Kölcsey költeménye az idén 200 éves
Mielőtt rátérnénk a Himnusz megzenésítése körüli nehézségek ismertetésére, ismételjük át röviden, hogy miről is szól maga a költemény:
1.versszak
Isten, adj nekünk bőséget (gazdagságot), hogy boldogok lehessünk. Ha megtámadnak bennünket, vagy mi támadunk meg valakit, végső ideje lenne, hogy minket védj – védő kart nyújts fölénk, nem felénk! –, nekünk segíts, mert eddig nemigen tapasztaltuk, hogy mellénk álltál volna, sok vereséget kellett elszenvednünk.
2–3. versszak
Az, hogy most itt élünk a Kárpát-medencében, jó termőföldön, talán neked is köszönhető, bár elég sok magyar vér hullott, amíg ezt elértük. Meg a törökök feletti győzelmekhez is hozzájárultál, ha igaz, Mátyás király diadalairól nem is beszélve.
4–7. versszak
Ám a mongolokkal meg a törökökkel vívott csatákban leginkább az ellenségnek segítettél, s így büntettél meg bennünket állítólagos vétkeinkért. Féktelen haragod az oka annak, hogy annyi ártatlan magyar vér kiömlött, és romhalmazzá vált a fél ország.
Szánj meg hát bennünket, arra kérünk, hiszen megítélésünk szerint éppen eleget szenvedtünk az elmúlt évszázadok során. Ideje lenne, hogy boldogok legyünk végre – még a jövőben elkövetendő bűneinket is elnézhetnéd.
Most pedig vizsgáljuk meg a verset formailag.
Mind a nyolc versszak nyolc-nyolc sorból áll, a sorok felváltva hét, illetve hat szótagosak. A rímképlet: a b a b c d c d.
A verset így kell helyesen hangsúlyozni – Sinkovits Imre is így hangsúlyozza a felvételein:
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Azt mondják a szakértők, hogy a Himnusz verselése szimultán: az időmértékes sorokba belehallatszik a 4/3 és a 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam is. Ez a megállapítás nagyon szépen hangzik, de csak akkor érvényes igazán, ha a mai átírást elvetve, az eredeti kéziratot tesszük vizsgálatunk tárgyává. Abban ugyanis a névelők mellett mindig egy hiányjel (’) is található, miáltal az „a” – eredetileg „az” – megnyúlik, ami javára válik a trocheusoknak. Sőt, akkor még az ütemhangsúlyok is könnyebben ráhúzhatók az egyes sorokra:
1 – Isten, áld meg/ a’ Magyart (4+3 szótag)
2 – Jó kedvvel,/ bőséggel, (3+3)
3 – Nyújts feléje/ védő kart, (4+3)
4 – Ha küzd el/lenséggel. (3+3)
5 – Balsors a’ kit/ régen tép (4+3)
6 – Hozz rá víg/ esztendőt, (3+3)
7 – Megbünhödte/ már e’ nép (4+3)
8 – A’ múltat/ s jövendőt! (3+3)
A trocheusról pedig tudjuk, hogy két szótagból áll, egy hosszúból meg egy rövidből: tá-ti tá-ti tá-ti tá. (A hetedik szótagnak persze sosincs párja.) Ilyen szemszögből nézve kizárólag az első sor tökéletes.
A pályázók erre a szövegre komponáltak zenét. Lássuk, milyen nehézségekkel találták szembe magukat!
Az első akadályt az jelentette, hogy a sorok nem egyforma hosszúak, az egyik hét, a másik hat szótagú. Erkel ezt az akadályt úgy hárította el, hogy két sort egybevéve alkotott egy-egy zenei mondatot, egyedül az ötödik és a hatodik sort vette külön-külön, miáltal a fokozást még hatásosabbá tette, ami azután a hetedik sor első szótagján érte el a csúcsot – a pianissimóban induló mű itt már fortissimóban izzik –, és ereszkedett le fokozatosan a végső nyugvópontig.
Az első sorban jobb lenne, ha a hangsúly a magyarra esne, és nem az előtte levő a-ra. A negyedik negyednek két nyolcadra való felbontásával ez elérhető is lenne, ráadásul a „magyar” első szótagja két hangot kapna: ma-a-gyart. Ugyancsak nem jó, hogy a második sorban meg a –ség a hangsúlyos, jobb lenne, ha az előtte levővel lenne megnyújtva, s kapna két hangot: Jó kedvve-el, bőséggel. Ugyanaz a helyzet a negyedik sorral, ráadásul az is zavaró, hogy a ha kerül az ütem súlyos részére. Az igazi gondot azonban a hatodik sor jelenti, itt bosszulja meg magát, hogy minden második sor egy szótaggal rövidebb, mint az előtte levő. A dallam ugyanis ritmikailag párhuzamos egymással a két zenei mondatban, minek következtében azt kell énekelnünk, hogy „ho-ozz rá víg esztendőt”. Ez nagyon rosszul hangzik. A szép megoldás az lenne, ha ezen a helyen azt énekelhetnénk, hogy „hozz reá víg esztendőt” – csakhogy ezt nem tehetjük, mert a hat szótagú sor abban az esetben hét szótagúvá duzzadna. (Nemritkán ez is hallható!)
A vers utolsó két sorával is gondok vannak, ezt azonban Erkel zseniálisan oldotta meg: a szöveg 7+6 szótagját a dallamnak jobban megfelelő 8+5 részre osztotta, miáltal az utolsó sor kezdő a-ja az előző sor végére, egy hangsúlytalan helyre került, így nem töri meg a dallamot egy természetellenes hangsúllyal: Megbűnhődte már e nép a / múltat s jöve-endőt. Sőt, a „megbűnhődte” szótagjai közül is csak az utolsó rövid, tehát azt kellene nyolcadként énekelni, és nem a második szótagot: tá-tá-tááá-ti, és ha figyelembe vesszük, hogy az e’ mellett is ott a hiányjel, akkor ez a következő ütemre is érvényes kell, hogy legyen. (Negyed, negyed, pontozott negyed, nyolcad.)
A szövegnek a fentebb felsorolt szabálytalanságok által kiváltott súrlódásai a dallammal a többi versszakokban még jobban kiütköznek – kiütköznének, ha azokat is el akarnánk énekelni, de erre gyakorlatilag sosem kerül sor. Marad tehát az első versszak, amely Erkel zenéjének köszönhetően tökéletesen betölti a szerepét.
Kölcsey a verset 1823-ban írta, megzenésítésére huszonegy évvel később került sor, amit ő már nem ért meg, tehát sosem tudta meg, hogy milyen híressé vált e költeménye.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. januári számában)
Bizony, 1830-ban még ilyen nagy mértékű lelkesedés övezte a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot, mely egyben a pompázatos bálok korszakát is jelentette. S hogy hol vannak ma a díszes báltermek, az egyenesen Párizsból érkező szebbnél szebb toalettek és az akár hajnalig is vígan muzsikáló zenészek?
Petőfi a rég várt találkozást terjedelmes versben (Tompa Mihálynál) örökítette meg. A Bején eltöltött napok jellemzik tán legékesebben a két költő kapcsolatát. Noha barátságuk korábban sem volt zavartalan, ám összezörrenéseik mindig gyorsan elsimultak. A két élénk szellem – már csak természetük különbözősége okán is – mindig készen állt arra, hogy ellentmondjon a másiknak. Ezúttal sem volt ez másként. Az extrovertált Petőfi egyik ismerősének Tompáról mint magával meghasonlott, borongós kedvű emberről, részvéttel beszélt. „Ki akartam misanthrópiájából gyógyítani – mondta –, de nem
Mint már többször esett szó róla, Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Színes egyénisége és a korabeli rocksztár öltözete mellett azonban a nemzeti divatról sem feledkezett meg. A fennmaradt feljegyzések a lila frakkos összeállításon túl Bocskai-öltönyéről és a híres fehér ingéről is szólnak. De vajon Petőfi Bocskai-ruhában volt-e a nagy napon, s miért hordtak a honvédek kávébarna színű, piros zsinóros atillát? Mi is a „svarcgelb” és volt-e ruházati különbség a honvéd hadsereg régi és új sorozású katonái között? A második részben ennek járunk utána.
2023 egy különleges és zsúfolt jubileumi évnek számít, hiszen amellett, hogy kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, Kölcsey Ferenc Hymnus című versének 200. évfordulóját is idén ünnepeljük.
A Himnusz bicentenáriuma most újból reflektorfénybe állította eddig is figyelemre méltó költőnket, akinek verseit és kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) őrzi. A nemzeti könyvtár a második világháborút követően tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így azóta két jelentős kézirategység van a birtokában: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg és
Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja is volt. Öltözködéséről számos feljegyzések láttak napvilágot. Legtöbbjük arról tesz tanúbizonyságot, hogy Petőfi rendkívül színes egyéniség volt, kedvenc öltözékében úgy festett, mint egy korabeli rocksztár. A sárga nyakkendővel és sárga mellénnyel megbolondított lila frakkos összeállításról még pályatársai, köztük egykori barátja, Jókai Mór is beszámoltak. Hogy miért adta el mégis a szívének oly kedves lila frakkot? Az első részben öltözködésének fontos üzenetével és a lila frakk mítoszával is foglalkozunk.
A színészkedés sosem volt könnyű mesterség – egy akadályok és ármánykodás övezte világ ez, amelyben főként a megfelelő kapcsolati háló, illetve a jól megválasztott karrierépítési stratégiák határozzák meg, hogy miként és meddig jut el egy színművész. Legalábbis a 19. század színésznői között minden bizonnyal erre a szilárd meggyőződésre alapult a legtöbb életpálya.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.
2022–2023-ban emlékezik meg a magyarság Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról. Mivel Petőfi 1822. december utolsó napján született, 1823. január elsején anyakönyvezték, ezért az évforduló is kétéves lesz. Ha nem így történt volna születése, akkor is rászolgálna a nem egy-, hanem kétéves megemlékezésre.
Petőfi közel kilencszáz versét még ma sem ismerjük kellőképpen, prózájáról nem is beszélve. Jelenleg Kínában a legnagyobb az ismertsége, ezután következik Bulgária és Magyarország. Tegyünk meg mindent, hogy már most elkezdjük a felkészülést életműve – e páratlan