. Hang nem jön ki a torkán. A lepedő szélén sárga folt jelenik meg, és terjeszkedik egyre nagyobbra.
Álláspályázat
Tisztelt Gyógyszergyár-igazgató úr/asszony!
Alulírott Rácz Gerzson születtem Csíkszentlajstromban, 1987. november 6-án, de a szüleim megvesztegették az anyakönyvvezetőt, hogy november 7-ét írjon, mert az mégiscsak nagyobb dicsőség, kérem, a nagy októberi szocialista forradalom napján születni.
Anyám konyhásnéni az óvodában. Igen megbecsülik, hús nélkül is tud miccset csinálni. Apám tetűfedő. Eredeti szakmája tetőfedő, csak a Munkaügyi Hivatalban elírták. Amikor a kutatók a tetveket, mint például a fejtetűt vagy a levéltetűt, tudományos megfigyelés és kísérletezés céljára összegyűjtik, akkor fedett, zárt helyen kell őket tartani a szökés megakadályozása végett. Ezeknek a zárt tereknek az elkészítése apám feladata.
Apám akarta, hogy belőlem is tetűfedő váljék. De zavaromban dadogtam, ahogy diktáltam: ’te-tű-tű…’. A türelmetlen munkaügyis hölgy tűzoltót írt be. Így kerültem a tűzoltósághoz. Családunkban van hagyománya a tűzoltásnak: egyszer miccssütés közben tüzet fogott az olaj, az anyám vezette oltási művelet sikerrel járt.
Amennyiben megkapom az ezúton megpályázott állást, sokrétű tapasztalatomat hasznosítva kifejlesztem a tűzbiztos tetűtároló dobozokat, miáltal az Önök cége hallatlan piaci előnyhöz juthat.
Kérem pályázatom kedvező elbírálását!
Tisztelettel:
(keltezés és olvashatatlan aláírás)
Perspektíva
Leginkább a kilátás miatt szeretem ezt a helyet. Szőlőtőkék, ameddig a szem ellát, a domb tövében két diófa. Télen kicsit unalmas, alig jár erre valaki, de nyáron nagy a nyüzsgés, jönnek a turisták bort kóstolni. Amióta bevezették a villanyt, nálam is többen megfordulnak. Tegnap zajos társaság gyűlt össze, valami írók. Mihaszna népség, itták a bort számolatlan, aztán kaptattak fel ide, egymásnak adták a kilincset. Alul-felül jött vissza, ami felül ment be. Ráadásul nyitva felejtették az ajtómat, egész éjjel csapkodta a szél. A szippantóskocsira meg várhatok szeptemberig…
Jelentős ember
Délután három órakor D. Ágoston becsöngetett R. Mihály ajtaján.
R.-né Manyika nyitott ajtót. Idegesen tekergette a hajába akadt utolsó csavarót. Csak négyre várták a látogatót, aki két héttel azelőtt jelentkezett be telefonon, tizenhat órára, erre Manyika tisztán emlékezett.
A hentes Karcsi sokatmondón hümmögött, amikor Manyika beszámolt a telefonhívásról. Ez jelentős ember lehet, ha két héttel előre odatelefonál, bizonygatta a hentes, miközben egy kis mócsingot is dobott a mérlegen heverő hússzeletekre. Manyika izgatott lett.
A postás Bandi állította: a jelentős embernek autója van, látta ő már az utcában máshoz is menni. Manyika egyre izgatottabb lett.
A fodrász Ilonka felajánlotta, kedvezményesen beondolálja Manyika haját. Mert a látogató nemcsak jelentős ember, de szép szál férfi is, biztos forrásból tudja. Manyika odavolt az izgalomtól. Az ondolálást mégsem kérte, megteszi a házi csavarás. Hanem vett egy halványpiros rúzst.
D. Ágoston udvarias mosollyal köszöntötte a háziasszonyt. Manyika szabadkozott: az ura éppen nincs otthon, leugrott a közértbe néhány üveg sörért. Mégis illik megkínálni valamivel a kedves vendéget, ugye.
D. Ágoston megnyugtatta: egy kávé jobban esne. Amíg főtt a fekete, Manyika kiosont a fürdőszobába, és kent a szájára az új rúzsból. D. Ágoston ezalatt körülnézett a polcon sorakozó könyvek és hanglemezek között.
Fél négykor kopogtak. A szomszéd Józsikát szalajtotta át az anyja két tojásért. No meg azért, hogy megtudja, milyen is az a jelentős ember.
Négykor megérkezett R. Mihály, kapatosan, nejlonszatyrában három üveg sörrel. Az egyiket felbontotta az étkezőasztal szélén, és D. Ágoston elé tette. Leült maga is, lábát keresztbe vetve a katonaéveiről kezdett mesélni.
Fél ötkor D. Ágoston felállt és elköszönt. Manyika kikísérte, és száját enyhén csücsörítve rebegte, hogy legyen máskor is szerencséjük.
Este hat órakor D. Ágoston leült otthon az íróasztalához, és megírta szociálpszichológusi jelentését a próbaidőre szabadlábon lévő R. Mihályról.
Mentő kérdés
Tíz óra negyven. Muszáj indulnom. Pedig üldögélnék még, olyan jólesik a forró víz. Kicsit hangos ez a két pofa, ki a fenét érdekel, hogy teniszezni hordja-e az unokáját. Meg hogy mekkora volt a dugó délután az M0-son. A bal oldalinak egész kellemes orgánuma van. A másik izmosabb. Gyakran néz erre. Lehet, hogy ő is teniszezett fiatalabb korában. Vagy atletizált. Szépen kidolgozott a felsőteste. Hmm. Belmondo is egyre sármosabb lett, ahogy öregedett. Nem kellett volna a gerincnyújtáshoz olyan mélyen lehajolnom. Kilátszott a fenekem a vízből, ezek meg kedvükre stírölhették. Vén kecske is megnyalja. Na, gyerünk, különben lekésem a buszt. Pont a lépcső mellett ülnek, minden lépésemet végig fogják vizslatni. Sebaj, csak hadd nézzenek, legyen egy jó napjuk. Ilyenkor csupa nyugger jár ide, hadd örüljenek egy jó nőnek. Ha tudnák, hogy háromgyerekes anyuka, haha. Most tulajdonképpen egy milf vagyok. Az úszódresszem szépen feszül, nem nyúlt még ki az anyag. A szemem körül biztosan látszik az úszószemüveg nyoma, de úgyse a szemem érdekli őket. Direkt lassan fogok lépegetni. Első fok, lassú kiemelkedés, derékig. Aha, már fordul is a fejük. Mindkét oldalon megfogom a korlátot, erőteljesen nyújtózom. Lehunyom a szemem, nehogy észrevegyék, hogy őket figyelem. Lassan fel a második fokra. Csípőig kilátszom. Mintha kissé közelebb mozdulnának. Nem hagyom magam kizökkenteni. Csukott szem. Meg fognak szólítani. Egyenes tartás. Megkérdezik, hogy miért sietek, vagy hogy ugye milyen szép napos idő van. Enyhe domborítás. Az ilyenek ezekkel a szövegekkel szoktak próbálkozni. Egy csöppnyi pucsítás, csak lazán. Akár maradhatnék is még egy kicsit, van busz húszpercenként. Az izmos testű fog szólni vagy a szép hangú?
– Rosszul van, drága? Hívjunk mentőt?
– Dehogy kell mentő, Misi. Csak elszédült egy kicsit a hölgy. Kapaszkodva menjen, nehogy elájuljon!
Örök élet
A naptár augusztus tizenkettőt, az óra tizenegyet mutat. B. Hajnalka éppen hozzáfog az ebédkészítéshez, amikor megszólal a kaputelefon. Sebtében megtörli kezét a vállán átdobott konyharuhában, és zsörtölődve megy az előszobába. Ki lehet ilyenkor?
– Igen, tessék – szól bele az indokoltnál is morcosabban a falra szerelt készülékbe.
A képernyőn egy középkorú, szemüveges férfit lát, valamivel hátrébb alacsony, idős bácsika álldogál.
– Jó napot kívánok, és elnézést kérünk a zavarásért – szól a középkorú.
B. Hajnalka az első pillanatban azt gondolja, talán a bácsi rosszul van, egy pohár vizet szeretnének kérni. Megenyhül.
– Épp ebédet készítek, de mondják csak, miben segíthetek?
– Tudom, hogy kaputelefonon nem éppen alkalmas – folytatja a középkorú férfi, B. Hajnalka pedig bólogat –, de tudja, önkéntes munkát végzünk, és…
B. Hajnalkában felmerül, esetleg kerti munkára akarnak jelentkezni. Habár nehezen tudja elképzelni a fehér hajú bácsit negyvenfokos melegben kaszálni. Hallgatja tovább a készülékből magyarázó hangot.
– … azt a kérdést szeretnénk feltenni, hogy ön szerint lehet-e örökké élni – vágja ki végre a lényeget a fiatalabb önkéntes.
B. Hajnalka körülnéz, hátha hallja a beszélgetést más is, aki igazolhatja, hogy nem álmodik.
– Hogy micsoda? – kérdez vissza, jobb ötlet híján.
– Megfelel, ha egy szóval tetszik válaszolni – üti tovább a vasat a szemüveges –, igen, nem, vagy talán.
– Akkor a talán jó lesz – böki oda ingerülten B. Hajnalka, és szeretné bontani a vonalat.
Ám a szemüveges nem hagyja magát egykönnyen lerázni.
– Viszont a Bibliában az áll, kérem, hogy akár az örök élet is elérhető… – ezalatt a bácsika rendületlenül biztosítja a hátteret.
B. Hajnalka egy szuszra hadarja.
– Nézze, amint az imént említettem, éppen ebédet készítek, várom a családomat, és a kaputelefon nem a legmegfelelőbb eszköz egy ilyen beszélgetésre, ezt maga is megjegyezte. Hátha találnak az utcában mást, aki jobban ráér. A viszontlátásra.
– Igen, igen, megértjük, a viszontlátásra – udvariaskodik a két önkéntes, és végre elindulnak a kapu elől.
B. Hajnalka visszatér a konyhába, hogy folytassa a csirkecombok panírozását, a hagymaszeletelést, a leves behabarását és a meggyes piskótába való gyümölcs kimagozását. Sietnie kell, mert hamarosan megáll a mosógép, az abroszt nedvesen könnyebb vasalni. Ráadásul a gyerek holmija sincs még összepakolva, délután indul táborozni. Az udvarról éles és kitartó kutyaugatás jelzi, közeledik az ebédidő.
Hirtelen különös, szúró fájdalmat érez az oldalában, bizsergést a lábszárában, és szárazságot a torkában. Lecsapja kezéből a kést, a vágódeszkát, a tálat, ledobja válláról a konyharuhát, és kiszalad az ajtón.
*
A naptár augusztus tizenhármat, az óra tizenegyet mutat. B. Hajnalka a szomszéd utca első háza előtt áll, és a kaputelefonba beszél.
– Viszont a Bibliában az áll, kérem, hogy akár az örök élet is elérhető…
