Falusi Márton: Zuglischer Manó és a természet

2020. szeptember 23., 10:07
Szemadám György: Damodar (2 × olaj, farost, 68 × 54 cm)

Szürke gém Városligetünkön áthúz,

szárnycsapásait rokonom lakáig

nyújtva el gödényalakúan olvad

          mennybe, pokolba.

 

Zuglischer Manó esik ámulatba,

dísztavak vizébe milyen madárfaj

költözik, ha szűkre szabott a fogság,

          s fölfele mélyül.

 

Darvadoznak fémek inába szállva

vastraverzein magasépitések

bontanak beton-stadionmedencét,

          újat emelnek.

 

Varjak ágálnak, verebek potyognak,

róka hordja el beleit pirosban,

sün farát himbálja, lemorzsolódik,

          orrlika tágul.

 

Otthonának emberi szem tekinti

ezt az átkozott, ideiglenesnek

tervezett tizennegyedik vidékét

          ördögi körnek.

 

Rendel egyre Zuglischer, int, ha fogytán

mélabúja, oktalanul kötődik,

cechet összead, feleséget elhagy,

          elfelesezget.

 

Kocsmapulton szendereg észveszejtőn,

ágy nem adhat enyhet idegbajának.

Percegő egér kaparász, a padlást

          most szigetelték,

 

jár kaminlyukak füle hallatára,

falra hányt gyapotban izeg-mozogva.

Zuglischer rajong konyakozgatásért,

          marja a reflux.

 

Forgolódik, vargakanyart tesz álma,

matracán felül, nekidönti hátát

párnahegynek, erre delíriumtól

          hűl meg a vére.

 

Ventolint szippant köhögőrohamra,

felriasztják, asztmatikus szorongót,

fulladást okozva tünetcsoportok,

          légcseregondok.

 

Hull a pollen, élni akar natúra,

foglyul ejti hörghurut air trappingje,

inhalál Manó diapulmonos szert

          vasfazekából.

 

Nem szokása inni töméntelen nagy

mennyiségben, alkoholista sem lett –

bűntudat tenyészti valószerűvé

          képzeletünket.

 

Dölyfösen belökve a pinceajtót

mérgezett patkány tetemébe botlott,

félrerúgta, mintha nem életének

          részese volna.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. augusztusi számában)