Jenei Gyula: Tizenharmadik nap

2020. október 22., 10:46
Bukta Imre: Udvar (olaj, vászon, 100 × 140 cm, 2005)

talán csak hogy csúfságát befödje, reggelre hó

hullott az udvar töredezett betonjára, amit nyáron

fölver a gaz; eleinte még elolvadt, és csak

bizonyos helyeken maradt meg, de aztán lassan

beborította a tetőket is, a fákat, a járdát, mindent

belepett a fehérség, amely a tisztaságot jelképezi,

vagy jelképezhetné, de valójában csak arravaló,

hogy elrejtse a mocskot. a fehérről persze eszünkbe

juthat, hogy bánatában ősz lett és öreg, és hogy

hiába van tavasz, most mégis tél van és csend

és hó és halál, de amikor a pékségből jövök hazafelé,

s a hatalmas pelyhekben hulló hó megül a sapkámon,

a kabátomon, egybefüggő szűz havat találok a híd

járdáján, és már nem látszik húsz perccel ezelőtti

lábnyomom, és mások nyomai sem, majdnem olyan

kihaltak most az utcák, mint egy határ győző-regényben

(mert járvány van, s talán maga az ember ez a járvány).

a nyomunk eltűnik hamar, hó rakódik rá, de holnapra

eltűnik a hó is, vagy holnaputánra, a jövő hétre,

nyoma sem marad, ahogy a tavalyinak sem, vagy

csak egy kis locspocs, tócsa, vízfolt valameddig, míg

föl nem szárítja a szél, a nap, a napok. de most még

ott van a nyomon a hídon, mert azt akarta egy metafora,

hogy amikor jövök hazafelé a pékségből, a rügyek

helyett hó roppanjon; ropogjon még egyszer szűz hó

a cipőm alatt, aztán majd kiderül, hogy mi lesz.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 4-i számában.)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2020. november 23., 00:37
2020. november 28., 03:00
2020. november 26., 02:30
2020. november 25., 07:54
2020. november 26., 03:25
2020. november 25., 07:52