Jóna Dávid: Három vers

Az vagy nekem

Tóth Krisztina Az vagy nekem című versére

Az vagy nekem, mint magasnak a labda.
mint hűvös reggelnek a kakas,
az idő bennem, rozsda rágott csapda:
gyilkosösztönű ócskavas.

Az vagy nekem, mint zápornak a föld,
a csepp végleg véget érő zuhanása,
mint vörösnek a komplementer zöld,
mint kutyának a biciklis postás ugatása,

Olyan vagy, mint rózsaszín unikornisok,
akiket nem szólít a mesebéli csoda,
aztán mégis kellek Neked, mint szeretőnek a titok,
mint pszichének a terapeuta.

Mint gyönyörnek a test,
klasszikus csóknak ahogy kell a száj,
Budának jobbik fele Pest,
erős akaratnak pedig az ezer muszáj.

Mint a feleslegességnek az idő,
a hitnek a bizonytalanság,
a pornak a diavetítő,
mint macskának a zsák.

Kellenek az ilyen versek,
mint tengernek a Hold, máskor a szél,
mint laborasszisztensnek
a frissen vett vér.
Annyira.
Itt vagyok Tőled tízcentire
és egy évszázadnyira.

Egy ruha voltam

Egy ruha voltam. Alkalmi.
Melynek mélyzöld selyme ösztönökre válasz,
s ami a nő testére feszülve,
igaz találkozáshoz ágyaz.

Odahúzta maga elé,
tükrét keresve a múltban.
Fel is próbált, simogatott,
ragyogón és felszabadultan.

Elképzelt estélyen, színházban,
egy melegfényű szobában,
ott volt minden vágya benne,
a ruha mélyzöld bársonyában.

Aztán másnap drágállotta a ruhát,
amit „nagyon” zöldnek látott.
A tegnapi önmagát sem értette,
amit máris kifigurázott.

Mindenesetre a ruhát visszaküldi,
– a szerelem ilyen –
a selyempapír mellé lett csak gyűrve,
kiengedett haját feltűzte…
majd elindult, hogy a postára vigyen.

Pisztráng

fekszem az ágyban
mint felvágott hasú pisztráng a jégdarán
nézek a homályos semmibe
rezzenéstelen arccal várom
hogy kisütnek majd
egy tapadásmentes tepsibe
az örök élet hátoldalán

talán lesz egy kis rozmaring is
szezámolajbalzsam
pirul majd mellettem a fokhagymagerezd
és egy pohár jóféle vörössel koccintanak halkan
mielőtt bárki is a vacsorába kezd

az ám
ilyenekre gondolok
ahogy fekszem az ágyban
mint felvágott hasú pisztráng a jégdarán