Az én apám okos, erős.
Az én apám drogos, rámenős.
Az én apám nagy, de lehet kicsi.
Az én apám fagy,
az én apám hiszi,
hogy nincs fia attól,
aki feszélyezi.
Az én apám
alacsony, magas,
kövér, sovány;
orvos, mentős,
tűzoltó, veterán,
Az én apám van.
Az én apám nincs.
Az én apám talán,
talán nem is volt.
Az én apám nem nőtt fel, együtt nevelkedtünk,
labdáztunk az udvaron, a lóca jó kapu volt,
muter szendvicset és citromos vizet hozott
és a kis család fogalma egybevegyült.
Másnak képzeletbeli barát, nekem apuka jutott.
És jöttek a mostoha-jelöltek.
Anyám nem tartotta őrültségnek,
hogy valami idegen fogatlan figurát
hívjak apunak. Én sem.
Tévéket szerelt egész nap,
dolgozott a csillár alatt serényen.
Azután este lett és reggel: második nap.
És Isten látá: a férfi késsel a kezében
elindul és többé nem láttuk. Én sem.
És az Atya szólt: helyettesítsen engem valaki más.
A kapuban az utcán egy szürke kocsi parkolt.
Hörcsögképű sofőrje mindig hozott valamit
elnyerni gyermekszívemet legóval, kiskocsival,
horgászfelszereléssel, meg önnönmagával.
Ősanyával órákat beszélt vele téglafonon,
bírta az aksija, védelmi felszerelésnek is jó volt.
Aztán jött a modern, a kicsi, a vékony, az okos,
meg a mozgólépcsős generáció, de a lényeg:
a fintorgó elbukott. Nem láttam többet.
Az Atya és a Fiú a fejét fogta.
Csendben tűrt e kis testnek lakója.
Az egyiktől a másikhoz vándoroltam,
papírt csináltak belőlem,
idegenforgalmi hol itt, hol ott,
nem volt, akitől kaphatnék
szigorú szobafogságot.
*
Álmodtam: művirágot locsoltál
egy vérátömlesztőben, télre kivirágzott.
Anyám hazahozta, aztán öntöztétek tovább.
Később együtt énekeltünk a kis Jézusról,
dicsértessék, ha megszületett,
nagyapa azt mondta, maradhatok még,
a pálinkáspohár alja az asztalhoz csapódott,
más poharakkal koccintott, egészség, dicsértessék.
Kimelegedett az idő és kosárpalánkot készítettél,
odarögzítetted a nagy tölgyfa oldalához,
a szomszéd fiúk is szerették használni,
ha szóltam, játszanék, jöttek felém,
majd ők fognak velem, te mellém álltál
a vér védelem, a vér pajzs,
máshonnan hallottuk a gyerekzsivajt.
Ifjúságom tavaszán a tanácsok havában
lányok izgatták perverz fantáziámat.
Lám a kertész, a veteményes, meg a magok,
rég bevált útmutatás, feltüzelt vagyok.
A föld sem bírja sokáig, emlékszem, mondtad,
az egér sem jár ugyanabba a lyukba.
Szeressem a hölgyeket és ne bántsam,
mert a nők törékeny szálak s ha vesszővé válnak,
mint a csínyt elkövető kisgyerek úgy sírok,
megverhet az Isten, de ha nő teszi,
feljajdul, aki végignézi.
A húsvétok mindig furák voltak, mint a pászka.
Krisztus feltámadt! Valóban, ki tudja? – kérdezted,
locsoltuk a szép lányokat, meg a csúnyákat is,
mindegy volt, járt érte a hímes tojás,
neked is jó, ingyen ihattad a vodkát,
aztán bejártunk még vagy négy falut,
bírtam, a te lábad hordtam, nagyok a léptek.
*
Azután este lett és reggel: negyedik nap.
Biciklin érkezett, borostás volt.
Anyámnál keresett melegebb otthont.
Járulékos veszteség voltam számára,
eddig ez egy jó karikatúratéma.
Én apának többet senkit nem hívtam. Pedig az volt.
Inkább másé, mint az enyém, nem tiltakozom.
Anyafigurák nincsenek, azok apákból lettek,
és egy régész volt az egyetlen, neki se kellettem.
Ki szül nekem új apát, ha a régi megvet?
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 30-i számában.)
