2023. november 14., 18:40
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Isten hozta Önöket a magyar irodalom házában, érezzék magukat otthon. Elnézést kérek az előre megírt beszédért, de olyan bolond világban élünk, hogy nagyobb hírértéke van annak, ha valamiről beszélek és azt közzéteszem, mint annak, hogy az a valami 25 éve létezik. Nincs ez jól így, de a kultúrafogyasztási szokásaink, a kommunikációs tér megváltozásával számot kell vetnünk, és ez a DIA születésének oka is.
Amikor – készülvén a mai alkalomra – megkérdeztem a Digitális Irodalmi Akadémia lelkét, motorját, ChatGPT-jét, már nem is tudja az ember, melyik a jó metafora, szóval amikor megkérdeztem Radics Péter főosztályvezető kollégámat, hogy szerinte miről beszéljen egy ötéves főigazgató a 25 éves Digitális Irodalmi Akadémia születésnapján, akkor azt válaszolta: a jövőről.
Mint mindig, most is jól gondolkodott.
És ez a legerősebb indokom a jövőről beszélni, pontosabban ő. Annak, hogy a DIA olyan, amilyen, a tisztelt alkotók és műveik mellett Radics Péter a felelőse. Felelős érte, mert társtettes, szürke eminenciás, szöveg- és lélekgondozó, fáradhatatlan demiurgosz, ő a válasz a költői kérdésre, hogy ki viszi át a szerelmet a fogában tartva ama túlsó partra. Azt hiszem, mindannyiunk nevében köszönöm neki a munkát, és csak még több munkát ígérhetünk jutalmul.
De volna még további két indokom arra, hogy inkább a jövőről beszéljek.
Egyrészt a múltat nehéz megváltoztatni. Nem lehetetlen, látunk erre kísérleteket szerte a világban, de nem véletlenül akarták a kommunisták inkább végképp eltörölni. Nekik sem sikerült, az újkommunistáknak sem fog. A közös közelmúltunk – remélem – jó alapot biztosít a bizakodásra. Az elmúlt öt évben a DIA-n közzétett művek száma megtöbbszöröződött, és hogy konkrét számokkal is lehorgonyozzuk a termelési jelentésünket: a honlapon elérhető kötetek száma 2019-es 1800 tételről 2023 októberére több mint 3000 tételre (25 ezerről több mint 63 ezer feldolgozott könyvoldalra) nőtt úgy, hogy a szövegfeldolgozás általánosan elismert magas színvonalát biztosítottuk.
Másrészt ezért indokolt a jövőről beszélni. Nemrég értem vissza a minisztériumból, ahol a következő főigazgatói ciklust megcélzó pályázatomat adtam le. Fogalmazzunk úgy, hogy igen erős szándéknyilatkozat ez amellett, hogy legyen valami közöm a DIA jövőjéhez.
Ez a jövőnyilatkozat a DIA vonatkozásában táguló univerzumot céloz meg. Mert nem állunk le, nem dőlhetünk hátra. Tegnap hallottam, hogy egyes vélemények szerint az intézményeknek, valamint a műalkotásoknak legalább akkora a jövőjük, mint amekkora a múltjuk, vagyis ha egy ötszáz évvel ezelőtt írt irodalmi művet még olvasunk, akkor jó eséllyel ötszáz év múlva is olvasni fogjuk. Jövőre lesz hetvenéves a Petőfi Irodalmi Múzeum, ami ezek szerint még legkevesebb hetven évet jelent. Ha ez igaz – és én remélem, hogy igaz –, akkor itt leszünk még akkor is, amikor valaki majd Önök közül vagy a leendő DIA-tagok közül megírja a jövő század regényét, és ezt a regényt mi közzé is fogjuk tenni, hogy elolvashassák a magyarok, éljenek bárhol a világban.
Mert ha jól értem Radics Pétert, akkor valahol ez a Digitális Irodalmi Akadémia küldetése: hozzáférhetővé tenni a minőségi magyar irodalmat minden magyarul olvasni tudó ember számára.
Azt nem tudom teljes bizonyossággal állítani, inkább csak remélem, hogy megy a könyvek által elébb a világ – mindenesetre rajtunk nem fog múlni, hogy mehessen. Muszáj mennie. Amilyen zaklatott korszakban élünk, az időnyerés most már kevés: nekünk nem időt kell nyernünk, hanem jövőt.
Isten éltesse a DIA-t, Isten éltesse az alkotókat, hogy segítsenek az olvasóknak élhető életet élni.
