Évek alatt
Inkább meghajoltak a füvek,
hagyták az időt elsuhanni,
csak a fákba rakott gyűrűket,
úgy akart végleg elsuhanni.
Mint bokortól az árnyék, messze
mezők virága elsötétül
akár hajnal van, akár este,
ahogy nap mint nap elsötétül.
Már itt vagyunk a csillagok alatt,
nem hagynak semmit felejteni.
S az évek alatt meghajolva
mit lehetne elfelejteni…?
Hóba hull
Sárga levelet
küldött most páfrányfenyőm –
csönd hull a hóba…
Gyíkok fürgesége
Kertben pávaszem
meg gyíkok fürgesége –
madárdalt várok.
Szil mellett
Bonszáj szil mellett,
amíg vénül a törzse,
leveled várom.
Tar ágak
Páfrányfenyőmmel
ismerkedik a holdfény,
tar ágakat néz.
Homályos álom
És bejött hozzá a homályos ősz is,
szél zönög nála, s lefolyott a gyertya
gótikus csipkén, beragyogta álma
szőke szakállát.
Gomba, ember csak terem és a féreg…
Élni – pókhálószövedék, lebegve
csillan égig, míg zizeg illatos méh
sárga virágon.
Illatos éj
Csipkebogyó izzott az égen,
vörösbegyként hintált az est,
szél jött s ember,
se hús, se test.
Mintha füveket szórna széjjel,
nyoma annyi, ha megmarad:
üresség, illatos éjjel,
és fent az égen madarak.
Szirom rezdül, majd porzók, bibék,
szivárványsúly a lepkeszárny,
árnyékok bokrából kilép,
porból, sárból ki erre járt.
Csipkebogyó izzott az égen,
vörösbegyként hintált az est,
szél jött s ember,
a csont, a test.