Farkas Árpád: Az örök hó határa

2020. december 10., 07:51
Kopriva Attila: Volóci tél (olaj, vászon, 80 × 80 cm, 2017)

A puskacső, ha tömve verssel, hallgat,
fojthatod virággal, nem sül el;
nem robbantasz virág-vers forradalmat
űzött szíved vad billentyűivel.
A puskacsőt térden ketté kell törni,
s marad markodban fém- és fahusáng,
modern-mód magunk keccsel öldökölni
segít a bősz Balkán-orangután.
Tort ülni, lám csak, végül eljövének
új idők vadjai, s már szilaj gizgazok
uszulnak torkodra — sikolt az ének,
amivel maradsz — s én is maradok
az örök hó határán, itt. Hát: fennebb!
Mint kit Isten jól már nem lakat,
s mint kivel csak Szaharát etettek,
országhatárt falok —: vadhavat
emésztek — messzeséget! Béna angyalok
tudják így magukat mennybe-enni,
fegyvertelen csak fönnebb, merre csúcs ragyog —,
még akkor is, ha nincs odafönt semmi.
A puskacső, ha tömve verssel, hallgat,
fojthatod virággal, nem sül el;
nem robbantasz virág-vers forradalmat
űzött szíved vad billentyűivel.
A puskacsőt térden ketté kell törni,
s marad markodban fém- és fahusáng,
modern-mód magunk keccsel öldökölni
segít a bősz Balkán-orangután.
Tort ülni, lám csak, végül eljövének
új idők vadjai, s már szilaj gizgazok
uszulnak torkodra — sikolt az ének,
amivel maradsz — s én is maradok
az örök hó határán, itt. Hát: fennebb!
Mint kit Isten jól már nem lakat,
s mint kivel csak Szaharát etettek,
országhatárt falok —: vadhavat
emésztek — messzeséget! Béna angyalok
tudják így magukat mennybe-enni,
fegyvertelen csak fönnebb, merre csúcs ragyog —,
még akkor is, ha nincs odafönt semmi.
1992

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. decemberi számában)