Gömbös Antal: A mihályfai Gál-sűrű

Írta: Gömbös Antal. Megjelent Szombathelyen, az 1817. évben.

Egy völgy, mint Libanon tájképe, olyan szép,
Szent mélabú s andalgás zárt helye,
Hol láng szárnyakra kél az arany álomkép,
S árva csendjén zokog a víg fülemüle.

A megkopott lelket borongó homálya
Búsongó képével az alvilágba fujthatja.
S a tüzes szerelem próbát ki nem állja,
Itt mivel lángjait a szerelem ezer istene hatja.

Gömbös Antal | A’ mihályfai Gál-sűrű

Itt andalgok most is, haj! boldog órájánGyakor e’ rég el tűnt szép arany napomnak,'S szív rabló vidékje’ ernyein gyult lángján,Első menyegzői szent áldozatomnak. 

Két hegy alatt fekszik, mint a tündéri szerelem istennőjének
Két tejhalmai alatt, szerelmünk kéjvölgye.
Hol az istenek ételének s viruló örökzöldeknek
örök ifjúságot ígér bűvös zöldje.

Ki is ne felejtsem, és szelíd gyöngyvirágok,
Zamatos eprekkel lombos sűrűjében,
S hársak árnyán, nyúló, nyers mogyoró ágak,
Egekig ragadnak a hold ezüstjében.

Oldalain látható a bor és a vidámság istene, a gyümölcsök istenével
Az atlasz és az éj leányai, arany gyümölcsét hullatni,
S a szent barátságot, szüret vígságával
Kintsekért, a zene istenének zengzetén mulatni.

Itt pihennek meg Mihályfa csinos leányai
A szerelem csillag múzsájának édes terheitől,
Kiknek szelíd, nászi bíboros rózsái
Nem messze virítnak e völgy sűrűitől.

Mely édes báj itt, ó! a szeretett hölgynek
Egy csókja, s egy tüzes szeme pillantása!
S mely igéző zengzet, e magányos völgynek
E szóra, „szeretlek” lassú visszhangzása!

Óh, boldog képződés, házasság, csak te tudod,
Hogy szent oltárodnál, amidőn engem is
Titkaidba, hajdan béavata papod,
E sűrűn andalogtam kedvesemmel elsőn is.

S reményim tárt ölén, szerelmes hölgyemmel,
Mint szép Eldorádó boldog ligetein,
Lelkesedett, s forrón égő szerelemmel,
Kar-öltve szárnyalunk e sűrű ernyein.

Itt andalgok most is, haj! Boldog óráján
Gyakran e rég eltűnt szép arany napomnak,
S szív rabló vidékje árnyain gyúlt lángján,
Első menyegzői szent áldozatomnak.

Te léssz ezután is legkedvesebb árnyék!
Mihályfa gyönyörű vidékje, biztosa.
Csakhogy ki ne beszéld, olykor mi történik
Mezők, hegyek istene, s tündérei közt, ott a titokba’.

(A jelen értelmezéseként leírta 2003. július 28-án, Kemenesmihályfán Őri Dezső)

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 28-i számában)