Csornyij Dávid: Versek

2021. április 25., 08:59
Fazakas Barna: Holdfény (80 × 80 cm, 2016)

(Meg)szakítás

Emlékszel, milyen volt
kontinenseket keresni a teliholdon?
Minden kitalált országban
éltünk egy-egy percet.
Fantomtáncosokat rajzoltunk a hajnalba,
s kezdődhetett az égi előadás,
ha nem tetszett, felgyújtottuk az egészet,
elneveztük napfelkeltének, olyan őszinte volt.

Most – ahogy mondanád – én vagyok
a veszett brigadérosod.
Az éveknek nem volt szabálya, és mi sírtunk:
nem lehet megszegni, ami nem létezik,
mert a szabad szellem aljas,
s a bűnöddel nyakamra hurkot kötött.
Nincs játék, nincs vágy, fogytán a szerelem.

Én azt hittem, megbocsátani könnyű,
s ami utána jön, az a nehéz,
aztán rájöttem, egy dadogós érzelem
szőrös bábuja lettem.


életfogytiglan

hiánytalan börtön a szereteted
makulátlan mikrokozmosz
megfeszült rácsok ölelnek át
az elme koszos kézzel formálja a falakat
évgyűrűket növeszt bennem az idő
minden lassan gyorsabbá válik
kispolgári giccs
hogy a múlt a börtönőr
sterilizált örökkévalóság


Érzelmi deficit

Már nincs szüksége a hangomra,
anélkül is el tud aludni,
vagyis megkért, csináljak egy hangfelvételt,
egyedi frekvencián érkeznek az illúziók.

Álmodj szépeket, hajnali sétát,
hogy kicsit bolyongunk,
s majd lesz valahogy,
álmodd magad az anyaméhbe,
burokba öltözz, magzatnak,
ott majd összebarátkozol a
pusztítás isteneivel,
és megengedik, hogy
nevet adj a világnak,
melyben felnevellek.
Álmodban legyél anyagtalan lélek,
vagy épp hosszú hallgatás,
amelynek tétje van.

Aludj szépen, csendesen,
nem baj, ha nyitott szájjal,
kissé nyálasan,
testedből kiragadom az ízeket,
megdicsérlek, milyen finom vagy,
ha felébredsz, szívesen
leszek ma is az allegóriád.


Fürdés hármasban

Emlékszel, kedves?
Kádszerelmünk közepette
mondtad, valaki visszahozta
az összeaszott köldökzsinórod.

Abszurd, gondoltam,
s akkor belépett ez a figura,
a pocakos kentaur,
kezében szorongatta
az óvszert, amit vele használtál,
testi gyengeséged ragacsos bizonyítványa,
félredobta,
nem sejtettem, hogy burokban születik a bűn,

születésed emléke az ő nyakára tekeredik,
magzatkötélnyi pórázát behúzod,
zsinóros fojtogatás az utójáték,
a látványtól én is fuldoklom,
már hárman vagyunk
a tusfürdős fedélzeten.

A skicc láttán megőszül déli ifjúságom.

Arcomon vörös körcserepek fogják
fel a szipogó esőt,
a nyelv harcol a miértekkel.
Tengerhabos mindannyiunk háta,
ki mossa le kiét, keserű vitában csónakázunk,
végül heves hullámként a félrelépés dönt,
mondom nektek, nem tudom elfogadni,
hogy mindenkié vagy, édes. De az egyes unalmas szám.

Robbanékony csend van. Milyen csend az,
amelyre én süket vagyok?
Rozsdamosolyoddal duzzadó kezeimnek ajánlod
ráncosodó póklábhajlataidat,
mindig megnyugtat, ha belém szövöd
a kedves, de hazug szavak magánhangzóit,
mintha ketten lennénk a csempemagányban, és mégsem,
kóborolnak a percek, és tudom, többé nem fürdök veled.

 

Legfrissebb hírek
2021. október 24., 07:25
2021. október 24., 07:03
2021. október 24., 06:57
2021. október 23., 08:47
2021. október 23., 08:41
Legnézettebb
2021. október 24., 08:25
2021. október 18., 09:12
2021. október 19., 08:17
2021. október 20., 09:15
2021. október 23., 09:41
2021. október 22., 10:14