A fagylalt babérlevele
– c'est la langue –
A nyaláshoz érteni kell,
a fagylalt műtárgy,
alkotás, a tűz cáfolata.
A hideg angyalok, a nyár megváltói
automatice kiszolgálnak,
tankönyvekben nem szerepelnek,
de még a hónap szerzői között sem,
holott az ostya és a krém harmóniája
egy lírai születés, halál.
A nyalás művészet,
katarzis, még az asztal alatt is,
a fagylalt elolvad a nyelved hegyén,
közben megülheted az időt,
vagy az idő nyergel fel téged,
kettőtök között egy harmadik ló
szénaföldön fog nyeríteni,
míg valahányadik befutóként
lábad közé hull egy online babérlevél.
Kölcsönbe véve
Voltak itt tornyok, koldusok,
egy öreg központ, bohókás bolondok,
levitézlett ökölvívók
olcsó rumba fojtott horogütései,
aztán ne feledd, hogy a konyhabútort
részletre vetted és elég snájdig voltál,
a munkáslányok a húsodért szerettek.
Csónakok voltak és evezők,
fekete hattyú a kis szigeten,
jeges telek és a meleg sörök villamosa
vitt körbe a kihalt városon,
míg az darabjaira hullott szanaszét.
Szívtad a kapadohányt, öcsém,
kátránypapírban éjszakáztál.
Volt itt vágóhíd, panoptikum,
kölcsönbe vettek, leigazoltak,
vissza nem adtak azóta sem,
pedig a lakkozott doboznak ára van.
A muskátli emlék, nosztalgia,
ugyanúgy a letaglózott marha
párolgó vére, rángatózó lába.
A Loire menti kastélyok egyikében
húzod meg magad, ha félrebeszélsz
és olykor még mindig látod a sirályokat.
Később paplant viszel az utca emberének,
noha így, kölcsönbe véve
ő sem bírhatja sokáig, kipurcantja
a tulajdonjog s az epilepszia.
Ugyan már, enyhe kis kötetlenség,
a buggyant titkárnő piros garbóban
rózsaszín mignonok között viháncol.
Te meg a harmadikról ereszkedtél a föld alá,
vágd már le azt a régi fejet, dobd el,
holnap majd mást ültetnek helyébe.
A gyógyszereket pont reggel nyolckor osztják.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)