Farkas Wellmann Endre: Furcsa palackposta

2020. december 20., 02:08

Furcsa palackposta sodródott elém olyan hírekkel, amelyekről rég tudom, hogy meg fognak érkezni egyszer és régóta kíváncsi is vagyok rájuk. Hodos László egy igazi dínó, de nem a kihalt fajtából, hanem az újrafeltámadó, az újra megmutatkozni képes költői élni akarás páncélosa, aki annak idején a második Forrás-nemzedék derékhadát erősítette, aztán valamikor a hetvenes évek közepén, tán a születésem előtt egy évvel éppen, elhallgatott.

Több mint húsz éve ismerjük egymást, a néhai jó Szőcs Gézának köszönhetően, amikor épp A Dunánál-t gründoltuk és a Mester fejébe villant a kérdés: – Hallottál már Hodos Laciról? – Nem, honnan kellett volna? – kérdeztem vissza. Aztán pár nap múlva együtt vacsoráztunk. Vele, és még nem mondom meg, kivel, négyesben, a Rozmaringban.

Kiderült, hogy Laci azóta sem ír, de nem zárkózott el, amikor kéziratot kértünk tőle. Mondta, előkeres valamit és behozza nekünk legközelebb. Így történt, hogy valamikor a kétezres évek elején nagy örömmel szerkeszthettem be A Dunánál egyik számába a Hogy Babyra talála így köszöne néki című Hodos-verset. – Soha többé nem fogsz írni? – kérdeztem. – Hagyjuk – legyintett, s ezzel annyiban maradt ez a kérdés egészen a Helyőrség indulásáig. A szerzői gárdánk kiépítésekor természetesen rá is számítottam, így itt, lapunk hasábjain is sikerült néhány versét bemutatnom az irodalom kedvelőinek, és bár a szerzők születési évét mindig közöljük, tudtam, hogy szerzőnk igazi életrajza titok marad: kevesen emlékeznek a második Forrás fenegyerekére, aki szembeköpve a politikai helyzetet valamikor 1974-ben úgy döntött, hogy mentősofőr lesz. Aztán nyugdíjas. De mindeközben költő maradt, a feledékeny és általában hálátlan kortárs irodalmi közeg róla is elfeledkezett. Pedig nem sok kortanú él ebből a nemzedékből, kár…

Hodos László | Ovidius és kora
Ti legyőzött népek istenei,kik a szent Pantheonban otthont kaptatok,vagytok volt-hazátok mérlegeis kalmár módra Rómának csalnak rajtatok.

„Első verseit az Igaz Szó, Utunk, Korunk, Ifjúmunkás közölte. Szerepelt a fiatal költők Vitorlaének (1967) és a Megtalált világ (1968) című antológiákban. Első verskötete: Belső táj, világgal (1969) a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg. Mind a 790 példány elfogyott” – írja róla Komán B. János. Ez a szám és a távoli évszám valamelyest magyarázat is lehet a felejtésre, mindenképp egy olyan könyvről beszélünk, amit antikváriumban sem lehet beszerezni.

Elsődleges üzenetként ezeket olvasom ki a palackpostából, aztán hátradőlök és nagy élvezettel végigolvasom a könyvet, Hodos László Megtalált versek című kötetét (Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2020).

Hodos zsenialitásának lényegét abban látom, hogy most, 2020 decemberében is vérlázítóan frissek a versei, bármelyik mai szerző méltán irigykedhetne rá vagy állíthatja például maga elé. A mellékelt vers, amely annak idején Szőcs Géza Echinox-szerkesztői karrierjébe került, most kettőnk barátságának mementójaként álljon itt. A sztorit egyébként Komán B. János is megemlíti a Hargita Népében megjelent méltatásában (Komán B. János: Hodos László kötete, In: Hargita Népe 2020. december 4.), A Dunánálra hivatkozva (2003. január, 2. évf.,1. sz., 68. o.), amelyet ajánlok a tisztelt olvasó figyelmébe. Itt találunk még egy kis adalékot e vershez: „Az Ovidiust – írja Laci – 1969-ben írtam. Székely Jánosnak megmutattam. Azt mondta: Hodos, maga megőrült. Börtönbe akar tenni minket? Vigye a versét innen, én nem láttam. Távozáskor utánam szólt: különben a vers kitűnő!”.

Én csak egy mondattal kívánom immár ezt a mítoszt tovább építeni: saját bevallása szerint Hodos László 2019-ben újra írt egy verset, s ehhez az Előretolt Helyőrségnek is van némi köze. Várjuk hát az új Hodos-verseket!

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)