Kincses Krisztina: Ítészet-e ez vagy szerelmeslevél hangja?

2023. április 21., 11:47
A Nemzeti Színház első épülete/Forrás: Wikipédia

Szemtelen kifakadások, bosszút lihegő atyafiak és illojális törekvések – főként ezek jellemezték a Bulyovszkyné Szilágyi Lilla és Komlóssy Ida rivalizálása köré szerveződő sajtóorgánumok jó szándékú törekvéseit. De mit ér a színészkedés, ha nincs mellette egy kis vérpezsdítő versengés? És képzeljük el, milyen lenne az a kritika, ahol a daliás férfiak nem fegyverkészen állnának egy-egy hölgyemény védelmében.

A 19. század Nemzeti Színházában az idősebb, már rangot szerzett színésznők szokás szerint megpróbálták elnyomni a fiatal tehetségeket; az eleinte ígéretesnek tűnő Prielle Kornélia színészi karrierje éppen ilyesformán siklott ki a Nemzetiből, aki végül vidéki fellépésekre kényszerült. A neves színésznők egyeduralmán ugyanis képtelenség volt rést ütni, Jókainé Laborfalvi Róza – és később Komlóssy Ida – neve összeolvadt a magyar nemzeti színésznőség képzetével. S bár nincs egyértelmű sikerrecept a színésznők Nemzetiben való térnyerésére, ám egynéhány általános tényezőt azért talán mégis érdemes szem előtt tartani: minden bizonnyal szükség van ugyanis a veleszületett tehetségre, még fontosabb az önművelés, elengedhetetlen összetevő a honleányság idealisztikus képe, s nem árt, ha a külföldi színpadok felé való kacsintgatást talán inkább kifelejtjük a dologból. Bár színésznőnk pontosan ez utóbbinál látta helyénvalónak az egészet belevegyíteni a színészüstbe, melynek következtében kritikusok céltáblájává vált. Bulyovszkyné tehát lassan, de annál biztosabban lépegetett a rossz honleányság felé vezető úton, ám mivel tehetsége páratlannak bizonyult, így egyszersmind két részre osztotta a sajtósok táborát.

A két színésznő közötti rivalizálás főként Shakespeare Othellója, valamint Birchpfeiter Sarolta Lowoodi árvája köré szerveződött, s hogy melyik hölgy monopóliumává válik az adott szerepkör, abban a sajtó és a kritika is kulcsfontosságú szerepet játszott. A Hölgyfutár (kifejezetten nők szórakoztatására létrejött sajtótermék) és a Budapesti Hírlap (konzervatív sajtóorgánum) Bulyovszkyné pártfogójaként lépett színre, míg a Pesti Napló (politikai napilap) Komlóssy érvényesülését segítette. A Lowoodi árvát magyar nyelven először 1854 januárjában a győri színpadon adták elő, melyben a címszerepet, Jane Eyre-t Komlóssy Ida játszotta. Mindez azért is fontos, mert a későbbiekben a Komlóssy által színre vitt előadásban válik meghatározóvá az utána következő színésznők színpadi szereplése. Az összehasonlítás így innentől fogva már elkerülhetetlen; a Pesti Napló pedig rögvest el is indítja a lavinát:

„Tehát csakugyan ne legyen többé soha reményünk, Eyre Jane szerepében ismét a kedves Komlóssi Idát láthatnunk? Megvalljuk, hogy Bulyovszkyné az estve, különösen az első felvonásban, hol Komlóssi Ida játéka látszott előtte példányul lebegni, mélyebb érzelemmel játszott, s bizonyosan tökéletesen kielégíthetett mindenkit, a ki e szerepben Komlóssi Idát még nem látta; de nekünk, híjába, a jó mellett önkénytelenül eszünkbe jutott a jobb.”

Több sem kellett a Budapesti Hírlap ítészeinek, nem sokkal ezután csípős válaszcikkben fejezték ki egyet nem értésüket:

„A mai előadásról kevés jót mondhatunk. Bulyovszkyné remek játékát kivéve, ki Eyre Janet annyi emelkedettség s érzéssel adá, hogy még a Pesti Napló referensét is kielégíti – de mit ér az, ha »Komlósi Idától tanulta«!! Nem akarjuk vitatni, hogy vajon Bulyovszkynénak van é mit tanulni Komlósi Idától – csak azt jegyezzük meg, hogy az érzés az, mit legkevésbé lehet megtanulni, s különösen mástól elsajátítani; aztán Bulyovszkiné Kolozsvárott volt, s azóta sem volt alkalma eltanulni a kisasszony érzelmeit. De a P. N. csak nem nyughat, dicséretét és gáncsait mindig egyik vagy másik színésznek vagy színésznőnek rovására hallatja. Pártoskodás és személyeskedés nélkül tán még imádkozni sem tud. Valóban ideje volna már, hogy a sajtó hivatásával e homlokegyenest ellenkező személyeskedéssel e tisztelt urak valahára fölhagynának.”

A „sajtó hivatása”, úgy tűnik, igencsak hadilábon állt a korban, s kiváltképp akkor, amikor az uraságoknak a hölgyek kulturális tevékenysége körül kellett sertepertélniük. A bírálatban felrótt személyeskedés és pártoskodás pedig végigkíséri a sajtóorgánumok teljes cikkhadjáratát, s bár mindvégig reflektálnak a kritika műfajához nem illő, annak eszmeiségével semmiképpen sem egyező, már-már dilettánsnak vélt ítészi eszközökre, ahogy a vita mélyül, úgy ők maguk is egyre jobban belezavarodnak a szakmaiatlanság útvesztőjébe:

„Komlóssy Ida kisasszony művészi koszorúját Dezdemona remekül adott szerepében földszinti demonstrációkkal s illetlen röhögéseikkel devalválni sikertelen igyekeztek. […] Bulyovszkyné asszonyság is kétségtelenül egyik nagybecsű tagja a drámának, – de sem belértékéből, sem dicsőülési teréből nem vonunk le semmit, ha mellette a színházi közönség köztiszteletét, s a művészet babérait értékük s kötelességünk szerint méltányoljuk, s minden illoyalis törekvést megfeddünk, mely az egyiket a másik lovagiatlan lealázásával emelni törekszik. […] A második hadjáratot, mellyel a fenérintett coulissák mögül inspirált »Többen«-eket és pajtásaikat több ismerőseink előtt fenyegetőzni hallottuk, fegyverkészen várjuk.”

A Pesti Napló sorait olvashatjuk itt, melyben a szerkesztőség reagál a „Többen”-ek álnévvel megjelölt Budapesti Hírlap közlésére. A hagyományos párbajtusára vagy csatára emlékeztető fogalomtár – „lovagiatlan lealázás”, „hadjárat”, „fegyverkészen várjuk” – jellemző volt a korszakban, sőt mi több, az esetleges tisztázatlan szellemi élcelődések könnyűszerrel fizikai tettlegességig, valódi párbajozásig is elvezethettek. Ami viszont a kritikát, valamint a művészetet illeti, azt hiszem egyet kell értenünk a Budapesti Hírlap soraival:

„[…] ítészet-e ez vagy szerelmes levél hangja, mely annyi variatióval zúgja fülünkbe: »Tóth (barátom) ki nem tud rosszul játszani«? ítészet-e az, melynek Komlóssy Idán kívül megemlítenivalója a nemzeti színpadon csak történetesen találkozik? ítészet-e az, mely tanulmány hiányában, a lenézés és kicsinylés nevetséges gőgjével műismeretet negélyel, vagy a mely úgy akar pártatlannak látszani, hogy a szépség és kellem iránt gorombasággal páncélozza kürül magát? Balgaság volna követelni, hogy egy vélekedésen legyünk mindnyájan, de nem balgaság azt követelni, hogy a hang, melynek a közönségnek és a művészetről beszélünk, irodalmi és művészi legyen.”

S bár az irodalmi, művészi hang legtöbb esetben feláldoztatott a személyeskedő pártoskodás és az önkényes igazságkeresés oltárán, kritikusaink végső soron abban mégis egyetértettek, hogy a két színésznő között mindössze felfogásbeli különbségek érzékelhetőek: míg „Bulyovszkyné inkább az eszes, Komlóssy Ida inkább a kedélyes árnyalásokban s jellemzésekben szerencsések. A darab első főrészében tehát Komlóssy Ida lehet Bulyovszkynénak, az utóbbiban ez amannak példánya.” Így vagy úgy, de mégis Komlóssy Ida lett – Laborfalvi Rózával karöltve – a nemzet színésznője, Bulyovszkyné pedig, rossz honleányként elítéltetve, nemzetközi színésznővé nőtte ki magát, s végül még legnagyobb bírálója, Gyulai Pál is megemelte előtte súlyos vaskalapját.

Legfrissebb hírek
2024. február 21., 09:14
2024. február 20., 12:58
2024. február 20., 12:56
2024. február 20., 10:27
Legnézettebb