Bék Timur: Versek

2020. január 19., 16:38
Orth István: Holdfénytánc (olaj, rétegelt falemez, 50 × 70 cm)
Felismerés

Megannyi ajtó, s rajtuk a kilincs

Amennyi lehetne, pont annyi

Nincs.

 

Gondolataim holdpályát fonnak,

Mégis az ösztönt hívom

Bolygómnak.

 

S ő is kering, hogy hozzá a világ

Egy helyben álló, örök és

Szilárd.

 

Vérem; világ változó visszhangja

Súlyos fenyőfának fagyott

Magja.

 

A zsákmány balladája

Gyűrött arcú földkéreg,

szárnycsapások történnek.

 

Fénygőz felett ráng a lomb,

aláfolyt a napkorong.

 

Oldalamban fűzfaér,

fogam összetörtfehér.

 

Nedves talajszintemen

elnyúlok hosszan, fejem

 

halántékomon hever,

vasszagot szív, port lehel.

 

Húsba bújó fémfogak

ölelgetik csontomat.

 

Fájdalomtól tág torok,

önvéremben táncolok.

 

Feszülő

Rozsdamartan érzi magát,

s úgy érezve általam.

Ülve feszül meg a teste;

utat mutatni válltalan.

 

Este székben cigarettát

emészt, arca füstben áll.

Torka korttyá lényegül,

konyhában, ha sört talál.

 

A környezet most összement,

májzsugornyi szemparány.

Peremébe kapaszkodni –

egyedüllét, nem magány.

 

A kalászlé, ha elfogyott,

magát tölti a habra,

homokból fújt falak között,

formálódjon alakja.

 

Míg önnön torkát marja bent,

kinn, kezében húr zörög,

s az időtlenség dallamán

elfolynak a füstkörök.

 

Bék Timur 1997-ben született Komlón, ám rövidesen Szászvárra költöztették, amit máig otthonának tekint. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd Szegedre költözött. Jelenleg itt él és tanul, hogy később magyart taníthasson (középiskolás fokon). Négy éve ír verseket.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 13-i számában.)