„Az erdélyi embernek mindenről két véleménye van.”
(Hamvas Béla)
Akkoriban jelent meg a szinkronúszásnak nevezett sport, amelynek lényege, hogy a versenyzőknek egyszerre, összehangoltan kell úszniuk; ha valaki gyorsabban úszna, mint a többi, nem lesz belőle győztes, semmi esélye rá. Az számít, ki úszik egyszerrébb.
Az ókori görögöknek nem jutott eszébe ez a sport.
A babiloni lottóról beszélgettünk barátommal, a nagybeteg költővel, akit nemsokára el is temettünk.
Egy adott pillanatban, ahogy a diskurzus hozta, elhangzott a szerepzavar szó is.
Elmondtam neki, hogy nálunk, Erdélyben és a szocializmusban, bizonyos városokban olyan négyzetes alaprajzú focipályákat építettek, amelyeken keresztirányban is fel voltak állítva a kapuk. Ezeken a pályákon egyszerre két meccset is játszottak, egyet a pálya hosszában, egyet keresztben. Nemcsak unalmasságlegyőzési megfontolásból. Üzletileg is, ugyanis ily módon kevesebb focipályára volt szükség fajlagosan. Ezt a fajlagosan szót nagyon szerettem akkoriban.
Hasonlóképpen, a legnépszerűbb erdélyi autóversenyeken valójában két verseny zajlik – magyaráztam –, egymással ellentétes irányban. A végén két győztest avatnak, tudniillik ha marad versenyző.
Valahogy szóba került az imént említett szinkronúszás is, mármint hogy mennyire ismert ez a sport mifelénk.
Mondtam, hogy nem nagyon, de a szinkronboksz most van feljövőben. Az a lényege, hogy két szorító van, amelyekben a négy ökölvívó egyszerre, összehangoltan püföli és csépeli egymást. Nem azok győznek, akik nagyobbat ütnek vagy technikásabbak, hanem akik egyszerrébb tudják csépelni egymást.
Amióta ez a sport bizonyos népszerűségre tett szert, megjelentek Erdélyben a szinkronvendéglők is, amelyekben másokkal egyszerre kell enni. És nagyon kezdett terjedni mostanában a szinkronszex is – tájékoztattam a barátomat.
Szinkronszex – ismételte meg elgondolkodva. De nem a szex kifejezést használta.
Szóba került az a meggyőződésünk is, hogy az illemet mint olyant, vagyis az illemtudó viselkedést az idősebb nőstények találták ki, hogy kordában tartsák fiatalabb riválisaikat. Megegyeztünk, hogy következőször ezt részletesebben is átbeszéljük. A következőször szót akkoriban sajátítottam el egy gyönyörű lánytól. De következőszörre már nem került sor, a barátom is meghalt és a lány is férjhez ment egy kritikushoz.
Aztán visszatértünk a focihoz. Azt kérdezte, nem zavaró-e párhuzamosan két meccsre figyelni egyazon pályán. Megnyugtattam, hogy a csapatok igen eltérő színű mezben játszanak, például pirosak a fehérek, és feketék a sárgák ellen. Az nagyon ritkán fordul elő, hogy mondjuk, két sárga csapat játsszon egyazon pályán. Leginkább csak olyankor, ha valamilyen zavar támad a sportszerellátásban. Egyesek viszont éppen ezeket a meccseket tartják a legizgalmasabbnak.
– De hogy jutott eszedbe mindez a szerepzavarról? – kérdezte barátom, a halálos ágyában fekvő költő.
– Ja? Hát arról, hogy a jobb játékosokat nemcsak egy csapat szokta leigazolni, hanem sokszor kettő is. És ha megtörténik, hogy mindkét csapat pályára lép, párhuzamosan, azonos időpontban... pláne ha egymás ellen... akkor előfordulhat, hogy az illető játékos bizonyos szerepzavarba kerül.
Utóirat
Azóta, vagyis a nyolcvankilences események óta, már arra is van példa, hogy egy ilyen meccsen mindenki mindenki ellen játszik, vagyis egyvalaki három ellen. (Azaz mind a négyen három másik ellen játszanak.) Összefogni más csapattal tilos.
Ilyen értelemben a helyzet a pályán kissé a mai szíriai politikai és hadi viszonyokhoz hasonló.
Megjegyzem, Erdélyben nem összeférhetetlen, hogy egy ügyvéd egyszerre képviselje az alperest és a felperest. Az állam egy időben amúgy is erőteljesen azonosult azzal az elvvel és gyakorlattal, hogy ügyész és bíró nyugodtan árulhat egyazon gyékényen (miközben egy tálból cseresznyéznek).
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 29-i számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.