Aura Christi: A kísértés hegyei – versek

2022. november 01., 08:27
Fecsó Szilárd: Triptych II. (grafika, kollázs, 50 × 70 cm, 2016)

A kísértés hegyei

A kísértés hegyei elvesznek a ködben.
A falak között leszakad az este, lázban
a lélek – elnehezülve mindattól, ami elmúlt –
tapogatózik a kertben, majd a házban.

Az alig látható holdat félig takarja
egy nyárfa, elmélkedve az áldozatról.
Az éjszakát kegyetlen szagok hirdetik,
láthatatlan lények folynak a boltozatról.

Nyavalygó népek építik birodalmukat
a kezdetektől sötét messzeségben.
Oly békés minden, hogy hallod, ahogy
a holtak pegazusokat hajtanak az égen.

A vadon sziszeg, kaput támaszt.
A nagy felhők elrejtőznek, érdekes.
Kalapját a szemöldökéig lehúzva,
Jézus lépdel, akár egy vándorénekes.

Néhány napja szellemedet sérti
egy fekete, ezüstösen durva dal.
Nem ég a láztól. Az ige nem érinti.
Tele van széllel rokon démonokkal.

Mi vagyok én neked?

Csak egy álom, melyben elfér egész lényed?
Ősi lényemben elrejtőzve,
összeszorult torokkal, keserű szájjal,
évezredek óta figyelek.

Mi vagyok én neked?
Egy meg nem élt álomból eltávolított,
erdőkben és vizekben elejtett szálka?
Mi vagyok én? Egy vibráló, elveszett árnyék
istenek és tavirózsák közti kegyetlen fényben,
vagy a te fényedből táplálkozó tovatűnő aura?

Mi vagyok én a tekintetedben,
mely kegyesen feltár mindent,
ahogy a vízbe dobott kő
gerjeszti a hullámokat?
Balázs F. Attila fordításai

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)