Géber László: Még egy kicsit a cipőmet koptatnám

2023. október 04., 09:26
Szemadám György: …csend… (olaj, falemez, 56 × 69 cm)

Október van. A cipőm elkopott sarkába kis kavicsdarabkák
szorulnak. Amikor hazaérek, kiszedegetem őket.
Már több marék ilyen kavicsom van. Ma is három,
kisebb kő hullott ki a cipőmből. Ez is az útnak pora,
konstatálom higgadtan. Munkába menet gyógyfüveket,
kis formás ágacskákat, szentjánoskenyeret szedegetek.
Aztán otthagyom valahol, mint a madarak.
Az ég madarai tudják, hogy Isten gondoskodik róluk.
Én nem tudom, naponta tanulom ezt tőlük.
Látom, hogy előbb fel kell jól emelkedni,
ehhez pedig mindenféle tehertől meg kell
szabadulni. Végül a szavaktól is, mert ha nincs teher,
nincs akadály, súlytalanná válnak a szavak.
S kérdés, úgy érdemes-e használni őket?
Szerencse, hogy a kis kavicsdarabkák a földön tartanak,
súlyt adnak, így a szavam semmitmondó, de hiteles marad.
Lehet, hogy fent is hiteles lennék, és érezném is,
hogy az Isten gondoskodik rólam, de akkor hallgatnom kellene.
Mi lesz holnap, holnapután? Ezt sem kérdezhetem.
Hisz ez is teher, gond. Ettől is meg kell szabadulnom.
Október van. Nincs holnap, nincs holnapután.
Van néhány sirály, az ablakon büdösbogár. Por, kavics,
sár. Az égen felhő. A szobában csend. Mindegy, hogy kint
vagy bent, fönt vagy lent. A kertben kutyát sétáltat egy lány.
Nem ismer, nem is lát. De akkor ez miért fáj? – Maradjatok
ti a magasban, ég madarai! Hozzatok majd zöld ágacskát!
Én még egy kicsit a cipőmet koptatnám, vinném az útnak
porát. Göröngyös, kavicsos, fájó porát.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)