Iancu Laura: Emberárnyék – versek

2022. január 19., 09:14
Szemadám György: …csend… (olaj, falemez, 56 × 69 cm)

Emberárnyék

Láttam egy varjút, dióval
csőrében. Követte őt egy másik.
Jöttek? Mentek? – nem tudom,
a naplemente irányában. Nem
mindig veszem észre. Van, hogy
egy nyár telik el madártalanul,
mert ha fát látok, kígyózni kezd bennem,
kiugrasztja szemem a gondolat,
hogy ágai között te is ott lehetsz, ott vagy.
Vékonyka ujjaidat
folyton csak törni látom, és
átkozom a vihart, a szelet, a
nagytestű madarat ki szökésedben itt fogott.
Nem nekem, csak mellettem. Fának árnyékot.


Világmaradvány

Hasonlatokban beszélek hozzád,
nyelvem szétrongyolódott, megbocsásd.
Ne félj, sem több, sem más nem lesz,
csak megérintelek – ez minden rettenet;
ha tettszik: tárgyiasultak, megtestesültek
mozdulataim. Gondolattestek.
Jártam már így, akkor ördögnyelven
szóltam, hiába tömjéneztek, ő maradt,
én futottam s majd utolért. Világos nappal.
Hogy miért szóval, ha csókkal is
visszacsalhatom Istent e levegőtlen
pusztulásba? Vedd számba te magad.
A padláson a kakukkóra
a bogárnak sem kell s az egysejtű a
Seolt választotta. Hát íme az ember.

Látogatás

Jönnek, még jönnek a reggelek;
köddel, és fagyott lábú rigókkal.
Még alszom már ébredek,
körözött gondolatokkal hullok térdre,
afféle köszönés gyanánt.
Mert mégis csoda, hogy Isten,
időtlen tűri, amit lát,
s mikor eldőlnék
félkézzel felnyitja az alvó szempillát:
Hol voltál mikor a földet alkottam? –
kérdezi Jób 38,4-be’, mintha volna tudás
az emberi beszédbe.
Azt hittem feldúlt, megszégyenít,
rám méri ó és új csapásait,
de csak a keresztet hagyta itt.

Legfrissebb hírek
Legnézettebb