1989-ben a lakosság nagy része boldog volt, illúziókkal telve várta a zsarnokság, a kommunista diktatúra végét. Eljött a jólét ideje, mi is úgy fogunk élni, mint Nyugaton az emberek. A Nagy Élet most kezdődik!
Egyeseknek valóban elkezdődött a Nagy Élet, rögtön a kilencvenes évek elején. A volt kommunista káderek tudták, hogy gyerekeik miből indítsák vállalkozásaikat, hogyan és mibe kell belevágni. A kreatívabbak, akiknek volt egy kis megtakarított pénzük is, ügyesen vállalkoztak. Persze sokan kezdtek a zavarosban halászni, a még ki nem kristályosodott törvényeket könnyű volt kijátszani. Az ügyesebbek meggazdagodtak, az ügyetlenebbek vagy börtönbe kerültek, vagy áldozatai lettek a különböző érdekháborúknak – rájuk a szeretteik óriási gránit sírkövek mellett emlékeznek a temetőkben. Volt, aki úgy gondolta, hogy 1990-ben (újjá)született – megtagadva a besúgói múltját, mellyel a kommunista diktatúrát szolgálta ki, megtagadva azokat az előnyöket, melyeket párttársai, esetleg szülei (akik a diktatúra jeles képviselői voltak) biztosítottak be számukra. (Földterületek, telkek, külföldi tanulási lehetőségek, lakások stb.)
És jöttek Nyugatról a nagy befektetők. Akkor azt gondoltuk, a jó szándék vezérli őket, de hamar kiderült, nem erről van szó. Hanem arról, hogy el akarják lehetetleníteni a mi iparunkat, a mi gazdaságunkat, mivel nagy konkurenciát jelentene számukra, ha tovább működne. Gondoljunk csak a nehéziparra (pl. fegyvergyárak), az élelmiszeriparra (pl. cukorgyárak), gyógyszeriparra…! De jöttek azok a Janus-arcú emberek is, akik a szellemi tőkét igyekeztek kivinni az országból, különböző ideológiákba csomagolták mondandójukat, nyitott társadalmakat emlegetve. Elhúzták a mézesmadzagot a buzgó, tanulni vágyó értelmiségiek előtt azzal, hogy ösztöndíjakat nyerhetnek Nyugat-Európa vagy az USA jeles egyetemeire, és mindezért nem kérnek cserébe semmit. Filantróp szerepekben tündökölve férkőztek be a naiv, a kommunista diktatúrából ébredező értelmiségiek gondolatvilágába. Potom pénzért akarták megvenni azokat a tehetségeket, akik a későbbiekben vezető pozícióba kerülve, saját hazájukban az ő szószólóik lehetnek, majd követni fogják az ő utasításaikat. Sajnos, nem kevés esetben ez az elképzelésük bevált. Látjuk ezeket a szomorú gyakorlati következményeket Ukrajnában, és szinte egész Európában.
Fő céljuk a globalizáció kiterjesztése, ahol a verseny és a soha nem látott gazdasági növekedés a legfontosabb. Továbbá a „fogyasztói” embertípus nagyipari létrehozása – a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó, könnyen manipulálható emberé. Durkheim már az 1800-as évek végén anómiás személyiségként írta le ezt a típust. Az érett személyiségű ember tudja a céljait, nem manipulálható, és rossz vásárló a globalisták szemében. A társadalom egészséges működésének alapja a szocializáció (a család elsődleges értékátadó, majd a pedagógus, a média, a kortársak, az egyházak, a munkahelyi közösségek, a törvényességet betartató intézmények, tömegmozgalmak – pártok, nemzet), ami azt jelenti, hogy olyan közösségekhez tartozom, melyek számomra fontosak, melyek értékrendjével, normáival, kultúrájával azonosulok. Bízom azokban, akikhez tartozom. A társadalom működése nagy vonalakban kiszámítható. Az életemnek van célja és értelme. Erős a társadalmi tőke, ami Fukuyama szerint nem más, mint a bizalom és a kölcsönösség a társadalom tagjai között. Megszilárdíthatja ezt az egészséges működést az isten-haza-család hármasa, ahol a hitnek óriási szerepe van a társadalom fejlődésében.
A globalizáció mellett komoly veszélyforrást jelent az egészségesen működő társadalmakra a woke ideológia, mely az 1930-as években indult az Amerikai Egyesült Államokból, és már itt van Európában. Ez az ideológia több kutató szerint veszélyezteti az emberiség jövőjét, hiszen támadja a különböző kultúrák történelmét, hagyományait, a kultúrák hőseit, magát a családot is, mint a társadalom legkisebb sejtjét. Támadja a biológiai különbségeket, a nemek egymást kiegészítő jellegét. Szeretne rámutatni az állítólagos diszkriminációkra a nemek között is, viszont új diszkriminációkat épít, elnyom, és kialakítja az erőszakosság, a megbízhatatlanság, a kétség társadalmát. Ezt az ideológiát főleg a mainstream balliberális irányzat viszi a vállán körbe az európai országokban, óriási károkat okozva az emberi lelkekben, kritikus mentálhigiénés állapotokat okozva az egyébként is szorongó, bizonytalan identitású emberekben. Nem véletlen, hogy egyik fő céljuk a nemzetállamok lebontása, hiszen a balliberális irányzathoz ebben is közel állnak. A nemzeti identitás egyik legfontosabb pillére a nyelv, melyet a woke ideológia terjesztői a saját nyelvezetükkel igyekeznek megváltoztatni. Szerencsére eddig nem nagy sikerrel. Egyes balliberális költők, írók nálunk is igyekeznek a nemzetállamok meggyengítésére, esetleg megszüntetésére, sőt előfordul, hogy ha a nemzetállamiság védelmében szólalunk fel, akkor megkapjuk a náci bélyeget, ahogy ez jellemző más európai országokban is. Ez az embertípus ott is ellenséget lát, ahol nincs. A klinikai pszichológia és a pszichiátria paranoiának nevezi ezt a tünetet. Ebből következik, hogy ezek a balliberális gondolkodású költők, írók a nemzeti identitás szó hallatán őrjöngeni kezdenek, majd verbális agresszióval fejezik ki nemtetszésüket. Nekik javasolni lehet, hogy ne az anyanyelvükön írjanak, hanem valamelyik választott idegen nyelven, akkor biztos nem kerülnek konfliktusba önmagukkal!
Ami Európa jövőjét illeti, az illúzióink teljesen elvesztek, nemcsak a fent leírtak miatt, hanem a bevonuló muszlim hordák miatt is. Határaink mentén háború dúl, egyes elemzők szerint elkezdődött a harmadik világháború, melybe az EU akarva-akaratlanul belesodródik. Kikkel szeretné a harmadik világháborút az EU megnyerni? Remélem nem a Conchita Wurst-félékkel, vagy a woke ideológia szörnyszülötteivel, és az illetékesek időben kapcsolnak!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
A Szlovákia Magyar Írók Társasága folyamatosan építi a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, író-olvasó találkozókat szervez, hogy ezzel is közelebb vigye az irodalmat a fiatalokhoz. Október 31-én a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában megrendezte az irodalomnépszerűsítés lehetőségeit boncolgató szimpóziumát, közösen a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületével.
A legmagasabb magyar és szlovák állami, illetve irodalmi díjakkal kitüntetett Grendel Lajos személyében – aki születésének idei 75., illetve halálának 5. évfordulója alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás megnyitójára ma, itt, a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában összegyűltünk – köztudomásúlag azt a csehszlovákiai, szlovákiai magyar írót tisztelhettük, tisztelhetjük.
A Német Nyelvtudományi Társaság (Gesellschaft für deutsche Sprache) 1977 óta választja ki a német nyelvben az év szavait. Jómagam az 1980-as évek végétől dokumentálom az év magyarországi szavait. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport 2010 óta több kategóriában és mindig nyelvi magyarázattal teszi közzé javaslatait. A fokozódó hírverseny miatt az év szavainak kiválasztása és kihirdetése már ősszel elkezdődik. De ez nem baj, mert ha egy szó decemberben bukkanna föl, igazából már csak a következő évben lehetne felkapott szó. Ahhoz ugyanis idő kell.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé. Összesen három önálló verseskötettel jelentkezett életében: Sötéttiszta (1975, Forum), Rigólesen (1988, Forum) és Palicsi versek (1995, Forum), illetve 2013-ban Enyhület és felröppenés címmel a Forum és az Életjel együttműködésének köszönhetően jelentek meg összegyűjtött versei.
„Az íróra a természet, a társadalom, a kulturális környezet sajátos hatást gyakorol, az írónak pedig az a feladata, hogy ezeket a hatásokat is figyelve keresse a Vajdaság életében »az általános emberit«. Az írónak meg kell kapaszkodnia valami pozitívumban. A határtalanságba, a színtelenségbe, a talajtalanságba nem lehet gyökeret ereszteni” – vallja a lírai alkatú prózaíró, Szenteleky Kornél. Az orvosi hivatás és praxis az emberi test bajaira, míg az írói, szerkesztői, irodalomszervezői életmű a lélek, a szellem állapotára próbált gyógyírt nyújtani.
Fenyvesi villánk verandáján éveken keresztül koronás keresztespók (Araneus diadematus) lakott. Az esti villanyfényben röpködő rovarokból bőséges vacsorái voltak, így nem is mindennap szőtt új hálót, raktározta a pókselyembe bugyolált élelmet. Néha valamilyen rovarral mi is tápláltuk, amelyet kezünkből ragadott el.
A történelem lapjain sokszor szereplő budapesti Rákos-patak forrása a Gödöllői-dombvidéken, Szada és Gödöllő között található. A patak átfolyik Gödöllőn, Isaszegen, Pécelen, a Rákosokon (Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoskeresztúr). Itt terül el a történelmi Rákosmező. Majd a kőbányai–zuglói kerülethatáron átkelve, 44 kilométeres útját befejezve Angyalföldnél, az Árpád híd fölött torkollik a Dunába.
Valószínűleg nem véletlen, hogy épp advent első vasárnapján, az egyházi év kezdetének első estéjén mutatták be a székelyföldi Etéden a település ikonikus hangszerét, a frissen rekonstruált timborát. Könnyű dolgom lenne, ha egyszerűen egy hangszerbemutatóról kellene most írnom, ám a történet valami sokkal bonyolultabb és fontosabb lényeget hordoz magában: sok évtized után most újra megszólal az a hang, amely hosszú időn át az etédi közösség önkifejezésének összetéveszthetetlen hangja volt, s amely az idők során végképp elhallgatni tűnt, egészen mostanig.
Benedek Dezső professzor legalább annyira csodabogár a tudományos szférában, mint egykori barátja, Szőcs Géza az irodalomban. Hiszem, hogy nem azért voltak barátok, mert Kolozsváron összekötötték őket a diákévek, hanem kapcsolatukban volt valami különleges, valami sorsszerű, ami sírig tartó szövetséget és bajtársiasságot jelentett, néha közös munkát, közös gondolkodást és közös cselekvést is.