Nyelvi barangolások, 120.
A mi Tiszánk nyelvünkben és irodalmunkban él igazán. A mi Tiszánk ugyanis a legtöbbet megénekelt folyó. Leginkább Petőfi Sándor A Tisza című verse kapcsán ismerjük. Ámde Juhász Gyula A Tisza című párbeszédes versében a Tisza összes, ellentétes tulajdonsága megjelenik:
- Ki vagy, te szeszélyes / Te szőke víz, / Te lusta, te széles, / Nyugalmas, édes, / Kinek kurta útja / Csak a magyar puszta / Földjére visz? / Ki vagy, te csapongó, / Te büszke víz, / Te szilaj, te rontó, / Te gátakat bontó, / Kinek törtetése / A Duna ölébe / Sietve visz?
A mi Tiszánk így fest egy százéves írás szerint: „Partjain tölgyesek, füzesek, nyárjasok váltogatják egymást s két oldalán hangzik az ízes magyar beszéd.” Megfigyeltem, meghallgattam, bizony mindmáig.
A mi Tiszánk több szakaszból áll. Forrásvidéke a Fekete- és a Fehér-Tisza találkozása a kárpátaljai Rahónál. A valóságban Felső-, Középső- és Alsó-Tisza. A mi Tiszánknak van egy tava: a Tisza-tó. A szabályozások eredményeként sok helyen van holt-Tisza. Jeles tájai: Tiszahát, Tiszakönyök, Tiszavölgy. Jelenleg 962 km hosszú, ebből 597 km esik Magyarországra; Tiszabecsnél lép be és Szeged–Gyálarét után távozik, hogy Titelnél a Dunába torkolljon. De miért nem veszi magára a Szamos nevet? Ugyanis az egyesült, jóval nagyobb vízgyűjtő területű Szamos és Kraszna Vásárosnaménynál torkollik a Tiszába. S általában a nagyobb folyó viszi tovább a nevét.
A mi Tiszánk kanyargós. Valamikor még kanyargósabb volt, de szabályozták, a felső része (Dombrádig, Tokajig) még mutat valamit az egykori kacskaringókból. Volt falu, amelyet szinte körüljárt a Tisza. Benedek Elek meséje szerint, amikor a Jóisten a Tiszát megteremtette, odaszólt Szent Péternek: No, fiam, készíts medret ennek a vizecskének. Szent Péter tehát fogott egy ekét, az eke elé egy szamarat, és elindultak árkot hasítani a Tiszának. A szamár ment, ment, de ahogy az Alföldre értek, jobbról is, balról is látott egy-egy bogáncskórót. Utána nyúlt, és az eke hol erre, hol arra kiugrott az egyenesből. (Bogáncskóró, népiesen: bogácskóró: útszéli bogáncs vagy szamártövis; általában mindenféle hosszabb szárú, száraz és szúrós gyomnövény.)
A mi Tiszánk: szőke. A szőke jelző a folyó vízének színére utal. Azt ugyanis a hegyoldalak lejtőiről lemosott hordalék színe határozza meg. A szőke szín a mai köznyelvben a világos gesztenyeszínnél is világosabb színt jelöli. A Tisza esetében azonban a szőke irodalmias-népies jelentése: iszaptól sárgás (víz). De persze ez is inkább a folyó fölső szakaszára érvényes. Az alsó, szabályozott szakaszok vízének színe szürkés. A Felső-Tisza homokpadjain, népiesen lapályain lerakódó finom szemcsés homok jelenti a fürdőzők és a Tisza-túrázók legnagyobb élményét, ha tehetik, körbeússzák a homokpadot. Persze óvatosan, mert a helyi halászok olykor rosszallóan megjegyzik: itt már sokan vízbe fulladtak.
A mi Tiszánk szeszélyes, mint egy asszony.
A mi Tiszánk a legmagyarabb folyó. Hiszen Magyarországon ered, és Magyarországon torkollik a Dunába. 1920-ig érvényes volt érvényes ez a szólás.
A mi Tiszánk példázza a magyar embert. Nincs még egy olyan folyónk, mely hol méltóságteljes, lassú kanyargásával, hol zabolátlan rohanásával oly mélyen beásta volna magát a magyar ember szívébe. Megszemélyesítve is említik: magyar földön születik, magyar földön hal meg. Kicsiből lesz naggyá. Szerény, csendes munkás. De ha túlárad benne az indulat, szertelen és fékezhetetlen is tud lenni. Beleásta magát hegyeinkbe, ő alakítja rónaságaink képét, bármennyire is félelmetes, mellé költöztek falvaink, városaink, róla írnak íróink, róla festenek festőink, róla dalol a népünk. A Tisza népe vagyunk. (Szendrey László: A Tisza regénye című szövege nyomán.)
A mi Tiszánkhoz jobban kötődik a magyar nép, mint a többi folyóhoz. Bizonyítja ezt a honfoglalásban játszott szerepe:
Keletről jövök én, / Mint a szent, örök fény, / A mesés napkelet / Hozta e nemzetet, / Ahol Verecke áll, / Ahol a honszerző / Magyart legelőször / Köszönté e táj. (Juhász Gyula: A Tisza)
A mi Tiszánk hasonlatos a magyar ember jelleméhez. „Olyan a magyar ember természete is, hogy egyszer felcsap a legmagasabb lelkesedésbe, a legnagyobb haragba, indulatba. Aztán múlik, mint a szalmaláng. Magyar folyó a Tisza, ennek a földnek minden sajátságával, természetével felruházva. Nem is lehet más, hiszen amerre jár, amerre folyik csak magyar szót, magyar dalt hall. A Tisza susogásában benne van a magyar népdal melódiája… Tisza nélkül tán nem is volna Magyarország” írják róla egy helyen. Féja Géza 1968-ban döbben rá: „valamikor a népsors izgatott itten, s alig vettem észre a tájat, a Felső-Tiszavidék egyedülálló esztétikáját. Igen, a tájat szinte emberen túli csendjével. Ilyen békét sehol sem találtam az országban. A levegő különösen éltet, frissít, hiszen ide érkezik a Kárpátok lélegzete. A Tisza kanyargása mentén selymes a fű, erdők, pagonyok sorakoznak és hívogató tisztások. Van itt földdarab tóval és a honfoglalók korának flórájával. Aki ide betér, bizonnyal ellepi a megilletődés.”
A mi Tiszánk persze leginkább Petőfi folyója. A költő versbe foglalja jámbor, békés és vágtató, őrült arcát, és kettő között a természet örök csodáját:
- Ottan némán, mozdulatlan álltam, / Mintha gyökeret vert volna lábam. / Lelkem édes, mély mámorba szédült / A természet örök szépségétül. // Oh természet, oh dicső természet! / Mely nyelv merne versenyezni véled? / Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, / Annál többet, annál szebbet mondasz.
A mi Tiszánk egyedülálló természeti jelensége a folyó virágzása, vagyis a tiszavirág. Európa legnagyobb kérészfaja röviddel a párzás után a folyó iszapbölcsőjébe rakja petéit, melyek 45 nap után kikelnek. A lárvák a folyóágyba ássák magukat, három év után a felszínre bukkannak. A teljes kifejlődés után a hímek alig két-három óráig élnek. Ez az idő éppen csak az utódok nemzésére ad lehetőséget. Arisztotelész „egynapinak” nevezte a kérészeket. A nászidő alatt a Tisza teljes felszínén nyüzsgő élet folyik. A hímek vadul versengenek a nőstényekért, miközben idejük vészesen fogyatkozik. A megtermékenyített peték ezután a vízbe kerülnek, majd elérik az aljzatot.
A mi Tiszánk rabul ejti az embert: Ki a Tisza vizét issza, annak szíve vágyik vissza.
(A 22. Tisza-túrám során született gondolatok.)
