Király Anikó: Meglepetés

2023. december 23., 02:25
Rácz Noémi alkotása

Honnan tudom, hogy felnőttem? Nos, a bizonyítékok száma egyre csak növekszik. Amikor gyerek voltam, minden télen korcsolyázni jártunk a családommal. Hasítottam a jeget, mintha nem eshetnék pofára, mintha nem korcsolyázhatna át a nyakamon egy másik korcsolyázó, mintha nem törhetném el a kezem, a lábam vagy egyéb csontom. Őszintén szólva, abból a 206 csontból, ami a testemben van, lehetne válogatni. Engem persze csak a száguldás meg a korcsolyapálya melletti büfében kapható, túlságosan édes, vulkanikus hőmérsékletű tea érdekelt. Bezzeg, amikor papíron felnőtt lettem, és úgy mentem el korcsolyázni! Ahogy óvatosan rácsusszantam a jégre, hirtelen millióféle halálnem furakodott a gondolataim közé. Még olyan is, hogy beszakad alattam a jég, holott éppen egy műjégpályán siklottam. De ugye bármikor elnyelheti az embert egy víznyelő, ami a semmiből jelenik meg.

Gyerekkoromban eltört az ujjam, a lábam, a kezem, majd a változatosság kedvéért még egyszer a lábam. Egyáltalán nem viselt meg a dolog, sőt, amikor a kezem törött el, nem akartam orvoshoz menni, mert akkor lemaradtam volna az állatkerti kirándulásról. Így aztán felkötöttem a kezem, bejártam a bajmóci kastélyt és az állatkertet, hazafelé pedig megálltunk a sürgősségin, ahol kiderült, hogy két helyen is eltört a csuklóm. Ehhez képest felnőttként már attól megcsap a halál szele, ha belerúgok a kanapé lábába, vagy ne adj’ isten elalszom a nyakam.

Sokan mondják, hogy a karácsony a gyerekek ünnepe, ők szeretik a leginkább. Szerintem ez csak azért tűnik így, mert egy felnőttnek kevesebb az energiája, mint egy gyereknek. Arról nem is beszélve, hogy a felnőttek decemberi feladata elhozni a karácsony varázsát, míg a gyerekek pusztán élvezik a csodák időszakát. Tulajdonképpen mi, felnőttek vagyunk a Mikulások. Igaz, szakáll meg piros gönc nélkül – jobb esetben a hordóhas is hiányzik a képletből –, de ez van. A ránk szabott szerepkör miatt nehezebben vesszük észre az ünnepek varázsát, mert a kulisszák mögött dolgozunk.

Én, a felnőtt egyed ezt most novemberig el is hittem. Ugyanis az egyik szekrényünk tetején van egy doboz, amiről a szüleim azt állítják, hogy a karácsonyi ajándékomat rejti. Halvány elképzelésem sincs arról, mi lehet benne, ráadásul eléggé nagy dobozról van szó. A tudat, miszerint vár rám egy meglepetés a karácsonyfa alatt, azzá a gyerekké varázsolt, aki nem félt a jégpályán, aki nyafogás nélkül bírta a csonttörést, ugyanakkor van bennem már némi felnőttes beütés, mert a gyerekkori énemmel ellentétben megálljt tudok parancsolni annak az erős vágynak, hogy kiderítsem, mi lapul a dobozban. Megéri, mert a legjobb ajándék a meglepetés, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lelkesít a karácsonyfa alá pakolt ajándékok látványa.

Ebben a gyűlölködéssel teli világban őszintén kívánom mindenkinek, hogy legalább decemberben olyan emberekkel találkozzon, akik elővarázsolják belőle ezt a félig gyerek, félig felnőtt valamit. Így lehet valóban boldog karácsonyunk.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. karácsonyi számában)