Cs. Nagy László: Versek

2021. március 01., 10:30
Katona György: Együtt (50 × 70 cm)

Elkopunk Herceg
(Villon-ciklus)

Herceg, ládd’ világunk menten összeroppan,
bár kézben tartják királyok, pápák, papok,
mégis koldus kuporog minden sarokban,
hát nézd el nekem, hogy erről nem hallgatok,
a mindenható is szemtől szembe lássa,
mily gyarló, kifordult világot teremtett,
hogy áruvá vált szörnyű kálváriája,
és embernek lenni már nagyúri kegy lett.


Itt csak térdepelhet asszonyszült halandó,
és felállni bátrat menten láncra vernek,
ha kibuggyanna még ajkukon igaz szó,
maguknak ásnak meg bűntelenül vermet.
Nincs, ki koldusléte jogáért kiálljon,
bár üszkös háza táján minden megrohad,
de fönt sincs, ki a trónnál lentebbre lásson,
s pokolra szállni itt lent, végső nyugtot ad.


Herceg, láttam már nagy falakat kidőlni,
mit fennkölt úri kéz egyet sem épített,
miért, hogy gazdagnak a megváltás földi,
s a pórnép halálában nyerhet csak hitet?
Tudd, nem pap volt, ki az égben trónra lépett,
meghalni érettünk tán nem is volt oka,
minő botlás, hogy a földi hívság végett
én legyek a szentelt igazság bajnoka.


Herceg, te jól tudod, loptam is, ha kellett,
és szorult nyakamon gyors késemért kötél,
felénk minden bűn, csak új bűnöket ellett,
a gazság közöttünk az egekig felér,
nekünk nem jutott, csak koldusbot és ostor,
a sors jóllakni rágott csontokat dobott,
puszta sírunkra tán kerül dísznek kosbor,
ha igaz imánkban a szó már elkopott.

 

...kitépett nyelv

Tudom, mint mindig, sántít a hasonlat,
kitépett nyelv, ha nem kell már a vers,
talán a hangtalan kiált nagyobbat,
talán ha némán, bénultan heversz


kapják fel sorba fejüket a holtak,
sírnak fel elvetélt újszülöttek,
szívüket kaparják a kiraboltak,
madártestek csapódnak tükörnek,


mert „nem szükséges, hogy én írjak verset”
– a részletekre Isten sem figyel –
de kell valaki, ki álmokat kerget,
és álmait az égen hinti el,


„úgy látszik szükséges, hogy vers írassék”,
harsogjanak fel a kapualjak,
nyíljon világra minden sötét hajlék,
legyen, kit a szavak betakarnak,


láng lobogjon, „különben meggörbülne
a világ gyémánttengelye”, halkan,
könnyekkel roskadnánk saját ölünkbe,
és szólna az Úr: nem ezt akartam.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. május 25-i számában)