Hajadból babérkoszorút fon az idő,
Így leszel egyre értékesebb –
Rokonok, barátok számára legalábbis.
Az enyém még lobog a szélben,
Nem sok kosz ragadt rá,
Nincsen, ami összefogja.
Időnként tele a képem, máskor védtelen.
Nem is vágom, nehéz lesz megértenem,
Hogy lassan eljutunk oda, hogy már
nem te alszol, és nem én...
De ne szólj szám, ne
rúgkapálj és ne harapj, fejem.
A kis lobonc a bizonyosság,
hogy ezt a kört most megérte. Nem?
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. április 7-i számában.)