A mester
Körülveszik és behálózzák
a vonalak. Ebben az útvesztőben
álma egy fehér lobogó,
holnap talán a betűk járatán
köt ki egy másodosztályú vagonban.
Sosem felejt, gyűjti az emlékeket,
a sötét szobák síri szavait
rendezgeti, időnként leporolja,
olyan az egész, mint egy bélyegalbum.
Aztán rágyújt a lámpafényben.
Mezítláb jár a falu sarában,
meleg a sár, forró a déli parlag,
mindig azt keresi, aki épp elment,
ami nincs, az boldogítja,
az ő békéje lánc, szöges nyakörv.
Körülveszik a fekete barmok,
közöttük bóklász a sikátoron,
szűk szobában várja a kidolgozatlan
krisztusi gyolcs, vérét hullatja rá,
aztán felszegezi magát a falra.
Romhalmaz
Grippék és Gripenek
egymással versengő
bősz hadosztálya
aljasítja az alkotást,
apró betűk óvóhelyein
húzza meg magát a dallam,
a veszteség búskomor
visszhangja zeng
a háztetők színpadán.
Zsibongó nappalok
gyaluforgácsai
röpködnek szanaszét,
riadt éjszakák
vérvörös szirmai
mint falról lehulló
kalendáriumok
kopott évszámai
burjánzanak a romhalmazon.
A centrumban böglyök és
lomha darazsak raja
böfög és töfög, harcra kész
zsoldosok isszák a likvórt,
az agy sara bokáig ér,
közben az aggastyán
gyulladt szemhéja csukva,
ujjai közül a csikk
a gáztartályra hull.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)