Gulisio Tímea: Evolúció – versek

Evolúció

Kicsi, színes lény vagyok.
Madár, hal, majom, bogár.
Nincs bennem semmi állandó,
bármi lehetek.
Mert felbomlottak a védőfalaim,
megsértem a határaid.
Tied a nagy vizek mélysége,
én csak elhibázott kacsázás a felszínen.
Visszaverlek,
elsüllyedt templom fala az imát.
Eltévedek benned,
mélytengeri csigában a fény.
Némely élősködők világítanak.
Tisztíts át magadon,
Szeress.

Csempe

Mint egy kád fürdővíz,
kifolyok a világból.
Közöttünk hideg,
kemény csempefal.
Számból szentségtörés a szeretlek,
neked csak káromkodásod igaz.
Én senkivel nem aludnék,
neked élettársad van.
Ha majd jössz,
koponyát rejtek ágyad alá.
Amit közösnek reméltem,
szemed sötétjébe szakad.

 
Táblák

Szemed a jó tanuló kisdiáké.
Kérdezlek, vigyázzállásban felelsz.
Csak azt nem mondod el,
ki vagy.
Most te jössz.
Hasra fekszem.
Tekinteted szúrja a hátam.
Látod a tüdőm, a májam, a szívem.
Gondosan feljegyzed a bűneimet.
Bejársz, üres szobát
a régi, nagy emberek szelleme.
Nem bántasz.
Azt sem mondod, hogyan éljek.
Csak hogy maszatos szám széle.
Letörlöd.
Így ahhoz nyúlnak, ami értékes.
Tisztára vésett emléktáblád leszek.

Pilátus

Felütöttem benned a fejem.
Békák a tóban.
Penészpöttyök a kenyéren.
Szúrópróbaszerűen, törvényszerűen.
Te leszel, aki tönkretesz.
Neked kell vállalnod a feladatot.
Már előre mosom kezeid,
A szép, szárazág-kezeid.
Belém szúrsz, villanypózna az égbe.
Átíveled az összetartozókat.
Megölöd a madarakat.
Élve kell őket megsütni.
Kérlek, ne nézz oda közben.

Fegyver

Vajon ha bárki lennél is, szeretnélek,
Téged szeretlek-e.

Te két lábon járó orvosi műhiba.
Kölcsön sem kérném a tested.
Szeresd, ez van, mondod.
Szeretem.

Csőre töltött fegyver vagy
A szívemen.

Átmenet

Nem vagy még enyém,
de már a magadé sem.
Minden a helyén,
mintha örökül hagytad volna a rendet.
A kést is elmostad utána.

Én a mentőt tárcsázom,
fiad a pizzafutárt.
Ha ideges, ennie kell.
Pedig csak fél szembesülni,
hogy már mindegy,
az ananászost vagy a sonkásat szereted.

Szád sarkán kipukkant buborékként
csüng a remény.
Most már vennék neked virágot.
Sok vért vesztett, állapítják meg.
Pipacsmező nyílik a szőnyegen.