A csehszlovák műanyag sporttáska hol jobbra rándult, hol balra, imbolygott a két alak között. Ormótlan volt és súlyos. A vasútállomástól egy darabig a fiú cipelte, aztán már ketten. Egyszerre kellett volna mozogniuk, de az egyik fürgébben járt, nehezen igazodott a másik hosszú lépteihez. A közvilágítás tompa fénye megcsillant a táska króm csatján. Zúgott a szél, zörgette az útszéli fák csupasz ágait, ködkísértet közeledett a tó irányából. A lány megborzongott, kabátját széthajtotta a szél. Leszakadhatott az alsó gomb. Összehúzta volna magán, de a hóna alatt pezsgősüveget szorongatott, anyja nyomta a kezébe az étteremben, mielőtt taxiba szálltak. A nászéjszakára. Minden zárva lesz, mire odaértek.
Sehol egy árva lélek a kihalt üdülőhelyen. A srác egy elfeketedett jégbarázdán megcsúszott, hosszú karját lengette, nehezen nyerte vissza egyensúlyát, kis híján földre rántotta a lányt.
– A fenébe! Még ez is! El sem kezdődött, és már szívunk.
– Ugyan, hagyd már! Tedd túl magad rajta! Csak élvezkedett a hivatalnoki hatalom fényében, kihasználta tudatlanságunkat.
– A világ legszemetebb kalauza!
Konokul gyalogoltak tovább. A lány futólépésben haladt. A fiú hirtelen megfordult, és trágár kézjeleket küldött az ismeretlen sötétségnek.
– Mekkora balekok vagyunk! Lelkesen mesélünk, elszöktünk az esküvőnkről, a násznép még maradt, megkínáljuk Unicummal, amit persze nem fogad el.
– Kit érdekel? Egy seggfej!
– Villogott a tekintete, amikor a vasúti igazolványaink után nyúlt. Az a negédes, atyáskodó hanghordozás, Újdonsült házasok, és mi kedélyesen fecsegtünk, ő meg tökéletesen ismerte a forgatókönyvet.
– Egyébként mi voltunk a hülyék, hogy nem gondoltunk erre.
– Micsoda színjáték! Elkomoruló arc, felhúzott szemöldök, majd a rend szigorú őrzőjének hangja: Itt szabálysértés történt! Ön édesanyja révén többé nem jogosult a vasúti kedvezményre. Te meg ártatlanul magyarázod, hogy teutánad is jár, hiszen közalkalmazott vagy, és egyébként is, nem mindegy, ki után kapom, a lényeg, hogy jár. És az az elégedett vigyor a pasas fényes pofáján. Kisasszony, a szabály az szabály! Nászúton is!
– Hagyod, hogy egy korlátolt gyagyás elrontsa közös életünk első estéjét? Engedd már el!
– Legalább hagyta volna, hogy a különbséget fizessük ki. De nem, a balfék ragaszkodott a bírsághoz, a teljes árú jegy duplájához. Nyasgem!
– Pénz miatt sose keseregj, egyszer jön, máskor megy!
– Úgy beszélsz, mint nagyanyám! Akkor is fáj. Meghívhatnálak abba a presszóba, ott a sarkon egy Camparira.
– Zárva van. Előszezon! Majd pezsgőzünk a szállodában. Egyébként anyám szerint a nászút egy krízisesemény. Sohasem úgy mennek a dolgok, ahogy azt elgondolják. A valódi nászéjszaka váratlanul jön, amikor nem számítunk rá, nem feltétlenül az esküvőt követő éjjelen, mert akkor cipeled a csehszlovák műanyag sporttáskát, megbírságol a kalauz, és minden vendéglátóipari egység zárva van.
Beléptek az üdülőhely legmodernebb szállodájába. A lány jéghideg kezét dörzsölte, a fiú csöpögő orrát törölgette, poggyászukat boy vitte fel a hotel egyetlen lakosztályába. A fiú aprót keresgélt a zsebében, gőze sem volt, mennyit adjon. Luxuslakosztály hatalmas terasszal. Kiléptek a Balaton ködös sötétjébe, a lábuk alatt sárga fénypacák táncoltak a vízen, a szél bádogtetőt zörgetett valahol. Február vége volt. A lány nekidőlt az erkélykorlátnak. Reszketett a lába a nyirkos cipőben. A fiú magához húzta, átölelte, a homlokához érintette az ajkát. A lány lábujjhegyre állt, és a fiú fülébe súgott.
– Elhoztad nagyapád sakkkészletét?
A másik bólintott, szó nélkül megtaszította a terasz üvegajtaját, és beléptek a szoba melegébe.
A sporttáska a bőröndtartón érintetlenül várt. A cipzár nehezen engedelmeskedett a fagyott ujjaknak. Az összehajtogatott ruhák alól előkerültek a kézzel faragott figurák.
– Mennyi volt az állás legutóbb?
– Két játszmával vezettél, de ma egyenlítek, hiába tanított meg anyád olyan jól sakkozni – mondta a fiú, és az A3-as mezőbe pöccintette a parasztját.
A lány ajkát biggyesztette.
– Nocsak, nocsak, nem szokványos megnyitás…
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
