Hodos László: Ovidius és kora

2020. december 20., 01:08
Orth István: Europé (olaj, rétegelt falemez, 63 × 80 cm)

Megrendelte énekem a császár
bitang Augustus, Isten helytartója,
pedig tudta, kettőn áll a vásár,
s ha megteszem, gyűlölni fog Róma.

Inkább lányával szűrtem össze a levet,
kiről tudtam, kacagja bohóc-isten apját,
s ágyékába írtam halandó verseket,
míg egy hivatalban sorsom kiszabták:

„Nem tűr árnyat a Nap birodalma,
itt csak a fénynek van hatalma.”
S én, Ovidius a költő
elgondoltam:
furcsa egy-egy emberöltő.
A megszervezett világból
száműztek, kirekesztettek engem,
hol az emberiség sorsát egyengetik,
tehetetlen lettem.

Ó, világ köldöke, Róma,
együttélő népek megrontója!
Hitte volna egy athéni polgár,
hogy jogait semmi meg nem óvja?

Minden út Rómába vezet
s nagy olvasztó tégelyébe dobál
a birodalom minden nemzetet.
Ti legyőzött népek istenei,
kik a szent Pantheonban otthont kaptatok,
vagytok volt-hazátok mérlegei
s kalmár módra Rómának csalnak rajtatok.
Livia a vén kurva és latra
bitang Augustus, földi sugallatra
égi származásra célzó címet kaptak.
A nagy birodalom minden templomában
róluk istenszobrokat faragnak.
S a nép, a megfélemlített, igába tört:
– éljen a császár – tapsol és üvölt.

Maradok tehát a vágyaimnál:
„egyszer szegények lehessünk császárokban!”
Hisz tudom, hogy kidől Augustus, mint vén ló,
             de jön Tiberius, Caligula és Nero.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)

Farkas Wellmann Endre | Furcsa palackposta
Furcsa palackposta sodródott elém olyan hírekkel, amelyekről rég tudom, hogy meg fognak érkezni egyszer és régóta kíváncsi is vagyok rájuk. Hodos László egy igazi dínó, de nem a kihalt fajtából, hanem az újrafeltámadó, az újra megmutatkozni képes költői élni akarás páncélosa, aki annak idején a második Forrás-nemzedék derékhadát erősítette, aztán valamikor a hetvenes évek közepén, tán a születésem előtt egy évvel éppen, elhallgatott.