Az év legcsöndesebb napja. Ilyenkor valahogy még a falióra is halkabban ketyeg, hiszen megszületett a Megváltó és nem akarja felriasztani a kisdedet. Lecsendesül a világ, megszűnik minden gond és baj, az emberek szíve pedig telítődik szeretettel. Mert karácsony van, és itt van, újra itt van, közöttünk az, aki el sem ment: a világra jött Megváltó.
Jézus Krisztus születésének napját latinul Natalis Domininak nevezik. A nyugati kereszténység december 25- én, a keleti pedig január 7-én ünnepli. A két dátum közötti különbséget az okozza, hogy a keleti liturgiában mind a mai napig a régi, Julian-naptár a használatos, amely a nálunk, Nyugaton bevett Gergely-naptárhoz képest 13 napos késésben van. Abban azonban a kereszténység mindkét nagy ága megegyezik, hogy Jézus Betlehemben, Máriától született, de hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk, hiszen az Evangéliumok e téren meglehetősen szűkszavúak. Nem árulják el, hogy melyik hónapban történt, csak annyit lehet megtudni belőlük, hogy valamikor az esti órákban, amikor már égtek a pásztorok tábortüzei, az égen pedig látni lehetett a csillagokat. Márpedig abból, hogy a pásztorok kint éjszakáztak a mezőn, arra lehet következtetni, hogy Jézus nem télen született. Mi mégis télen ünnepeljük a születésnapját.
Elgondolkodtató, hogy a kezdeti időszakban a keresztények eltérő időpontban ünnepelték Jézus születését: voltak olyan közösségek, ahol január 6-án, vagyis Vízkereszt napján, másutt április 18-án, vagy május 20-án. Aztán egy időre január 6-a lett az először Nyugaton, később Keleten is elfogadott dátum.
Mindez még az őskeresztények idejében volt.
A 325-ben ülésezett niceai zsinat határozott úgy, hogy december 25-én kell ünnepelni ezt a napot. Mivel nem tudták a zsinati atyák, hogy pontosan mikor is született Jézus, jobb híján kijelöltek egy napot, hogy attól kezdve az egész keresztény világ akkor ünnepelje a Megváltó világrajöttét. Döntésükben az is tetten érhető, hogy ellensúlyozni kívánták a Római Birodalomban az idő tájt igencsak népszerű Mithrasz-kultuszt, amely a téli napfordulón ünnepelte a Napisten sötétség felett aratott győzelmét.
December 25-e tehát eredetileg pogány ünnep volt. A zsinati atyák azonban azt mondták: Jézus legyőzte a sötétséget, s a pogány kultuszt ezzel mintegy „megkeresztelték”.
Az Evangéliumok Jézus születésének számos titkát mégis elmesélték. Ilyen a háromkirályok, vagy napkeleti bölcsek története, kiket egy csillag vezérelt a messzi idegenből, távoli tájakról, hogy tiszteletüket tegyék a kis Jézus előtt. Máté evangéliumából (2,1-11) tudjuk, hogy a keresztény hagyományok által Gáspár, Menyhért és Boldizsár névvel emlegetett bölcsek messzi tájakról érkeztek. Adjuk is át a szót a szent szerzőnek: „S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát”.
Miért mesélt az első történetről szemérmesen, a másodikról részletesebben az evangélista? Mert a szent szerző szerint nem az a lényeg, hogy az év melyik napján ünnepeljük a Megváltó születésnapját. Sokkal fontosabbnak tartotta, hogy ne csak egyetlen napon tiszteljük. Jézust szüntelenül, folyamatosan keresni kell, mint ahogyan a háromkirályok is tették, de ami még ennél is fontosabb, hogy legfőbb tanítása, vagyis a szeretet parancsa szerint éljünk! Mert csak ekkor tudja a szeretet igazából betölteni a szívünket. Ilyen értelemben legyen tehát minden nap karácsony, Jézus születésének ünnepén pedig csendesedjen el a világ, még a falióra is halkabban ketyegjen, hogy meghallhassuk szívünk igazi üzenetét, a szeretetet, merítsünk erőt belőle – és éljünk aszerint!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. karácsonyi számában)
Alaposan szétaprózta magát a 140 éve született Sziklay Ferenc, aki Aranyidán született, Kassán nőtt fel, Kolozsvárott szerzett magyar–latin szakos tanári oklevelet, de első tanári állása Pozsonyhoz kötötte. Ezt követte Szatmárnémeti, majd az akkori legdélibb magyar település, Fehértemplom, míg végül a kör bezárult, s ismét visszatért Kassára. Tipikus monarchiabeli pályasors.
A Szlovákia Magyar Írók Társasága folyamatosan építi a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, író-olvasó találkozókat szervez, hogy ezzel is közelebb vigye az irodalmat a fiatalokhoz. Október 31-én a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában megrendezte az irodalomnépszerűsítés lehetőségeit boncolgató szimpóziumát, közösen a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületével.
A legmagasabb magyar és szlovák állami, illetve irodalmi díjakkal kitüntetett Grendel Lajos személyében – aki születésének idei 75., illetve halálának 5. évfordulója alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás megnyitójára ma, itt, a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában összegyűltünk – köztudomásúlag azt a csehszlovákiai, szlovákiai magyar írót tisztelhettük, tisztelhetjük.
A Német Nyelvtudományi Társaság (Gesellschaft für deutsche Sprache) 1977 óta választja ki a német nyelvben az év szavait. Jómagam az 1980-as évek végétől dokumentálom az év magyarországi szavait. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport 2010 óta több kategóriában és mindig nyelvi magyarázattal teszi közzé javaslatait. A fokozódó hírverseny miatt az év szavainak kiválasztása és kihirdetése már ősszel elkezdődik. De ez nem baj, mert ha egy szó decemberben bukkanna föl, igazából már csak a következő évben lehetne felkapott szó. Ahhoz ugyanis idő kell.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé. Összesen három önálló verseskötettel jelentkezett életében: Sötéttiszta (1975, Forum), Rigólesen (1988, Forum) és Palicsi versek (1995, Forum), illetve 2013-ban Enyhület és felröppenés címmel a Forum és az Életjel együttműködésének köszönhetően jelentek meg összegyűjtött versei.
„Az íróra a természet, a társadalom, a kulturális környezet sajátos hatást gyakorol, az írónak pedig az a feladata, hogy ezeket a hatásokat is figyelve keresse a Vajdaság életében »az általános emberit«. Az írónak meg kell kapaszkodnia valami pozitívumban. A határtalanságba, a színtelenségbe, a talajtalanságba nem lehet gyökeret ereszteni” – vallja a lírai alkatú prózaíró, Szenteleky Kornél. Az orvosi hivatás és praxis az emberi test bajaira, míg az írói, szerkesztői, irodalomszervezői életmű a lélek, a szellem állapotára próbált gyógyírt nyújtani.
Fenyvesi villánk verandáján éveken keresztül koronás keresztespók (Araneus diadematus) lakott. Az esti villanyfényben röpködő rovarokból bőséges vacsorái voltak, így nem is mindennap szőtt új hálót, raktározta a pókselyembe bugyolált élelmet. Néha valamilyen rovarral mi is tápláltuk, amelyet kezünkből ragadott el.
A történelem lapjain sokszor szereplő budapesti Rákos-patak forrása a Gödöllői-dombvidéken, Szada és Gödöllő között található. A patak átfolyik Gödöllőn, Isaszegen, Pécelen, a Rákosokon (Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoskeresztúr). Itt terül el a történelmi Rákosmező. Majd a kőbányai–zuglói kerülethatáron átkelve, 44 kilométeres útját befejezve Angyalföldnél, az Árpád híd fölött torkollik a Dunába.
Valószínűleg nem véletlen, hogy épp advent első vasárnapján, az egyházi év kezdetének első estéjén mutatták be a székelyföldi Etéden a település ikonikus hangszerét, a frissen rekonstruált timborát. Könnyű dolgom lenne, ha egyszerűen egy hangszerbemutatóról kellene most írnom, ám a történet valami sokkal bonyolultabb és fontosabb lényeget hordoz magában: sok évtized után most újra megszólal az a hang, amely hosszú időn át az etédi közösség önkifejezésének összetéveszthetetlen hangja volt, s amely az idők során végképp elhallgatni tűnt, egészen mostanig.