az ábéczé betűi mind
halottak, pócsmegyer, huszon-
három márczius négy, szombat,
szívem telve gyűlölettel,
nem lehet így verset írni,
mégis, és innentől fogva
hazugság minden gondolat,
apám hangja megnyugtatott,
generális csel a nyelvi
hunczutkodás, afrikai
romantika, valaki sír
a szaxofonban, halandó
angyalok árnyéka a test
halhatatlan tévedése
álarczaim leomlanak,
versem a létezés maga,
halkan növekszik az őszi
hold, pócsmegyer, huszonhárom
márczius kilencz, csütörtök,
ha semmiféle fortély nem
emelkedik, eltörli majd
a perczeket a kényszerű
imameghallgatás, halott
madarak csőrében némán
verdes a kérlelhetetlen
malaszt, szüzességed árát
árnyékba akasztják álmos
angyalok, nem könnyű a szó
barátságtalan vidéken
gázolok, tarka tövisek
övezik lassú lépteim,
versem a létezés maga,
nyugalmad helyére nem jut
el a vándor, akinek szűz
árnyékára fekete fény
borul, a csönd halott tavasz,
szagot áraszt a némaság,
nárcziszok narancsszín nedve
növeszti névtelen neved,
bizalomtól alázatos
ránczos tenyér a balkonalj,
örökre őrzi látszatod